A tudomány a vallásról

Született hívők vagyunk

A vallásosság az anyanyelvünk – állítja Justin L. Barrett, a kaliforniai Thrive Központ az Emberi Fejlődésért elnevezésű intézmény igazgatója a New Scientist egyik márciusi számában, amely több cikket is szentel annak a témának, hogy miért is jöhetett létre a vallásosság, és milyen eredményeket hozott annak tudományos szempontú kutatása.

Barrett a közelmúltban könyvet is írt a gyermekek vallásos hitének tudományáról (Born Believers: The science of children's religious belief), a New Scientist számára írt cikkében összefoglalja ennek legfontosabb megállapításait.

Azzal kezdi, hogy a vallásossággal foglalkozó kognitív tudomány legújabb eredményei szerint a vallásosság majdnem olyan természetes az ember számára, mint a nyelv, és hogy ez a vonzódás a vallásokhoz az ember kognitív agyi berendezkedésének, működésének a mellékterméke. Ugyanis az embergyerek elméje fejlődése során roppant módon vonzódik a cselekvő személyekre (agent) alapozott magyarázatokra, hajlamos arra, hogy a természeti világ jelenségeit a tervezés és a célszerűség fogalmai révén értelmezze, és hogy másoknak természetfeletti hatalmat tulajdonítson. Ezek a hajlamai pedig fogékonnyá teszik arra az elképzelésre, hogy lennie kell egy vagy több istennek, akik felelősek a körülöttünk lévő világ működéséért.

Mint Barrett írja, mihelyst egy gyermek megszületik, elkezdi értelmezni a körülötte lévő világot. Az egyik első legfontosabb dolog, amit megtanul, hogy különbséget kell tenni a közönséges fizikai tárgyak és a cselekvők között: megtanulja, hogy a labdát mozgatni kell ahhoz, hogy mozogjon, míg az emberek és az állatok maguktól képesek a mozgásra. Mivel az ember roppant szociális lény, ezért különleges figyelmet szentel a cselekvőknek – és mint a pszichológiai kísérletek tanúsítják, igen erőteljesen vonzódunk a történtek olyan magyarázatához, amely cselekvőt von be az értelmezésbe.

Philippe Rochat és munkatársai kísérletei szerint már a 9 hónapos csecsemők különbséget tesznek a közönséges tárgyak és a cselekvők mozgása között, még akkor is, ha azok csak számítógépes animációk, és egyáltalán nem emlékeztetnek állatokra vagy emberekre (Who is doing what to whom? Young infants' developing sense of social causality in animated displays; Perception). Másrészt kiderült, hogy a cselekvőnek egyáltalán nem kell láthatónak lennie ahhoz, hogy a csecsemők feltételezzék a létét – ez is szükséges egy isten elképzeléséhez, illetve funkciója van az életben maradás, az evolúció során: el kell kerülni a nem látható ragadozókat és el kell indulni vadászni a szintén nem látható zsákmányra.

Barrett saját kísérletei szerint középiskolások is könnyedén magyarázzák a nem elvárásaik szerint mozgó tárgyak viselkedését megszemélyesítve: ez a labda nem akar maradni, nem akar együttműködni stb. (The Role of Control in Attributing Intentional Agency to Inanimate Objects; Journal of Cognition and Culture)

A cselekvők iránti vonzódásunkon kívül a történtek célirányosságát is szeretjük feltételezni – ez szintén építőeleme a veleszületett vallásos hajlamnak. 4-5 évesek például azt választják inkább, hogy „a tigrist azért csinálták, hogy egyen és sétálgasson az állatkertben”, és nem azt, hogy „a tigris tud enni és sétálni, és látható az állatkertben”. (Deborah Kelemen, Cara DiYanni: Intuitions About Origins: Purpose and Intelligent Design in Children's Reasoning About Nature; Journal of Cognition and Development)

Ráadásul ez az elképzelés nem múlik el pusztán attól, hogy felnövünk, hanem a formális oktatás során ki kell nevelni a gyerekekből – azokból a gyerekekből is, akiknek a szülei az evolúcióval értenek egyet, és nem a kreácionista magyarázatokkal. (Deborah Kelemen, Evelyn Rosset: The Human Function Compunction: Teleological explanation in adults; Cognition)

A vizsgálatok szerint a gyerekek – amíg meg nem tanulják, hogy máshogy van – azt is feltételezik, hogy a cselekvők halhatatlanok, mindentudóak és mindent látók. (Nikola Knight: Yukatek Maya Children's Attributions of Belief to Natural and Non-natural Entities; Journal of Cognition and Culture)

A világ legrégebbi temploma

12 ezer évvel ezelőtt építették azokat a kőköröket, amelyek a mai Törökország dél-keleti részén találhatók. Göbekli Tepe létrehozása több ezer ember együttműködését igényelte. Felfedezésével két régi rejtély is megoldódhat: mi késztette vadászó-gyűjtögető őseinket a kényelmetlen és egészségtelen növénytermesztő életmód felvételére, valamint hogyan jött létre a mobilis, kiscsoportos rokoni alapú társadalomból a sokszáz idegent tömörítő letelepedett életmód? (Klaus Schmidt: Göbekli Tepe – the Stone Age Sanctuaries. New results of ongoing excavations with a special focus on sculptures and high reliefs; Documenta Praehistorica)

A magyarázat első eleme az együttműködés lehet, írja Ara Norenzayan a New Scientist összeállításában, így a vallás, és az általa biztosított, nem-rokonok közötti kooperáció hozzájárult az emberi társadalmak evolúciójához.

Göbekli Tepét ugyanis vadászó-gyűjtögető nomádok építették, akik az elképzelések szerint a templom 150 kilométeres körzetéből gyűltek össze, hogy a szent helyet létrehozzák. Az is lehetséges, hogy a nomádok az építők élelmiszerigénye miatt kezdtek földet művelni. Vagyis a vallás nagyszámú idegent morális közösséggé kovácsolt, akik így sikeresebbek lehettek az erőforrások megszerzésében. (Richard Sosis, Candace Alcorta: Signaling, solidarity, and the sacred: The evolution of religious behavior; Evolutionary Anthropology)

Eltanulták a vallásoktól

A kis vadászó-gyűjtögető társadalmak istenei általában nem foglalkoztak erkölcsi kérdésekkel. Nem is volt rá szükség: ezekben az átlátható csoportokban a szemtől-szembe történő interakció volt a megszokott, mindenki ismert mindenkit, nem lehetett megszökni a társak felügyelete alól. Csak a nagyobb méretű közösségekben van szükség a láthatatlan figyelő szemre az önzés és csalás visszafogásához.

(A kísérletek szerint egyébként még az is csökkenti a csalásra való hajlamot, ha a kísérleti alany egy olyan helyiségben van, aminek a falára egy nyitott szemet festettek – Evolution and Human Behavior, vol 26, p 245.). A vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az evolúció során csak azok a nagyobb embercsoportok maradtak egyben, amelyek elkezdtek mindent látó, az erkölcsökre figyelő és a morált megszegőkre lesújtó istenekben hinni (Frans Roes, Michel Raymond: Belief in moralizing gods; Evolution & Human Behavior) – így kapcsolódott egyre jobban össze az erkölcs és a vallás.

Mint a pszichológus Ara Norenzayan megjegyzi, napjainkban néhány társadalomnak sikerül az együttműködés fenntartása világi intézmények – bíróság, rendőrség stb. – révén is. Különösen a skandináv államok járnak az élen a vallás közösségépítő szerepének civil átvételében.