hirdetés

A gyerekkori jó koszt a gazdasági élet motorja

Ha jól táplálják a kisfiúkat – főképp 3 éves korukig –, azok nemcsak erősebbek és okosabbak lesznek, hanem felnőtt korukban nagyobb bért is kapnak, és ez viszi előre a gazdasági életet. Ezt a logikus, bár meghökkentő összefüggést ismerteti amerikai kutatók tanulmánya, amelyet a világ egyik legtekintélyesebb angol orvosi folyóirata, a Lancet közölt február 4-én megjelent számában.

A fontos fölismerés egy sok évtizede folyó, hatalmas vizsgálat eredménye. Guatemalában, ahol a lakosság jelentős része éhezik, két faluban 1969 és 1977 között az összes gyerek születésétől kezdve minden nap kapott olyan táplálékkiegészítőt, amelyben megfelelő kalóriatartalom mellett az optimális tápanyagok és vitaminok egyaránt benne voltak. Két másik faluban is valamennyi gyerek kapott ugyanolyan külsejű táplálékkiegészítőt, de abban csak kevés kalória volt és nem tartalmazta a létfontosságú fehérjéket. Ezeknek a falvaknak a teljes lakosságát gondosan tanulmányozták, szükség szerint magas színvonalon gyógykezelték, csak az előbbi, táplálkozásban bevezetett különbséget tartották fenn. A kutatók dr. H. E. Freeman vezetésével már a hét évet meghaladó, táplálkozási beavatkozás után néhány esztendővel beszámoltak arról, hogy az igen tápláló és egészséges kiegészítőkkel kezelt kisgyerekek három- és hétéves koruk között lényegesen jobb gondolkodási teljesítményre voltak képesek, mint a szomszéd falvakban élő, gyengén táplált gyerekek.
A munkacsoport 1980-ban az amerikai közegészségügyi folyóirat, az American Journal of Public Health hasábjain fölhívta a figyelmet arra, hogy a lassan fejlődő országok szegény vidékein igen fontos volna olyan táplálkozást segítő programokat szervezni, amelyek főleg az éhező gyerekek életét és fejlődését javítaná.
A vizsgálat újabb eredményeit a Lancet szerkesztőségi közleményben is tárgyalja és foglalkozik azok társadalmi távolhatásaival. A kutatócsoport most már nem csak azt közli, hogyan alakult az iskoláskora azoknak a gyerekeknek, akik az alapvetően fontos táplálék-összetevőkkel gazdagított, megfelelő kalóriát tartalmazó ételt kapták, hanem megvizsgálta, hogyan alakult ezeknek a fiatal felnőttkora is.
Csaknem másfél ezer fiatal ember adatait dolgozták fel. Ezek valamennyien abból a 2392 főből álló csoportnak a tagjai voltak, akik születésüktől kezdve hétéves korukig vagy az aktív táplálékkiegészítőt-, vagy a látszólag ugyanolyat, de a hatékony elemeket és a kalóriát nem tartalmazó ételt kapták. Megnézték, hogy ma ezek a fiatal férfiak és nők milyen körülmények között élnek, mit dolgoznak, mennyit keresnek. Kiderült, hogy a hároméves korukig jól táplált fiúk azóta jobb munkát kaptak és átlagosan 46 százalékkal többet keresnek, mint azok, akik kiskorukban csak a gyenge kalóriájú, nem megfelelő tápanyagösszetevőket tartalmazó ételen növekedtek. Lányok esetében ezt nem sikerült bizonyítani, és nem volt különbség a fiúk között sem, ha olyanokat vizsgáltak, akik három esztendős koruk után kezdték el enni a följavított kosztot. Az amerikai munkacsoport az értékelés során figyelembe vette az életkörülményeket és az iskolázottságot is.
„A mi vizsgálatunk az első, amely közvetlen összefüggést bizonyít a gyerekkori táplálkozás és a későbbi életben kifejtett munkateljesítmény között” – mondotta a sajtótájékoztatón a cikk első szerzője, dr. John Hoddinott. Többen hangsúlyozták, hogy ezek konok tények, és a kormányzatok – ha valóban igyekeznek a szegénységet enyhíteni – első tennivalói közé tartoznék az iskoláskor előtti gyerektáplálás javítása.



Dr. Matos Lajos / MTI-Panoráma

cimkék

Könyveink

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...