hirdetés
hirdetés
2019. január. 23., szerda - Zelma, Rajmund.
hirdetés

Áder nyitotta meg az AMOSZ konferenciáját

Az elmúlt fél évszázad alatt az Amerikai Magyar Orvosszövetség (AMOSZ) egy baráti társaságból apránként tekintélyes, befolyásos szakmai szervezetté formálódott – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Áder János hétfőn, a floridai Sarasotában a szövetség 50. tudományos konferenciáját.

hirdetés

Az államfő nyitóbeszédében azt kívánta az egybegyűlteknek, hogy örökségként kapott magyarságuk, magyar közösségük mindig felismerő, egymást megtartó erő maradjon. A Clevelandben alakult szervezet az Észak-Amerikában dolgozó magyar származású orvosok szakmai szövetsége, mely hídszerepet tölt be az Egyesült Államok és Magyarország között. Majdnem 20 éve szervez többek között diákcsere programot. Ez idő alatt 420 magyarországi orvostanhallgatónak tette lehetővé, hogy 3 hónapos gyakorlaton vegyen részt az Egyesült Államokban.

Áder János utalt arra, hogy a szövetség tagságának első nemzedékéből a legtöbben súlyos, vészterhes időben jöttek el Magyarországról. Mint mondta, ezeknek az embereknek új életet kellett felépíteniük, miközben a magyar állam megbélyegezte őket és a szülőföldjükkel való kapcsolattartás gyakran óriási nehézségekbe ütközött.

– Ám az elmúlt 50 esztendő nagyobbik fele már olyan korban íródott, amikor újra értelmetlenné vált lakhely szerint megkülönböztetni a magyart a magyartól – hangsúlyozta az államfő. Véleménye szerint az Amerikai Magyar Orvosszövetség együtt változott a történelemmel és ma már a hazai kormányzattal, a magyarországi egyetemekkel történő együttműködés a legfőbb feladata. Közös programok, kölcsönös képzések, magyar ösztöndíjasok az Egyesült Államokban, amerikai vendégek Magyarországon.

Áder János szerint a cél: erényt kovácsolni abból az adottságból ami egykor a nemzet súlyos vesztesége volt, hogy a magyarok közössége nagyobb a határokkal körülrajzolt Magyarországnál. Az, hogy a magyart büszke, tehetséges és szorgalmas nemzetnek ismerik az Egyesült Államok keleti partjától a nyugati partjáig, az államfő megítélése alapján az Amerikában élő, dolgozó orvosoknak is köszönhető.

– Nekik köszönhető, hogy az egymással találkozó, beszélgető amerikai magyar orvosok igazi közösséggé váltak, ahol meg lehet osztani a tudást, a feladatot a sikerek és kudarcok tanulságait – összegzett a köztársasági elnök, akinek meggyőződése szerint akár magyar származású amerikaiak, akár amerikai magyarnak érzik magukat, akár magyarul, akár angolul szólnak egymáshoz, "az mindig mindenhol magyarok beszélgetése lesz".

Áder János többnapos floridai látogatásának utolsó programjaként nyitotta meg a konferenciát. Ezt követően a magyar köztársasági elnök New York-ba utazik, ahol kedden este a Lincoln Centerben megtekinti a Bánk bán operaelőadást a Magyar Állami Operaház művészeinek tolmácsolásában. A Magyar Állami Operaház 2018. október 30. és november 11. között New York-ban vendégszerepel, ennek a programsorozatnak az első előadásán lesz jelen a magyar államfő és felesége Herczegh Anita.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Az ultrahang képalkotás alapelemei és összefüggései

    A könyv a diagnosztikus képalkotó ultrahangkészülékek fő egységeinek felépítését, működését mutatja be...

  • learn more Az oszcilláló világegyetem

    A könyv a képzelet és a tudomány határán mozogva a világegyetem belső harmóniájának egészen új megközelítését tartalmazza. Feloldja a...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Szeretkezés fogságban - A szexualitástól az erotikáig

    "Az utóbbi évtizedekben a szex árucikké vált, ugyanakkor a szexualitással kapcsolatos kérdések zöme még...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Az optimista gyermek

    Jó hír: az optimizmus tanítható és tanulható, állítja Martin E. P. Seligman, a téma világhírű kutatója, aki a Flow-elmélettel világhírt szerzett...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Varró: Gasztroenterológia

    Az emésztőszervi betegségek modern kézikönyve, a nagysikerű Varró Gasztroenterológia első és második kiadása óta több mint tíz esztendő...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Dentozófia – fogak bölcsessége

    A dentozófia egyfajta önterápia, melyet a fogorvos végigkísér. Nem csak valós alternatívája a fogászati gyakorlat által ajánlott...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Kínálatmenedzsment

    A 21. század globalizált gazdaságát mindenütt, így Magyarországon is a piacon lévő vállalatok éles versenye jellemzi. Így van ez nálunk, az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...