A magyar orvos korán hal
A Növekedés.hu dr. Márky Ádám életmódorvostan szakorvost kérdezte, hogyan látja a hazai orvosok, gyógyítók egészségi, mentális, lelki állapotát.
A magyar orvos sem mentális, sem fizikai egészsége nem kielégítő. Sajnos a kutatások is megerősítik azt a tényt, hogy a magyar orvosok rendkívül korán halnak. Az 1964 és 2010 közötti statisztikák szerint a 40 év feletti orvosok közül a férfiak harmada, a nők fele nem éri meg a nyugdíjazást. Minél magasabb az iskolai végzettség, annál magasabb a születéskor várható élettartam is; kivételt képeznek a magyar orvosnők, akiknek ugyanezen mutatója a nyolc általános iskolát végzettekkel vannak egy szinten. Ez a helyzet pedig több szempontból is problémát jelent azon túl is, hogy az orvosok nem érzik jól magukat.
Hogyan kerülhetnek egy ilyen magas szintű hivatás művelői ilyen helyzetbe?
Nagyon magas a társadalom egészségügyi igénye, ez pedig éppen az egyik kiváltó oka az orvoshiánynak. Ám mivel a rendszerbe nem lehet igazán mélyen belenyúlni, az itthon marad orvosokra egy több feladat és teher hárul, ez pedig egy megtörhetetlen ördögi spirált indított el. Nyilván ez visszahat a társadalom egészségére is, hiszen egy kiégett, beteg orvos nem képes jól és hatékonyan dolgozni. Amerikában ezzel nagyon sokat foglalkoznak, merthogy a kiégett orvos az egészségügyi rendszert is egyre drágábbá teszi. Nagyon sokszor az átlagember és valójában az átlagorvos is azt gondolja, hogy a magasabb fizetésekben rejlik a megoldás kulcsa. Nyilván iszonyatosan fontos a fizetések emelése, de erre is jó példa az amerikai helyzet, ott ugyanis az orvosok messze a legjobban keresők között vannak, ennek ellenére az amerikai orvosok közel fele ki van égve; 2018-ban negyvenkettő, míg idén negyvennégy százalékuk számolt be burnout-ról.
Van még olyan tényező, ami a kiégés lehetőségét erősíti?
Magyarországon egy például ilyen tényező, hogy itthon egy orvos legtöbbször nem tudja úgy végezni a munkáját, hogy minden törvényi követelményt betartson. Ha jól és emberségesen akar dolgozni, akkor biztos, hogy szabályszegésre kényszerül. Ez pedig egy erős bizonytalanságérzet forrása, ami nyilván nem tesz jót a lelkiegészségnek sem.
Ha igaz, hogy egy ilyen rendszerszintű probléma is fennáll, akkor azon nehéz változtatni egyik napról a másikra, ám az egyén, az orvos szintjén mit lehet tenni, milyen megküzdési stratégiák létezhetnek?
Az orvosok nagyon sokszor nem is foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mert az egyetemen nem kellő hangsúllyal esik erről szó, amikor pedig a fiatalok az orvosi pszichológia tantárggyal találkoznak, még nem volt dolguk beteggel, így tapasztalatok híján nem tudják elképzelni sem, hogy valójában milyen orvosnak lenni és orvosként dolgozni. Tehát az orvos nem foglalkozik magával; nincsen is rá ideje és energiája, de nem is tudja, hogyan is kezdjen hozzá. Ráadásul a társadalom alapállása az, hogy az „orvos gyógyítsa meg önmagát”.