Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyertem rektora
A szenátus csütörtöki ülésén lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora – értesült a MedicalOnline, amely információnkat időközben az egyetem által kiadott közleményében az érintett maga is megerősített.
A MedicalOnline több forrásból megerősített értesülése szerint Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a szenátus csütörtöki ülésén bejelentette lemondását. A professzor 2027. január 1-jétől már nem tölti be a rektori tisztséget. Egyelőre nem tudni, mi áll a döntése hátterében, és azt sem, hogy a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika élén marad-e.
Lapunk információit több forrás is megerősítette. Megpróbáltuk telefonon elérni Merkely Bélát, hogy személyesen is megerősítse értesülésünket, és megkérdezzük távozásának okairól, a professzor azonban nem tudta fogadni hívásunkat.
Így egyelőre arra sem kaptunk választ, hogy kizárólag az egyetem rektori tisztségéről mond le, vagy a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika vezetésétől is megválik. Nem ismert az sem, hogyan érinti a döntés a Magyar Rektori Konferenciában betöltött elnöki pozícióját.
Merkely Béla 2018. július 1-je óta vezeti a Semmelweis Egyetemet. A Szenátus 2023 januárjában 36:8 arányban támogatta újraválasztását, majd újabb ötéves rektori megbízatást kapott. Mandátuma eredetileg 2028. június 30-ig szólt, így a most bejelentett távozás másfél évvel annak lejárta előtt következik be.
A professzor 2012 óta vezeti a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikát, 2025 augusztusában pedig két évre a Magyar Rektori Konferencia elnökévé választották.
Közel 210 millió forintos éves közpénzes jövedelem
Merkely Béla neve az elmúlt hónapokban több, az egyetemi működéssel, összeférhetetlenséggel és közpénzek felhasználásával kapcsolatos ügyben is megjelent a sajtóban.
Legutóbb október közepén a Magyar Hang közérdekű adatigénylése nyomán vált ismertté, hogy a professzor 2025-ben összesen bruttó 225,5 millió forint jövedelemhez jutott a közfeladatok ellátásával összefüggő tisztségeiből.
Az egyetemet fenntartó Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány (NEOA) adatai alapján ebből 153,2 millió forint a rektori és oktatói jogviszonyához, 48,8 millió forint az egészségügyi szolgálati jogviszonyaihoz, 23,6 millió forint pedig az alapítványi kuratóriumi tagságához kapcsolódott.
A tájékoztatás szerint Merkely 2026-ban 16,22 millió forint keresetkiegészítést visszafizetett, így a 2025-ös évre vonatkozó korrigált bruttó jövedelme 209,3 millió forint, havi átlagban mintegy 17,4 millió forint volt.
A rektor korábban, a Magyar Hangnak adott augusztusi interjújában nem kívánta nyilvánosságra hozni pontos jövedelmét, arra hivatkozva, hogy személyes adatról van szó. A különböző vezetői megbízatásaiból származó javadalmazásáról akkor azt mondta, három terület után kap fizetést. Orvosi, oktatói és intézetvezetői tevékenysége szerinte egymást erősíti, díjazása pedig megfelel a jogszabályoknak.
A MedicalOnline augusztusban szintén beszámolt a rektor álláspontjáról.
Közel 600 milliós állami támogatás és összeférhetetlenségi kérdések
A másik nagy visszhangot kiváltó ügy Merkely Béla fiának, Merkely Gergőnek az érdekeltségébe tartozó KinaviX Kft.-hez, illetve a Semmelweis Egyetemen is futó, „Digitális avatárok” elnevezésű sportorvosi kutatás-fejlesztési programhoz kapcsolódott.
Mint arról a beszámoltunk, a program 2024 és 2026 között három alkalommal, egyedi miniszteri döntésekkel összesen csaknem 600 millió forint támogatásban részesült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.
A támogatások kedvezményezettjei időközben változtak. 2024-ben még a Semmelweis Egyetem kapott közel 300 millió forintot, 2025-ben az egyetem és a KinaviX Kft. konzorciuma további mintegy 149 milliót, 2026-ban pedig már önállóan a vállalkozás jutott 150 millió forinthoz.
A KinaviX alapítói között Merkely Béla és fia is szerepelt. A rektor 2025 őszén megvált üzletrészétől, amelynek egy része a fiához, kisebb hányada pedig a Semmelweis Egyetem tulajdonában álló Semmelweis TTC Zrt.-hez került. Utóbbi társaság igazgatóságának elnöke ugyancsak Merkely Béla volt.
Az ügyben azért merültek fel összeférhetetlenségi kérdések, mert a professzor egyszerre volt az egyetem vezetője, a fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja, az egyetemi technológiahasznosító társaság vezető tisztségviselője, és egy ideig a támogatott projektben részt vevő magánvállalkozás tulajdonosa is.
A fenntartó alapítvány kuratóriuma egy 2026. június 30-i határozatában megállapította Merkely összeférhetetlenségét a KinaviXet érintő egyetemi és alapítványi döntéshozatali eljárásokban, és kizárta őt az ilyen döntések előkészítéséből és meghozatalából.
A Semmelweis Egyetem és a technológiahasznosító társaság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a rektor nem vett részt az egyetemi cég tulajdonszerzéséről szóló döntésben, a hasznosítási szerződés tárgyalásakor pedig jelezte érintettségét, és tartózkodott a szavazástól.
Merkely a Magyar Hangnak adott interjújában visszautasította az összeférhetetlenségre vonatkozó kritikákat. Álláspontja szerint a KinaviX egyetemi spinoffvállalkozásként az innovációk fejlesztését és a szellemi tulajdon hasznosítását szolgálja.
Az ügy azonban ezzel nem zárult le. A Tudományos és Technológiai Minisztérium a korábban egyedi döntéssel odaítélt támogatások felülvizsgálata során a KinaviX projektjének 2026-os támogatását szakmailag indokolatlannak és aggályosnak minősítette.
Szeptemberben pedig a Telex a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomozás indult a támogatási ügyben. A nyomozás megindulása önmagában nem jelenti Merkely Béla vagy családtagjai büntetőjogi felelősségének megállapítását.
Júniusban még a Semmelweis fejlesztéséről és az egészségügy átalakításáról beszélt
A MedicalOnline júniusban hosszabb interjút készített Merkely Bélával, amelyben az egyetem országos szerepéről, az intézményrendszer átalakulásáról, a finanszírozási problémákról és a kormányzati egészségpolitikához fűződő viszonyáról is kérdeztük.
A professzor akkor határozottan visszautasította azokat a kritikákat, amelyek szerint az egyetemhez került országos intézetek integrációja elsősorban vagyonkoncentrációt szolgált volna.
Azt is elismerte, hogy korábban valóban felmerült az Országos Onkológiai Intézet integrációja, amely végül kormányzati vagy fenntartói döntés hiányában nem valósult meg. A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet beolvasztását ugyanakkor cáfolta.
A beszélgetésben arról is szó esett, hogy a jelentős kutatási támogatások és az egyetemi fejlesztések ellenére a magyar betegellátás számos területén továbbra is hosszú várakozási idők, finanszírozási hiányosságok és kapacitásproblémák tapasztalhatók.
Merkely akkor arról beszélt, hogy az új egészségügyi miniszterrel nem lát konfliktust, és a Semmelweis Egyetem partner kíván lenni az átláthatóságot, a teljesítményalapú finanszírozást és a betegellátás fejlesztését célzó reformokban.
Megerősítette az egyetem
Cikkünk írása közben közleményt adott ki a Semmelweis Egyetem, a tájékoztatásban Merkely Béla megerősítette, hogy január 1-jével távozik az egyetem éléről, és lemondásának indokát is megjelölte.
A fenntartó alapítvány kuratóriumának címzett levelében így fogalmazott:
„Alulírott dr. Merkely Béla egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem rektora, a Kuratóriummal kapcsolatos bizalmi nehézségekre tekintettel, az Egyetem fejlődésének fenntartása érdekében, a rektori megbízásomról 2027. január 1. hatállyal lemondok.”
A professzor egyúttal arra kérte a kuratóriumot, hogy az Nftv. vonatkozó rendelkezései alapján lemondását az oktatási és gyermekügyi miniszter útján továbbítsák a köztársasági elnöknek.
Hangsúlyozta azt is, hogy a hátralévő időben változatlanul biztosítja a rektori feladatok jogszerű ellátásának folyamatosságát.
Egyhangúlag fogadta el a Szenátus a rektori beszámolót
Merkely Béla a november 5-i ülésen nyolc és fél éves rektori működéséről adott számot. Közlése szerint a Szenátus a beszámolót teljes egyetértésben, egyhangúlag fogadta el.
A leköszönő rektor hangsúlyozta, hogy az oktatás, a kutatás-fejlesztés és a betegellátás területén egyaránt teljesítette vállalt feladatait.
Az elmúlt évek eredményei között említette, hogy a Semmelweis Egyetem Közép-Kelet-Európa legjobb egyetemeként bekerült a világ 250 legjobb felsőoktatási intézménye közé, miközben az intézmény az ország legnagyobb betegellátójává vált.
Kiemelte a magyar és nemzetközi hallgatók számának növekedését, a kétlépcsős kurrikulumreform megvalósítását, az infrastrukturális fejlesztéseket, valamint az egyetemnek a koronavírus-járvány idején végzett munkáját.
A sikereket az egyetemi közösség közös teljesítményeként értékelte, és köszönetet mondott az oktatóknak, kutatóknak, egészségügyi dolgozóknak, hallgatóknak és valamennyi egyetemi polgárnak.
Szeptemberben új kuratórium alakult
A lemondás indokaként megjelölt bizalmi nehézségek szempontjából lényeges előzmény, hogy szeptember 1-jével megváltozott a Semmelweis Egyetemet fenntartó Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány (NEOA) kuratóriumának összetétele.
A testület élére Csala Miklós, az egyetem Molekuláris Biológiai Tanszékének vezetője került, a felügyelőbizottság elnöke pedig Dul Zoltán lett.
Az új testületek vezetői jelentős változtatásokat és a korábbi, korrupciógyanút felvető ügyek átvilágítását tervezhetik. A lap egyetemi forrásai szerint már a kuratóriumi jelölések körül is érzékelhető volt a feszültség, és a minisztérium nem minden, a Szenátus által javasolt személyt jelölt a testületekbe.
Egyelőre nem tudni, hogy Merkely Béla mostani döntéséhez pontosan milyen, a kuratóriummal kialakult nézeteltérések vezettek. A lemondólevél a bizalmi nehézségeket megnevezi, de azok részleteit nem ismerteti.
Az sem ismert egyelőre, hogy 2027. január 1-jétől ki veszi át a Semmelweis Egyetem vezetését, és Merkely Béla milyen szerepet vállal a továbbiakban az intézmény betegellátó és tudományos munkájában.























