A betegellátás margójára
És mi többiek, vajon mi hogyan viselkedünk a betegeket ellátó ápolókkal? Munkahelyi környezet és megbecsültség Ficzere Andrea blogjában.
Sokszor és sokat beszélünk az egészségügyi (szörnyű ?) állapotokról, a betegellátás minőségéről, a kórházban szerzett betegélményekről. Mondjuk a véleményünket, kritizáljuk az ágazat dolgozóit, nagyon könnyen általánosítunk, folyamatosan elvárunk, illetve kikérjük magunknak a legkisebb nehézséget is. És mi többiek, vajon mi hogyan viselkedünk a betegeket (minket) ellátó ápolókkal? Megbecsüljük őket? Értékeljük a munkájukat? Mindent megteszünk azért, hogy olyan környezetben, légkörben dolgozzanak, ahol valóban csak a betegekre kell koncentrálniuk? – teszi fel a kérdéseket Ficzere Andrea, az Uzsoki főigazgatója a Betegfókusz blogon.
A növekvő nővérhiány, valamint a megfelelő munkaerő bevonzása már az 1980-as évek Egyesült Államában is gondot okozott. A problémára válaszul alkották meg az úgynevezett „Magnet Hospital” programot, melynek alapmotívuma a pozitív munkahelyi környezet fontosságának el-, illetve felismerése volt. Egy „Mágnes Kórházban” a nővérek kizárólag minőségi betegellátást végeznek, ennek (is) köszönhetően elégedettek a munkájukkal, így természetesen a fluktuáció is alacsony. A vezetés nagy hangsúlyt fektet a nővérek felől érkező panaszok kezelésére, de még fontosabb eleme a programnak az az attitűd, hogy bevonják az ápolókat a betegellátás szervezésének döntéshozatali folyamataiba. Ez a hozzáállás erősíti a nővérekben azt a tudatot, hogy fontos részei a nagy egésznek, és számít a véleményük. Biztosítják számukra a nyitott kommunikációt, egymás között is, de a betegek felé is. A létrejött személyzeti struktúra és viselkedési kultúra eredményeként kifogástalan a betegellátás színvonala, élhető és élvezhető a munkahelyi környezet. A program során kialakított szemlélet és munkafolyamat egyenes következményeként a kórházak szakmai eredményessége is sokat javult. Egy 2013-as kutatás szerint ezekben a kórházakban 14 százalékkal alacsonyabb a halálozási arány, valamint 12 százalékkal kevesebb a sikertelen életmentések száma.
Ahol nem ennyire ideálisak a körülmények, ott egyre gyakoribb a burnout (kiégés) szindróma.
Azoknál az ápolóknál, akik magas munkahelyi elvárásokkal és stresszes munkahelyi környezetben, de pozitív tényezők jelenlétében dolgoztak, kevésbé csökkent a munkahely iránti elköteleződés. Ezzel ellentétben azok a nővérek, akiket kevésbé becsültek meg, illetve akikkel lelketlenebbül bántak, vagy például kihagyták a saját munkájukkal kapcsolatos döntési folyamatokból, sokkal hamarabb hagyott alább a lendület a munkavégzés során, és könnyebben gondolkoztak el munkahelyváltáson. Magyarul, ha igazán megbecsülik a nővéreket, akkor akár tartós magasabb munkahelyi stressz esetén is képesek maradnak elkötelezett munkavállalókként a lehető legprofesszionálisabb módon dolgozni, mivel számukra is egyértelmű, hogy fontos részét képezik a kórháznak, és számít a véleményük.
