hirdetés
2024. április. 17., szerda - Rudolf.

Az első fecske: önként távozik Budaházy Emil

A kifizetett teljesítmények volumenének mesterséges csökkentése miatt havonta közel 150 millió forintot veszített a Péterfy Sándor utcai Kórház, hiszen beteget sohasem küldtek el. Az intézményhez csatolt baleseti intézet, bár önállóságát elveszítette, a gyógyítás feltételeit tekintve azonban sokat nyert azzal, hogy 2007-től a Péterfy egyik egységeként szolgál, állítja a főváros egyik legnagyobb közkórházának nyugdíjba készülő főigazgatója, Budaházy Emil.

Bár sokan lebeszélték róla, Budaházy Emil már két évvel ezelőtt bejelentette, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor élni kíván a visszavonulás lehetőségével. Hónapok óta arra vár, hogy beadott nyugdíjazási kérelme zöld utat kapjon az épp megalakulásával elfoglalt fővárosi önkormányzat közgyűlésétől. A lazaságával és közvetlenségével pályatársai közül mindig némiképp kilógó Budaházy szerint nem szabad egyik napról a másikra teljesen elszakadni a munkától, az új életritmusra való átállás sikeresebb, ha fokozatosan történik. A tervbe vett, a jelenleginél lényegesen intenzívebb sportolás és olvasás mellett tehát dolgozni is fog. „Szakérteni” semmiképp sem szeretne – teszi hozzá – csak azért, hogy év végén esetleg arról számoltassák be, hány tonna papírt is írt tele.

Kapott hideget, meleget

Budaházy Emil nyolc éve vezeti a Péterfy Sándor utcai Kórházat, aminek az elmúlt néhány évben jutott hideg is, meleg is. A Molnár Lajos-féle struktúraátalakítás egyik legnagyobb dobása például az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet Péterfyhez csatolása volt. A főigazgató úgy látja, ez adott esélyt az OBSI-nak a fennmaradásra, összevonás nélkül akár az Országos Gyógyintézeti Központ, illetve a pszichiátriai intézet sorsára juthatott volna. Más kérdés, hogy ez az intézkedés egyedülálló az egyébként meglehetősen sűrűn végrehajtott hazai egészségügyi reformok sorában, arra ugyanis eddig még sohasem volt példa, hogy nagy, országos intézetet olvasszanak be egy közkórházba. Budaházy Emil szerint a döntéssel – melynek annak idején ő sem örült – talán létét nyerte meg a baleseti intézet. S bár igaz, hogy igazgatói titulusok szűntek meg – hét is volt belőle az OBSI-ban –, viszont teljesen megújult 5, részlegesen pedig további 7 műtő, miközben a város egyik legkorszerűbb – MR-rel, új CT-vel, valamint ultrahang- és röntgenkészülékek sorával felszerelt – diagnosztikai központot alakítottak ki a Fiumei úton. Így ma már egykapus beléptetési rendszerben heti hét nap és hét éjszaka fogadják a sérülteket, akik özönlenek a volt OBSI-ba, ahová egyébként a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszékét is áthelyezték a Péterfyből.

Ez azonban csak így utólag tűnik folyamatos diadalmenetnek. A valóságban viszont, mire felocsúdott, minden korábbi döntéshozó és támogató – ki ezért, ki azért – eltűnt a főigazgató mögül, az átmenet pedig, köztük az építkezések, a kelleténél sokkal jobban elhúzódtak. Így például, bár valójában már 2007 kora őszén megszűnt az OBSI függetlensége, virtuálisan még hosszú hónapokig fennmaradt az önállósága, hogy munkajogilag kezelni lehessen a felmentési időket. Arra viszont már másfél évet kellett várni, hogy megszülessen az új, immár az összevont intézményre érvényes vagyonkezelői jog, vagyis: az OBSI épülete is átkerüljön a Péterfyhez. A kedélyek azonban – Budaházy Emil szerint a változás mértékét tekintve emberileg teljesen érthetően – nehezen nyugodtak meg, annak ellenére, hogy a fiatalabb doktorok havi jövedelme 30–70, az idősebb vezető szakorvosoké pedig, utolérendő a péterfys színvonalat, 90 ezer forinttal emelkedett. A feszültség szerencsére ma már jobbára a múlté. Időről időre felmerül, hogy vissza kellene állítani az OBSI függetlenségét, országos intézetként. A főigazgató ezt sem tartja elképzelhetetlennek, szerinte ez döntés kérdése. Az együttmaradás mellett elsősorban szakmai, valamint gazdasági, pénzügyi érvek szólnak. A sérülteknek ugyanis az esetek döntő többségében – a traumatológiai ellátáson túl – számos egyéb orvosi vizsgálatra, kezelésre, esetleg beavatkozásra is szükségük van, ehhez nyújt igen széles spektrumú hátteret a Péterfy. Korábban a szakmai konzíliumokért a baleseti intézetnek külön fizetnie kellett, tetemesen megnövelve ezzel költségeit.

A baj nem jár egyedül

A régi közmondás itt is beigazolódott: a baj nem jár egyedül. Az összeolvadás kimondását közvetlenül megelőzően ugyanis visszavágták mindkét intézmény teljesítménykorlátját, amivel lényegében átlagosan mintegy havi 140 millió forintos veszteséget okoztak. A teljesítmény visszafogása pedig – amit gyakorlatilag a hazai kórházak legtöbbje alkalmazott az elmúlt években – a naponta ügyelő Baleseti Központ esetében kivitelezhetetlennek bizonyult. A csökkentéssel három év alatt több mint másfél milliárdos elkerülhetetlen veszteséget okoztak az egyesített intézménynek. Ez az összevonás első évében azért nem okozott komoly nehézséget, mert a Péterfy kasszájában – korábbi, takarékos gazdálkodásának eredményeként – 700 milliós tartalék volt. Ezt élték fel 2008 során. A helyzet tarthatatlanságát egy idő után – igaz, 2010-ben – a korábbi és a jelenlegi tárcavezető egyaránt érzékelte, s többletteljesítési lehetőséghez juttatták a kórházat. Budaházy szerint ezek együttes hatásaként, amennyiben nem változtatnak ezeken az intézkedéseken, pontosan kiszámítható, mikorra dolgozzák le a hiányt, s állnak kiegyensúlyozott gazdálkodási pályára. S bár az elmúlt hónapokban revizorok, valamint önkormányzati biztosi team adták-adják egymásnak a kilincset, ők is rendre a fenti megállapításra kényszerülnek jutni.

Nem a hely, az élet a fontos

A debreceni Budaházy Emil Bodrogolaszi, Kisköre, Szerencs, Mezőkövesd, Kerepes – közben közel hatéves mongóliai kitérő – után érkezett a fővárosba, amit bevallása szerint soha sem tudott igazán megszokni. Végleges felköltözése után nem véletlenül egy Budapest melletti településen vert tanyát. S bár a gyermek- és ifjúkor Debrecenje – „a hely, ahol szaladó embert látva még ma is megvár a villamos” – az örök szerelem, nem gondolja, hogy valaha visszatér. Budaházy Emil szerint nem a hely, az élet a fontos.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...