hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Börtönkórház lesz a Szent Lászlóban?

Új, központi börtönkórházat építenének a Szent László Kórház jelenleg beépítetlen telekrészén. A beruházás 9,3 milliárd forintba kerülne, az intézményben legkorábban 2014-ben fogadnának betegeket.

Az új, központi börtönkórház helyszíneként többféle elképzelés is terítékre került az elmúlt években. Szóba jött például egy vadonatúj kórház felépítése – zöldmezős beruházásként – a Pest megyei Tökölön, illetve a főváros X. kerületében, de megvizsgáltak néhány budapesti telephelyet is. Így például az évek óta lakatlan Szabolcs utcai Klinikákat, illetve az Egyesített Szent István-Szent László Kórházhoz tartozó, azok szomszédságában található Merényi Gusztáv Kórházat.

Az előbbi fekvése, az utóbbi elsősorban jelenlegi állaga miatt esett ki a jelöltek közül. A legutóbbi elképzelés az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet utódaként megálmodott – bár jelenleg híre-hamva sincs – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézettel gondolta közösen megvalósíthatónak az új börtönkórházat. Ez utóbbi abból a kényszerből fakadt volna, hogy a büntetésüket kényszergyógykezeléssel letöltött elkövetőket civil pszichiátria védett osztályán kell elhelyezni. Végül azonban erről is letettek a Belügyminisztérium illetékesei, akik a MedicalOnline birtokába került előterjesztés szerint a fővárosi Szent László Kórház telkének egy kieső szegletében találták meg az ideális helyszint.

A hazai büntetés-végrehajtási szervezet összesen három, fekvőbeteg ellátásra is börtönkórházalkalmas, meglehetősen leharcolt egészségügyi intézménnyel rendelkezik.tököli rabkórház 297 ágyán alapszakmás klasszikus fekvő- valamint járóbeteg szakellátás zajlik. A 311 ágyas Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) hajtja végre többek között a bíróságok által kiszabott kényszergyógykezelést, az előzetes letartóztatásba helyezettek elmeállapotának megfigyelését, vizsgálja a beutaltak elmeállapotát, gyógykezel, s mindezek mellett szakmailag és módszertanilag irányítja a büntetés-végrehajtási intézetekben zajló pszichiátriai terápiás programokat. A nagyfai krónikus utókezelő részleg pedig 80 ágyon rehabilitációra, krónikus betegek ápolására, gondozására rendezkedett be. A fogvatartottak, s a személyi állomány jelentős részének alapellátását a legtöbb börtönben az intézet orvosa végzi ápolók segítségével, illetve fogorvosok bevonásával.

Mint az előterjesztésből kiderül, a civil egészségügyhöz hasonlóan, jelentős orvoshiánnyal küzdő büntetés-végrehajtási rendszer fővárosi megtelepedésétől többek között a humánerőforrás helyzet konszolidálását várja. Orvosaik többsége ugyanis nyugdíjasként vagy másodállásban dolgozik kórházaikban, s reményeik szerint az általuk kínált állások vonzóbbak lesznek, ha azok a főváros könnyen elérhető pontján találhatók. Ugyancsak munkaerőgondjaikat vélik megoldhatónak azáltal, hogy a főváros karnyújtásnyira lévő intézményeivel kötött közreműködői szerződések révén végeztethetnék el a diagnosztikai vizsgálatokat, illetve a speciális esetek kezelését. Ezzel ugyanis munkaerőt – bérköltséget – takaríthatnak meg. A szakértők szerint az is a kinézett helyszín mellett szól, hogy közel van a távolsági busz végállomásához, illetve a pályaudvarhoz, lakóházak viszont nincsenek a környéken.

Az új központi börtönkórházat 650 ággyal álmodták meg tervezői, ezen belül 4 különleges biztonságú kórteremmel. Működtetnének aktív, krónikus és ápolási részleget, 250 ágy szolgálná a pszichiátriai kényszergyógykezelést, s további harminc az ideiglenes kényszergyógykezelést.

A tököli, a nagyfai és a fővárosban található IMEI elhagyott épületeit sem hagynák parlagon, több száz férőhely kialakításával csökkentenék a meglévő börtönök zsúfoltságát. Mindehhez a pénzt – a mai áron számolt 9,3 milliárdot – a központi költségvetéstől várja a Belügyminisztérium.

Térkép a fővárosi Szent László Kórház területéről

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)

Könyveink