Álmok és víziók a halálos ágyon

Dr. Christopher W. Kerr neurobiológus, az egyesült államokbeli Hospice Buffalo palliatív orvosa és munkatársai a betegeik által látott életvégi álmok és víziók terápiás szerepét kutatják. Mint az eredményeikről beszámoló New York Times-cikk bemutatja, a haldoklóknak és a gyászolóknak egyaránt érdekük, hogy demisztifikáljuk ezeket az élményeket, és megértsük, milyen fontos a szerepük a „jó halál” elősegítésében.

Az életvégi álmok és víziók különböznek a halálközeli élményektől, idézi a kutatókat Jan Hoffman, a New York Times-cikk szerzője, a haldoklók ugyanis valóban úton vannak a halál felé, és nem éppen elkerülték azt. A Hospice Buffalo orvosai, ápolói és szociális munkásai évente 5000 beteget kísérnek a halálba, és az életük végén járó pácienseiktől, miután megtudták tőlük, hogy hogyan aludtak, azt is megkérdezik, hogy vissza tudnak-e emlékezni, mit álmodtak. Kerr és munkatársainak a The Journal of Palliative Medicine című szaklapban megjelent tanulmánya – End-of-life dreams and visions: a longitudinal study of hospice patients' experiences – ezeken az interjúkon alapul.

A megkérdezettek zöme beszámolt valamilyen álmáról vagy víziójáról, és a haldoklók azt is elmondták, hogy ezen álmok és víziók túlnyomó része megnyugtató és vigasztaló volt; összességében csak az élmények 20%-át értékelték kellemetlennek. Az álmok és víziók tartalma a következő 6 kategória valamelyikébe illett: megnyugtató jelenlét, felkészülés az indulásra, halott rokonokkal, barátokkal való találkozás, szeretett hozzátartozók várnak az illetőre, befejezetlen ügy, illetve stresszteli élmények. A kellemetlen álmok leginkább azoknál jelentkeztek, akik életük során valamilyen trauma áldozatai voltak – gyakran előfordult, hogy a haldoklók álmukban újra végigélték a korábbi traumát, és egyesek, bár korántsem mindenki, feloldották azt. (A kutatók a haldoklók álmainak és vízióinak tartalomelemzését egy másik tanulmányukban részletesebben bemutatják: End-of-Life Dreams and Visions: A Qualitative Perspective From Hospice Patients; American Journal of Hospice & Palliative Medicine)

Az álmokban gyakori téma volt a szeretet, úgy is mint a szeretet adása, és úgy is, mint annak hiánya, továbbá a problémák megoldása és a megbocsátás utáni vágy. Jellemző téma továbbá, hogy a beteget megerősítik abban, hogy jó szülő, gyermek vagy értékes munkatárs volt, illetve tipikus, hogy az illető csomagol, dobozol, utazásra készül álmában Sok haldokló mondta, hogy általában – régebben – nem emlékezett az álmaira, de ezeket az álmokat nem lehet elfelejteni. Az igen élénk álmok a halál előtti hetekben és napokban megszaporodnak, és egyre több bennük a már halott szereplő – a kutatók szerint ennek prognosztikai értéke is van. A halott ismerősöket felvonultató álmok egyébként a haldoklók beszámolói szerint sokkal megnyugtatóbbak, mint azok, amelyekben élők szerepelnek.

Persze, fejti ki dr. Kerr, az is előfordul, hogy valaki teljesen hétköznapi álmokról számol be vagy egyáltalán nem emlékezik az álmaira, sőt sok haldokló kommunikálni sem képes, azonban az bizonyos, hogy az élet végi álmok nem a delírium termékei. A deliráló betegek kommunikációja nem kapcsolódik másokhoz, és a delirálók nem képesek koherens, szervezett narratívát alkotni. A delíriumban hallucinációk jelentkeznek, amelyek sokszor traumatizálóak, nem megnyugtatóak.

A kutatók szerint hasznos lesz, ha tanulmányaikat is olvasva az orvosok megismerik a haldoklók élményeit, és segíthetnek a saját pácienseiknek abban, hogy normálisnak fogják fel a saját hasonló álmaikat és vízióikat, és így ne érezzék magukat annyira egyedül a haldoklás szokatlan folyamatában. Dr. Kerr, aki a napokban a kutatásairól TED-előadást is tartott, mindehhez azt is hozzáteszi, arra bíztatja a kollégákat, hogy tegyenek fel nyitott végű kérdéseket álmaikkal kapcsolatosan a betegeiknek, és ne sterilizálják a haldoklás folyamatát nyugtatószerek alkalmazásával.

Egy másik idegkutató, a kanadai Tore Nielsen (Dream and Nightmare Laboratory, University of Montreal) véleménye szerint a haldoklók álmai a bizonytalanságtól és az ismeretlentől való félelemből táplálkoznak, és általuk az álmodók segítséget kapnak ebben a nehéz helyzetben, míg szabadon olvasható írásában J. Scott Janssen azt mutatja be, hogyan érdemes fogadni a haldoklók vízióit (Deathbed Phenomena in Hospice Care: The Social Work Response, Social Work Today).

Michael Nahm biológus és munkatársai a „terminal lucidity” jelenségét vizsgálják, azt az egyelőre rejtélyes folyamatot, amikor a súlyos pszichiátriai és neurológiai betegségben szenvedő páciens memóriája és mentális tisztasága röviddel a halála előtt váratlanul visszatér. Mint Terminal lucidity: a review and a case collection című tanulmányukban írják (Archives of Gerontology and Geriatrics), e vég előtti világosság során a demens és Alzheimer-kóros betegek kognitív képességei a normálistól eltérő neurológiai folyamatok működése révén térhetnek vissza, és e neurológiai folyamatok alapos tanulmányozása révén nemcsak új terápiákat fejleszthetnénk ki, de jobban megismerhetnénk a normál agy működését is.