Kórházadósságról és védőnőkről a parlamentben
A kórházak újratermelődő adósságának, valamint a védőnők helyzetének rendezéséről is kérdezték a kormány képviselőit az Országgyűlésben hétfőn.
DK: mikor rendezik a kórházak újratermelődő adósságait?
A kórházak adósságállományának rendezéséről kérdezte a belügyminisztert Komáromi Zoltán (DK), aki felvetette, mikor látja be a kormány, hogy a GDP 4,4 százalékából "nem lehet tisztességesen működtetni az egészségügyet".
Rétvári Bence, a tárca államtitkára válaszában azt hangsúlyozta: a 2010-es 1200 helyett 3700 milliárd forintot fordítanak a magyar emberek egészségére, jelentős forrásokat biztosítanak adósságrendezésre, valamint korábban nem látott mértékben emelték az orvosok és az ápolók bérét, "dacára a háborúnak, dacára a szankcióknak".
Hozzátette: az MSZP erre a kérdésre mindig intézménybezárással vagy annak felvetésével reagált, kiállva a vizitdíj és a kórházi napidíj mellett.
MSZP: ki védi a védőnőket?
Mikor hagyják végre abba ezt az ámokfutást? Ki védi meg a védőnőket? - fordult a belügyminiszterhez Gurmai Zita (MSZP), aki szerint amiatt, hogy két éve "erőből központosították a védőnői hálózatot", szétesett egy évtizedekig jól működő rendszer, ezért 2010-hez képest drámai mértékben csökkent a védőnők száma.
Rétvári Bence válaszában azt hangsúlyozta: egyértelmű volt, hogy a védőnők helyzetén évről évre javítani kell, hiszen tevékenységükkel a családokat, a gyermekeket segítik. Megjegyezte: korábban kétezernél több fenntartója volt a hálózatnak, eltérő elvárásokkal, iránymutatásokkal, szakmai vezetéssel és fizetési rendszerrel; ezt váltotta fel a vármegyei alapú rendszer.
Kijelentette: a legsúlyosabb támadást a hálózat ellen Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt intézte, aki szerint a rendszert "nem fejleszteni, hanem leépíteni kell, mert haszontalan hungarikum".
DK: alibimegoldások vannak a drogprevenció területén
Barkóczi Balázs (DK) azt tette szóvá, hogy a kormány feleslegesen riogató és moralizáló, kétperces videókkal próbálja meg kimaxolni a kábítószerekkel kapcsolatos felvilágosítást és a megelőzést, az intézmények valódi segítség helyett ilyen alibimegoldásokkal kell, hogy beérjék. Azt kérdezte, a kormány szerint ezek a kisfilmek eltántorítják-e a diákokat a szerhasználattól.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a parlament múlt héten szavazta meg a drogtörvények szigorítását, de a DK nem támogatta a drogkereskedők szigorú büntetését.
Hozzátette, lehet moralizálgatni videókon, de inkább cselekedni kellett volna, és megszavazni a szigorú módosítást. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács oldalán sokkal több tájékoztató anyag van, mint amennyiről a képviselő beszélt - jegyezte meg.
