A szex vége és az emberi reprodukció jövője

Henry Greely professzor könyvének már a címe – The End of Sex and the Future of Human Reproduction – is provokáló, a New Scientist szemleírója, Linda Geddes azonban arra a következtetésre jut, hogy bár nem várta, hogy meglepődik a könyv olvastán, az mégis egy friss perspektívával ismertette meg: „A szex vége…” időszerű beszámoló a technika állásáról, és érthetően bemutatja, hogy milyen változásokra számíthatunk a közeljövőben, milyen kérdéseket kell a szabályozás során figyelembe venni, és elgondolkodtat arról, hogy milyen társadalomban akarunk élni.

Greely szerint valamikor a következő 20 és 40 év során elérünk arra a pontra, amikor – legalábbis a gazdag országokban – nem a szex lesz a leggyakoribb módja a gyerekcsinálásnak. Ehelyett a legtöbb gyermek laboratóriumban fog készülni, valószínűleg olyan pete- és hímivarsejtek felhasználásával, amik bőrsejtekből készültek. Az embriók DNS-ét beültetés előtt megvizsgálják, és azt az egy-kettőt juttatják be az anyaméhbe, amelyek nem rendelkeznek az ismert genetikai betegségeket eredményező hibákkal.

Mivel az efféle ideák régóta a tudományos-fantasztikus irodalom jellegzetes témáját adják, Linda Geddes azt is hozzáteszi, hogy nem lenne meglepve, ha sok, magát komolynak tartó ember félredobná a könyvet, mondván, az csak egy újabb „próféta” fantáziájának terméke, már csak azért is, mert az epigenetika legújabb eredményei okán a genetikai úton létrehozott szuperemberekkel kapcsolatos álmaink meglehetősen divatjamúlttá kezdenek válni. Azonban a genetikus szerző maga is tisztában van ezzel, és a könyve nem is azzal foglalkozik, hogy hogyan nézne ki egy ilyen világ, és milyen következményei lennének, mint inkább azt írja le, hogyan és miért fogunk elérni odáig.

Az ehhez szükséges technológia ugyanis már létezik, szögezi le a szemleíró. A termékenységi klinikákon a mesterséges megtermékenyítésben (IVF) részt vevő párok ma is választhatják a preimplantációs genetikai diagnózis (PGD) lehetőségét, még akkor is, ha az jelenleg a PGD nélküli IVF-hez képest még csökkenti a teherbe esés és az élve születés esélyét (Sebastiaan Mastenbroek és munkatársai: In Vitro Fertilization with Preimplantation Genetic Screening; NEJM). A PGD során kivesznek egy sejtet a korai embriókból, elvégeznek bizonyos DNS-teszteket – sőt, ma már az embrió genomjának teljes szekvenálása is lehetséges –, majd azok eredménye alapján döntik el, hogy melyik embriót ültessék be. A teljes szekvenálás még nem elterjedt a fertilitási klinikákon – annak ára ma kb. 1000 dollár –, de ha a költségek tovább zuhannak, és a haszna bebizonyosodik, minden bizonnyal lesznek, akik azt választják, hogy azt is elvégeztetik.

További akadály, amit Greely szerint hamarosan legyőz a tudomány, hogy az érett petesejtek kinyerése a női szervezetből meglehetősen kellemetlen és kockázatos eljárással történik, ezért a párok az IVF-et leginkább nem választják, hanem rászorulnak. Ez viszont meg fog változni, mihelyst rutinszerűen lehet majd újraprogramozott bőrsejtekből ivarsejteket előállítani – mindez egereknél már így van. A jövőben az is lehetségessé válhat, fokozza az elvárásokat Greely, hogy férfiak bőrsejtjeiből állítsanak elő petesejteket, míg a nőkéből spermiumokat, azaz bármiféle párnak lehessen biológiai gyermeke. Az „egyszerű PDG”, ahogy azt a genetikus nevezi, bármely pár számára olcsóvá és egyszerűvé teheti az utódlást.

Miután a könyv első harmada bemutatta a tudományos hátteret, a továbbiak azzal foglalkoznak, hogy a piaci és politikai erők hogyan fogják valósággá tenni ezt a lehetőséget, írja a New Scientist. Az emberek már ma is hajlandók több tízezer dollárt kifizetni azért, hogy terméketlenség esetén IVF segítségével gyermekük lehessen. Ha hozzáadjuk ezekhez azokat a homoszexuális párokat, akik saját gyermeket szeretnének, a potenciális piac csak az USA-ban évi 250 000 emberre terjed ki. És ez már elég ahhoz, hogy a termékenység-ipar tovább javítsa a módszereit. Továbbá az állami finanszírozás is elképzelhető, hiszen jelenleg az emberek 2%-a születik genetikai rendellenességgel, amihez ha hozzáadjuk azoknak a millióit, akiknél korai rák vagy demencia fejlődik ki valamilyen öröklött mutáció következtében, máris olcsóbbnak tűnik az egészségesebb populáció genetikai létrehozása.

Elképzelhető-e azonban, hogy az egészséges, termékeny párok is az egyszerű PDG-t válasszák a szex helyett? Greely szerint nyilván lennének olyanok, akik a hagyományos módszernél maradnának, azonban a terhességek 63%-át kitevő tervezett terhességek szignifikáns százaléka történne PDG és IVF révén, amennyiben az biztonságosan és olcsón lenne kivitelezhető. Az így megszülető gyermekek intelligenciája pl. nem lenne befolyásolható, mivel az olyan komplex módon öröklődik, hogy génsebészeti beavatkozás nélkül, pusztán genetikai teszteléssel nem megmondható, hogy milyen intelligenciájú lesz az adott utód. Ha a szülők továbbra is csak saját – limitált – génkészletükre hagyatkoznak, megmarad a meglepetés-tényező, hogy vajon milyen lesz az utód, azonban talán kevesebb negatív meglepetés várja őket.

Kérdés azonban persze sok marad, teszi hozzá Linda Geddes: akarunk-e egyszülős gyermekeket, akik esetében a pete- és a hímivarsejt ugyanazon ember bőrsejtjéből származik? Akarunk-e olyan társadalomban élni, amelyben sok öröklődő betegségben szenvedő ember meg se születne, így azokkal kapcsolatban, akik mégis, minden valószínűség szerint tovább nőne a ma is jelentős méretű diszkrimináció? Mennyire növelné az emberiség, mint faj sérülékenységét a PDG révén növekvő genetikai homogenitás? Vagy: Ön mit válaszolna a következő hirdetésre: „Nem tudjuk garantálni, hogy a gyermeke egészséges lesz, de itt van annak a 4000 betegségnek a listája, amelyek garantáltan nem fognak kialakulni nála, ha a mi módszereinket választja. Ha hajlandó 30 000 dollárt kifizetni az autójáért, mennyit hajlandó áldozni egy ilyen gyermekre?”