hirdetés

 

Agykutatók a tanulás korlátairól és a fejfájás okozta károkról

A tanulási képesség az életkortól, míg a felidézés és az alkalmazás képessége egyéni adottságtól függ. A migrén a kognitív képességeket is jelentősen rontó változást okoz az agyban. Ezt a két állítást fejti ki a Nemzeti Agykutatási Program támogatását élvező, Nagy Attila egyetemi docens irányításával működő SZTE ÁOK Élettani Intézet Szenzomotoros Kutatólaboratóriumában végzett kísérletek és megfigyelések alapján készült legújabb két publikáció.

– Az agykéreg alatti, mélyagyi struktúrákra, a törzsdúcokra fókuszálunk. A törzsdúcoknak nevezett, öt magcsoport alkotta rendszer szinte „agy az agyban”, mert a funkciója sokrétű, ugyanis különböző – az érzékeléshez, azaz szenzoros, és a mozgáshoz kapcsolódó, azaz motoros, illetve kognitív, vagyis a gondolkodáson alapuló – feladatokat lát el. A törzsdúcok szerepének érdekessége, hogy a motoros szabályozásban szereplő magoknak szükségük van a szenzoros információkra is, hogy megfelelően működhessenek. A kognitív funkciókban való részvételük miatt a tanulási folyamatok és azok fejlődése is jelentősen érinti a törzsdúc rendszert. Így, azaz a törzsdúc rendszer fókuszba helyezésén keresztül kapcsolódik kutatócsoportunk „ősi” témája a Nemzeti Agykutatási Program által is támogatott új irányokhoz – magyarázta Nagy Attila egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetében működő Szenzomotoros Kutatólaboratórium vezetője.

A maga nemében egyedülálló, mert az óvodáskortól a felnőttkorig terjedő, nagy mintán vizsgálódtak az SZTE ÁOK kutatói az emberi szerzett ekvivalencia – vagyis a párosítás – tanulás és a transzfer – az alkalmazás – fejlődéséről. A vizsgálódásuk alapja az az irodalmi adat, hogy a párosítás tanulásánál a törzsdúcok szerepet kapnak. A PLOS One-ban megjelent tanulmányukban mutatták be: egészséges emberekben a tanulás, illetve a megtanult információ alkalmazása másképpen fejlődik.

– Egyszerű, de emiatt is nagyszerű paradigmával dolgoztunk. Az egyik amerikai kutatócsoport által kifejlesztett és publikált módszer – természetesen a felelős szerző írásbeli engedélyével – továbbfejlesztett és magyarított változatát alkalmaztuk – mondta Nagy Attila. – Mivel a tanulási folyamatban a felidézés és a generalizálás fázisa főként hippokampális funkció, e teszttel a törzsdúcok és a hippokampusz működése párhuzamosan vizsgálható egy szenzorosan, jelen esetben vizuálisan irányított tanulási paradigmában. A módszerrel kapcsolatos egyik újításunk, hogy újabb párokat és sokkal több ismétlést építettünk a tesztfolyamatba, így pontosabban tudtuk mérni a generalizáció fázisát érintő teljesítményt is.

A párosítás tanulási folyamata végtelenül egyszerű folyamat, ám a felidézés és a következtetés fázisa jóval bonyolultabb. Az SZTE Szenzomotoros Kutatólaboratóriumában kimutatták: a pártanulás képessége a növekedéssel együtt fejlődik: iskolás korra áll be egy szintre, ami az életkor előre haladtával már nem változik. Ellenben a generalizációban, tehát a megtanult szabályok alkalmazásánál nem ez a helyzet, mert teljesen egyén függő: egyesek nagyon jól tudnak felidézni és generalizálnak, mások nem képesek a helyes következtetésekre. Tehát az emberek velük született képességeik alapján is különböznek: van, aki nagyon jól, más pedig kevésbé képes alkalmazni a megtanult szabályokat. Ez egyben arra is újabb bizonyíték, hogy egyes központi idegrendszeri területek jóval előbb fejlettek és funkciókészebbek, mint mások.

– Hogyan befolyásolja a migrén a kognitív, azaz a megismerő funkciókat? A kérdésre választ keresve egészséges és migréntől szenvedő emberek tanulási, felidézési és generalizációs képességeit is összehasonlítottuk – fogalmazta meg a fejfájáskutatás vezető lapjában, a Cephalalgiában megjelent közleményük születésének kiindulópontját Nagy Attila. – A migrénnel kapcsolatosan ismert adat, hogy a hippokampusz erősen károsodik a kóros fejfájós pácienseknél. Tanulmányunk legértékesebb része az, hogy nekünk sikerült először kimutatnunk: a migrén során a törzsdúcok rendszeréhez kapcsolódó funkcionális változások is történnek. Megállapítottuk: a régóta migrénes páciens az egyszerű ekvivalencia tanulási folyamatban is gyengébben teljesít. Ennek oka lehet, hogy a migrén hatására visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el az agyban, bizonyos idegpályák tönkremehetnek. Eredményeink összecsengenek más kutatócsoportok eredményeivel is. Képalkotó eljárásokkal végzett elemzéseik szerint a migrénes betegeknél a „hippokampusz – agykéreg és a – törzsdúc-agykéreg” összeköttetések jelentősen redukálódnak: az agy fehérállománya „összemegy”, ami előre vetítheti az érintett páciens agyműködésében az általunk kimutatott funkcionális probléma kialakulását.

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetében működő Szenzomotoros Kutatólaboratórium NAP-projektje 2017-ben lezárul. Ám a kutatócsoport vezetője, Nagy Attila reméli, további pályázati támogatást nyernek ahhoz, hogy több irányban is folytathassák a tanulási folyamatokat és a migrén ezt befolyásoló hatásának vizsgálatát.

(forrás: Szegedi Tudományegyetem, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...