Pitvarfibrilláció és rosszindulatú daganatos betegség egyidejű fennállásakor különös körültekintést igényel az alvadásgátló szer megválasztása. Az ARISTOPHANES vizsgálat adatainak alcsoportelemzése szerint az e klinikai szituációban alkalmazott apixabankezelés csökkentette a stroke és szisztémás embolizáció, valamint a jelentős vérzések kockázatát a warfarinhoz képest, míg dabigatran és rivaroxaban alkalmazása esetén a warfarinéhoz hasonló kimeneteleket sikerült elérni. Apixaban szedése kapcsán kisebb arányban fordult elő stroke és szisztémás embolizáció, mint a dabigatrannal kezeltek között, a jelentős vérzések előfordulása tekintetében pedig az apixaban jobban teljesített, mint a rivaroxaban.

A pitvarfibrilláció és 2-es típusú cukorbetegség együttes előfordulása jelentősen megemeli a stroke rizikóját, ezért ebben a beteg csoportban kiemelkedő jelentősége van a preventív célú alvadásgátló kezelésnek. Jelen vizsgálatban az apixaban és rivaroxaban hatásosságát és biztonságosságát hasonlítottak össze, és azt találták, hogy apixabankezelés kapcsán az ischaemiás stroke és nagy végtagi események kockázata hasonló, a jelentős vérzések rizikója pedig kisebb, mint a rivaroxabannal kezelt betegek esetében.

Jelen vizsgálatban olyan betegek esetében hasonlítottak össze az orális alvadásgátlók (warfarin, illetve nem-K-vitamin-antagonisták) hatásosságát és biztonságosságát, akiknek anamnézisében jelentős vérzés szerepelt. A különböző NOAC-ok összehasonlítása alapján a stroke/SE és súlyos vérzés tekintetében az apixaban jobb, mint a dabigatran és a rivaroxaban, a súlyos vérzés vonatkozásában pedig a dabigatran felülmúlja a rivaroxabant.

A népesség öregedésével egyre inkább előtérbe kerülnek a váz-izomrendszeri és kardiovaszkuláris komorbiditások. Az életkor előrehaladtával az osteoporosis növeli a csontritkuláshoz társuló törések kockázatát, illetve az ezzel összefüggő halálozást és rokkantságot az idősebb korosztályban. Ennek fényében a stroke-prevenció céljából kezdett alvadásgátló kezelés során is figyelembe kell venni az egyes orális antikoagulánsok szedéséhez társuló csonttörési kockázatot. A metaanalízis tanúsága szerint az apixaban szedése jár a legkisebb csonttörések kockázattal az összes DOAC közül.

Onkológiai betegségek kapcsán fokozott a thrombosis kockázata, mely hozzájárulhat a halálozási arány emelkedéséhez ebben a betegcsoportban. A szerzők egy élő interaktív evidenciákon alapuló adatbázist hoztak létre a különböző terápiás opciók előnyeinek és kockázatainak áttekintésére, melynek alapján megállapították, hogy a magas vérzési kockázatú betegektől eltekintve megfontolandó a direkt orális alvadásgátlók standard kezelésként való használata a tumor-asszociált VTE eseteiben.

Számos vizsgálat különöző klinikai eredményeket mutatott különböző direkt orális antikoagulánsok (DOAC) esetén non-valvuláris pitvarfibrillációban (NVAF, non-valvular atrial fibrillation) szenvedő betegeknél. A valós klinikai gyakorlatban előfordul, hogy a NVAF-betegeknél DOAC-terápiát váltanak orvosi- vagy más nem egészségügyi okokból, azonban egyelőre kevés információ áll rendelkezésre ezen átállítások klinikai kimeneteléről.

A rekurrens vénás thromboembolia (VTE) megelőzését szolgáló alvadásgátló kezelés mindig nagy kihívás elé állítja a kezelő orvost azon betegek körében, akiknél fokozott vérzési kockázat is fennáll egyidejűleg. A bemutatott vizsgálat alapján ezen betegcsoportban alkalmazott apixaban terápia alacsonyabb VTE-kiújulási és vérzési kockázattal jár a warfarinhoz képest.

A pitvarfibrilláció a kardioembóliás stroke kockázatát ötszörösére emeli véralvadásgátló kezelés nélkül, így időseknél nagy a jelentősége az alvadásgátló kezelésnek.

Az onkológiai betegek körében az átlagpopulációnál jóval gyakrabban előforduló vénás thromboembolia kezelésére és megelőzésére többféle alvadásgátló szer is rendelkezésre áll, a kis molekulatömegű heparintól (LMWH, low-molecular weight heparin) a warfarinon át a direkt orális antikoagulánsokig (DOAC, direct oral anticoagulant).

A fokozott stroke kockázat csökkentése miatt a pitvarfibrilláció kezelésének fontos része az alvadásgátlás. Erre a célra direkt orális alvadásgátló szerek és K-vitamin- antagonisták (KVA) egyaránt rendelkezésre állnak, melyek közül a klinikusnak egyéni mérlegelés alapján kell kiválasztani a beteg számára optimális gyógyszert.