2025. január. 01., szerda - ÚJÉV, Fruzsina.

Ez az áttekintés elemzi a PF-PCI trombotikus szövődményeinek hátterében álló mechanizmusokat, összefoglalja az antitrombotikus terápiás sémákkal kapcsolatos bizonyítékokat, és a legújabb európai irányelveket.

hirdetés

Az apixaban biztonságossága és hatékonysága a warfarinnal összehasonlítva a vesefunkciótól függetlenül konzisztens volt, és összhangban állt a teljes AUGUSTUS vizsgálati eredményekkel. A vérzés kockázata aszpirin mellett következetesen magasabb volt minden vesefunkció-kategóriában.

Pitvarfibrillációban szenvedő, 65 éves vagy idősebb Medicare-kedvezményezettek körében a rivaroxaban kezelés, az apixabannal összehasonlítva a súlyos ischaemiás vagy vérzéses események szignifikánsan megnövekedett kockázatával társult.

Mára a direkt orális antikoagulánsok (DOAC) jelentik pitvarfibrilláció vagy vénás thromboemboliák esetén az elsőként választandó véralvadásgátló terápiát.

Ez egy összefoglaló közlemény az Amerikai Geriátriai Társaság 2023-ban megjelent Beers kritériumairól. Az eredeti közlemény teljes tartalmát, beleértve a definíciókat, és az evidenciák klasszifikációit az alábbi hivatkozáson éri el: DOI: 10.1111/jgs.18372

A pitvarfibrillációban alkalmazott direkt orális alvadásgátló szerek közötti választás fontos szempontja a nem kívánt ischaemiás vagy vérzéses események előfordulása. A referátum alapjául szolgáló vizsgálat adatai szerint e klinikai szituációban rivaroxaban mellett szignifikánsan magasabb az ilyen epizódok gyakorisága, az apixabannal összehasonlítva.

Az alábbiakban összefoglalt tanulmány szerzői a pitvarfibrillációban stroke-prevenció céljából alkalmazott alvadásgátló szerek hatásossága és biztonságossága szempontjából alapvető jelentőségű terápiás perzisztenciát elemezték. Az adatok azt jelzik, hogy az apixaban a non-perzisztencia kisebb kockázatával társult, mint a dabigatran, a rivaroxaban vagy a warfarin.

A szemle alapjául szolgáló populáció alapú kohorsz vizsgálatban a VTE miatt antikoaguláns kezelést újonnan kapó betegek körében az apixaban terápia mellett alacsonyabbnak mutatkozott mind a VTE ismétlődésének, mind a vérzések kialakulásának aránya a rivaroxabannal összevetve.

Non-valvuláris pitvarfibrillációban a stroke megelőzése céljából orális alvadásgátló kezelést alkalmaznak, melyre jelenleg már többféle direkt hatású orális antikoaguláns gyógyszer áll rendelkezésre. Eddig alig történtek vizsgálatok a gyógyszercsoport tagjainak direkt összevetésére. Jelen vizsgálatban az apixaban és rivaroxaban összehasonlítása azt mutatta, hogy apixaban alkalmazása kapcsán – azonos hatásosság mellett – kisebb mind a jelentős vérzések, mind pedig a GI vérzések kockázata, mint rivaroxaban szedése mellett.

A vénás thromoembolia kezelésének fontos része az orális alvadásgátló kezelés. Amennyiben a háttérben nem tranziens kockázati tényező áll és vérzés szempontjából a beteget kis kockázatúnak tartják, megfontolandó a 6 hónapon túli antikoaguláns terápia. A kimenetelek szempontjából alapvetően fontos a betegek perzisztenciája. Jelen tanulmány szerzői azt találták, hogy az apixabannal kezelt betegek csoportjában 12 hónap elteltével nagyobb volt a gyógyszerszedés mellett következetesen kitartó betegek aránya, mint warfarinkezelés kapcsán.

Pitvarfibrilláció és rosszindulatú daganatos betegség egyidejű fennállásakor különös körültekintést igényel az alvadásgátló szer megválasztása. Az ARISTOPHANES vizsgálat adatainak alcsoportelemzése szerint az e klinikai szituációban alkalmazott apixabankezelés csökkentette a stroke és szisztémás embolizáció, valamint a jelentős vérzések kockázatát a warfarinhoz képest, míg dabigatran és rivaroxaban alkalmazása esetén a warfarinéhoz hasonló kimeneteleket sikerült elérni. Apixaban szedése kapcsán kisebb arányban fordult elő stroke és szisztémás embolizáció, mint a dabigatrannal kezeltek között, a jelentős vérzések előfordulása tekintetében pedig az apixaban jobban teljesített, mint a rivaroxaban.

A pitvarfibrilláció és 2-es típusú cukorbetegség együttes előfordulása jelentősen megemeli a stroke rizikóját, ezért ebben a beteg csoportban kiemelkedő jelentősége van a preventív célú alvadásgátló kezelésnek. Jelen vizsgálatban az apixaban és rivaroxaban hatásosságát és biztonságosságát hasonlítottak össze, és azt találták, hogy apixabankezelés kapcsán az ischaemiás stroke és nagy végtagi események kockázata hasonló, a jelentős vérzések rizikója pedig kisebb, mint a rivaroxabannal kezelt betegek esetében.

Jelen vizsgálatban olyan betegek esetében hasonlítottak össze az orális alvadásgátlók (warfarin, illetve nem-K-vitamin-antagonisták) hatásosságát és biztonságosságát, akiknek anamnézisében jelentős vérzés szerepelt. A különböző NOAC-ok összehasonlítása alapján a stroke/SE és súlyos vérzés tekintetében az apixaban jobb, mint a dabigatran és a rivaroxaban, a súlyos vérzés vonatkozásában pedig a dabigatran felülmúlja a rivaroxabant.

A népesség öregedésével egyre inkább előtérbe kerülnek a váz-izomrendszeri és kardiovaszkuláris komorbiditások. Az életkor előrehaladtával az osteoporosis növeli a csontritkuláshoz társuló törések kockázatát, illetve az ezzel összefüggő halálozást és rokkantságot az idősebb korosztályban. Ennek fényében a stroke-prevenció céljából kezdett alvadásgátló kezelés során is figyelembe kell venni az egyes orális antikoagulánsok szedéséhez társuló csonttörési kockázatot. A metaanalízis tanúsága szerint az apixaban szedése jár a legkisebb csonttörések kockázattal az összes DOAC közül.

Jelen elemzés célja a pitvarfibrilláló betegek stroke prevenciójában alkalmazott apixaban hatásosságának és biztonságosságának összehasonlítása más direkt orális alvadásgátló szerekkel és a K-vitamin-antagonista warfarinnal. Az adatok szerint az apixaban jobb általános biztonságossági és hatásossági profillal alkalmazható ezen betegek körében, mint az összehasonlításban szereplő egyéb szerek.

Krónikus vesebetegségben fokozott a thromboemboliás események és a vérzések kockázata, melyet figyelembe kell venni a pitvarfibrillációval élő beteg stroke-prevenciójának megtervezésekor. A szerzők az e klinikai szituációban alkalmazott DOAC-ok és a warfarin hatásosságát és biztonságosságát hasonlították össze. Megállapították, hogy előrehaladott vesebetegség fennállásakor az apixaban mellett volt a legalacsonyabb a súlyos vérzés kockázata.

Onkológiai betegségek kapcsán fokozott a thrombosis kockázata, mely hozzájárulhat a halálozási arány emelkedéséhez ebben a betegcsoportban. A szerzők egy élő interaktív evidenciákon alapuló adatbázist hoztak létre a különböző terápiás opciók előnyeinek és kockázatainak áttekintésére, melynek alapján megállapították, hogy a magas vérzési kockázatú betegektől eltekintve megfontolandó a direkt orális alvadásgátlók standard kezelésként való használata a tumor-asszociált VTE eseteiben.

Számos vizsgálat különöző klinikai eredményeket mutatott különböző direkt orális antikoagulánsok (DOAC) esetén non-valvuláris pitvarfibrillációban (NVAF, non-valvular atrial fibrillation) szenvedő betegeknél. A valós klinikai gyakorlatban előfordul, hogy a NVAF-betegeknél DOAC-terápiát váltanak orvosi- vagy más nem egészségügyi okokból, azonban egyelőre kevés információ áll rendelkezésre ezen átállítások klinikai kimeneteléről.

A rekurrens vénás thromboembolia (VTE) megelőzését szolgáló alvadásgátló kezelés mindig nagy kihívás elé állítja a kezelő orvost azon betegek körében, akiknél fokozott vérzési kockázat is fennáll egyidejűleg. A bemutatott vizsgálat alapján ezen betegcsoportban alkalmazott apixaban terápia alacsonyabb VTE-kiújulási és vérzési kockázattal jár a warfarinhoz képest.

A stroke-prevenció céljából alkalmazott alvadásgátló kezelés nehézséget jelenthet a magas vérzési kockázatú pitvarfibrilláló betegek esetén. Jelen közlemény szerzői ebben a klinikai szituációban hasonlították össze a direkt orális alvadásgátlókat és a K-vitamin-antagonistákat. Mind a klinikailag releváns, nem jelentős vérzések, mind pedig a minor vérzések kockázata szempontjából az apixaban terápia bizonyult a legbiztonságosabbnak.

A pitvarfibrilláció a kardioembóliás stroke kockázatát ötszörösére emeli véralvadásgátló kezelés nélkül, így időseknél nagy a jelentősége az alvadásgátló kezelésnek.

A demencia és a pitvarfibrilláció közös vonása, hogy az életkor előrehaladtával mindkét entitás előfordulási gyakorisága emelkedik. Ráadásul több vizsgálat a demencia független rizikófaktoraként azonosította a pitvarfibrillációt. Arra vonatkozóan is egyre több bizonyíték gyűlik össze, hogy jelentősen csökkenthető az újonnan jelentkező demencia rizikója, ha a pitvarfibrilláció kezelésének az orális alvadásgátlók hosszú távú alkalmazása is részét képezi, az alvadásgátlásban nem részesülő betegekkel összehasonlítva.

Az apixaban és az LMWH hatásossága és biztonságossága VTE-ben szenvedő daganatos betegeknél

Az onkológiai betegek körében az átlagpopulációnál jóval gyakrabban előforduló vénás thromboembolia kezelésére és megelőzésére többféle alvadásgátló szer is rendelkezésre áll, a kis molekulatömegű heparintól (LMWH, low-molecular weight heparin) a warfarinon át a direkt orális antikoagulánsokig (DOAC, direct oral anticoagulant).

A fokozott stroke kockázat csökkentése miatt a pitvarfibrilláció kezelésének fontos része az alvadásgátlás. Erre a célra direkt orális alvadásgátló szerek és K-vitamin- antagonisták (KVA) egyaránt rendelkezésre állnak, melyek közül a klinikusnak egyéni mérlegelés alapján kell kiválasztani a beteg számára optimális gyógyszert.
hirdetés