hirdetés
2024. május. 09., csütörtök - Gergely.

Családbarát fejlesztések a Semmelweis Egyetemen

Csaknem félmilliárd forintos pályázati forrásból valósult meg fejlesztés a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának két részlegén, illetve az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán a családbarát és családközpontú szemlélet jegyében.

A Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája a hazai szülészeti-nőgyógyászati és perinatológiai intenzív ellátás egyik legmeghatározóbb hazai intézménye, ahol évente mintegy 7000 szülés történik – emelte ki dr. Merkely Béla rektor. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen jelentős összeget nyertünk el ezen a pályázaton, aminek részeként szülői szobákat újíthattunk fel, új hibrid szülőszobákat is kialakíthattunk, illetve az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán a Perinatológiai Intenzív Centrumban is családbarátabbá válhat a koraszülött ellátás. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindenki számára biztosítsuk azt a lehetőséget, hogy az újszülöttel való találkozás a legszeretetteljesebb környezetben valósulhasson meg, így akadálymentesített helyiséget is kialakítottunk – ismertette a rektor.

A szülés mindenki életében rendkívüli pillanat: a kisbabának, az édesapának és az édesanyának is életre szóló élmény, éppen ezért nagy a jelentősége, hogy a szülés hol és milyen körülmények között történik – hangsúlyozta Novák Katalin. A családokért felelős tárca nélküli miniszter fontosnak tartja, hogy az édesanyák a lehető legbiztonságosabb körülmények között szülhessék meg a kisbabájukat, és az első napokat is méltó környezetben tölthessék. A kormány éppen ezért tízmilliárd forintot fordít arra, hogy hazánkban a szülészeti osztályok megújulhassanak. A hazai 68 szülészeti osztályból 59 sikeresen pályázott és nyert el ehhez támogatást.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Jó helyre került a Semmelweis Egyetemen a fél milliárd forintos fejlesztés, hiszen sok ezer család tapasztalhatja meg itt a születés csodáját – mondta Novák Katalin. A miniszter azt is hozzátette, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan nő a gyermekvállalási kedv és a születésszám.

A bejáráson dr. Ács Nándor, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója ismertette, hogy az Üllői úti részleg 280 millió forintos pályázati forrásból újult meg. Kialakítottak két új hibrid szülőszobát is, ami lehetőséget ad arra, hogy a császármetszést Magyarországon egyedülálló módon a szülőszobán, a család jelenlétében, azaz családközpontúan végezzék el. A teljesen felújított, 13 ágyas 24 órás rooming in részlegen a babák végig az édesanyák mellett lehetnek a nap minden percében, így az igény szerinti szoptatás is megvalósulhat.

A kórtermekhez önálló fürdőszoba tartozik, külön vizsgálóhelyiséget és közösségi teret is létrehoztak az osztály páciensei számára. A pályázatban az újszülöttek és a koraszülöttek családbarát szemléletmódú ellátását  segítő  eszközöket is beszereztek mintegy 80 millió forint értékben (pl. szülő ágy, magzati monitor inkubátor, újszülött ágy, légzésterápiás készülék).

A pályázat részeként mintegy 33 millió forint értekben az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán a szülők elhelyezéséhez kapcsolódó fejlesztések (baba-mama szoba) történtek, bővült a klíma kapacitás, nyílászáró felújítás valósult meg, szenzoros kézfertőtlenítőket helyeztek ki, és  egy laktációs-konzultációs szobát is kialakítottak. Továbbá a pályázat keretében családbarát fejlesztések történtek a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Baross utcai részlegén is mintegy 102 millió forintos pályázati forrásból, közölte az egyetem honlapja.

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...