A só és a migrén átértékelése
A sok sót tartalmazó táplálkozás csökkentheti a migrén és egyéb súlyos fejfájások kialakulásának esélyét. A só szerepe egyébként is átértékelődőben van, még az is lehetséges, hogy nem hipertóniások körében a túl kevés sóbevitel növeli a halálozást.
Egy, a Headache című szaklapban megjelent vizsgálat szerint (Janice M. Pogoda és munkatársai: Severe Headache or Migraine History Is Inversely Correlated With Dietary Sodium Intake: NHANES 1999–2004) kisebb valószínűséggel szenvednek migrénes rohamban azok, akik a táplálkozás révén több sót visznek be a szervezetükbe; nők esetében az inverz kapcsolat csak alacsonyabb testtömeg-index esetén érvényesült, míg férfiak körében a testsúlytól függetlenül fennállt. Mint a tanulmány utolsó szerzője, Michael Harrington (Huntington Medical Research Institutes in Pasadena, California) az eredményről beszámoló New Scientistnek elmondta, az inverz összefüggés meglepte a kutatókat, akik pont az ellenkezőjére számítottak, mivel ismert, hogy a nátriumionok aktiválják a neuronokat.
A tanulmány a 8819 felnőtt bevonásával 1999 és 2004 között zajlott kérdőíves egészségvizsgálat (National Health and Nutritional Examination Survey) adatain alapszik, és eredménye szerint azok, akik a legtöbb sót fogyasztják egyben azok, akik a legkevesebb migrénről és súlyos fejfájásról számolnak be.
A New Scientist egy másik írása szerint egyébként is változóban van a migrénről kialakult képünk. Mint arról Helen Phillips beszámol, az elmúlt évtizedben kiderült, hogy a migrén sokkal súlyosabb betegség, mint eddig gondoltuk, mivel a hátterében valódi strukturális és funkcionális agyi eltérések vannak, amelyek nem csak a migrénes roham alatt állnak fenn, továbbá a kórkép lefolyása progresszív. A folyóiratnak nyilatkozó migrén-szakértő, Peter Goadsby (King’s College London és University of California, San Francisco) szerint ma már nem úgy kell gondolnunk a migrénre, hogy az vaszkuláris megbetegedés vagy fájdalom szindróma, hanem inkább neurológiai kórképnek kell tartanunk.
A képalkotó lehetőségek bővülésével intenzíven kutatják a migrén agyi hátterét, így pl. Nouchine Hadjikhani és munkatársai (Harvard Medical School) azt találták, hogy migrénesek szomatoszenzoros agykérge – különösen a fejhez és az archoz tartozó területek – meg van vastagodva, azaz a migrénnek eszerint is hosszú távú következményei vannak, nyilatkozta Hadjikhani, akinek vizsgálatai a vizuális kortex vastagodására is felhívták a figyelmet. Ez utóbbi tünet összefüggésben lehet a migrénesek kb. 20%-át érintő, a bevezető szakaszban (aura) jelentkező vizuális hallucinációkkal.
Mint Helen Phillips megjegyzi, az elmúlt évtizedben annyi agyterület strukturális változását mutatták ki a migrénnel összefüggésben, hogy szinte nincs olyan agyi régió, ami érintetlen lenne. A szenzoros területeken túl fontos az érzelemszabályozásért felelős területek és a hippokampusz, továbbá nem meglepő módon a fájdalommal kapcsolatos központok érintettsége, olyannyira, hogy egyes kutatók szerint lehetséges, hogy az egész agy érintett. Az mindenesetre ma már bizonyos, hogy a migrénben szenvedők agya túlérzékeny, és ez a túlérzékenység a rohamok közötti „normál” periódusban is fennmarad: agyi válaszaik nem habituálódnak, továbbá a migrénesek igen rosszul teljesítenek a negativitáshoz való vonzódást mérő tesztekben: több figyelmet szentelnek azoknak a stimulusoknak, amelyeket nem szeretnek – talán ez is összefügg azzal, hogy több a körükben a depressziós.
Mindazonáltal, leginkább talán a hipotalamuszt érintő funkcionális változások és azok az eltérések jelentősek, amelyek a hipotalamusz és a többi agyi régió interakcióját érintik. A hipotalamuszhoz köthető a migrénre jellemző számos tünet, így az émelygés és hányás, orrdugulás, könnyezés, nagy mértékű vizeletelválasztás, szomjúság, éhség, ásítozás és fáradtság is. Így nem meglepő, hogy az agyi képalakotó vizsgálatok a funkcionális konnektivitás növekedését mutatták ki a hipotalamusz és e testműködések kontrollját végző agyterületek között.
A migrén háromszor gyakoribb nőkben, mint férfiak esetén, és a kutatók, amennyiben vannak ilyenek, a migrénes nők és migrénes férfiak közötti agyi eltéréseket is szerették volna megtalálni. A vizsgálatok két fő agyterületben mutattak ki eltérést: a migrénes nők agyában vastagabb a precuneus nevű terület (ez a terület valószínűleg közreműködik az öntudat kialakulásában), és vastagabb a szenzoros feldolgozásban és az automatikus testi funkciók kontrolljában, továbbá annak eldöntésében közreműködő posterior insula, hogy mi a fontos érzelmileg az adott pillanatban, írja Phillips. Vagyis nők migrénje esetén több érzelmi pálya érintett.
Érdekes megfigyelés, amit a már említett Peter Goadsby és munkatársai tettek, hogy migrénben szenvedő anyák csecsemői 2,6-szer nagyobb valószínűségben szenvednek kólikában (a migrén hátterében kb. 70%-ban figyeltek meg családi halmozódást), így elképzelhető, hogy a kontrollálhatatlan sírással jelentkező kórkép nem az érzékeny bélrendszer tünete, hanem a migrén korai formája, és lehetséges, hogy a kólikás csecsemő valójában a ráömlő rengeteg szenzoros információval küzd meg nehezen.
A migrén gyógyítására kevés lehetőségünk van, holott ha az valóban progresszív betegség, fontos lenne idejekorán megállítani az agyi romlást. Újabban transzkraniális mágneses stimulációval próbálkoznak és a migrénesek vérében Goadsby által felfedezett kalcitonin génhez kötött peptid (calcitonin gene-related peptide, CGRP) receptorának blokkolásával.
A bevezetőben említett, sóban gazdag diéta is segíthet, a The Lancet egy tanulmánya szerint ugyanis azoknak, akik nem magas vérnyomásosak, egy viszonylag magas határig nem kell félniük a sóbeviteltől. Mint arról a pharmaonline is beszámolt, több mint 130.000 ember vizsgálata alapján normotenziós embereknél a sóbevitel és az elhalálozás kockázata között U alakú összefüggést találtak (Andrew Mente és munkatársai: Associations of urinary sodium excretion with cardiovascular events in individuals with and without hypertension: a pooled analysis of data from four studies). A vizsgálat meglepő eredménye szerint az alacsony só- vagy nátrium-bevitel – a normál mértékű nátrium-bevitellel összehasonlítva – emeli a szívinfarktus és a stroke kockázatát, illetve az ezekkel összefüggő elhalálozás valószínűségét is. A vizsgálat során „alacsony sóbevitelként” a napi 3000 mg alatti nátrium-bevitelt definiálták, ami túllépi a jelenlegi, nemzetközi ajánlásokban szereplő napi beviteli értéket.
