Az alábbiakban összefoglalt tanulmány szerzői a pitvarfibrillációban stroke-prevenció céljából alkalmazott alvadásgátló szerek hatásossága és biztonságossága szempontjából alapvető jelentőségű terápiás perzisztenciát elemezték. Az adatok azt jelzik, hogy az apixaban a non-perzisztencia kisebb kockázatával társult, mint a dabigatran, a rivaroxaban vagy a warfarin.
A kórházi fertőzések mellett az NNGYK átszervezéséről és az alapellátás átalakításának lépéseiről is szó esett az Infekciókontroll és betegbiztonság konferencián.
Nagy lépéseket tettünk előre és sikereket értünk el – vélekedett egy szerdai konferencián az egészségügyért felelős államtitkár, az elemző szerint azonban, ha így megyünk tovább, az ágazat minden szereplője vesztese lesz az átalakításnak.
Skócia és Magyarország között ingázik az eredetileg szívsebésznek készülő, ám ma már háziorvosként praktizáló Török Zsolt, akit skóciai tapasztalatairól kérdeztünk.
A pandémia két évét jelentő szünet után a Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség 2022 májusában ismét felmérte a tagjai körében, hogy mennyit kell várakozniuk a betegeknek. A 44 intézményből érkezett legfrissebb adatok szerint az átlagos várakozási idő mostanra elérte a 30 napot; szakmától függően 3-tól 68 napig terjedhet.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?