Számít-e az orvos-beteg kommunikáció?

Az orvos-beteg kommunikáció hiányosságai összefüggnek az amerikai egészségügyi rendszer minőségbeli hiányosságaival. Az orvos-beteg kommunikációról szóló szakirodalom azt mutatja, hogy a kisebbségben élők, a kevésbé tanult emberek és az idősek gyakrabban kerülnek szegényes kommunikációs helyzetekbe, amit a döntésekben való személyes részvétel és az orvosra figyelés hiánya fémjelez. Ezen vizitek során kevesebb információ hangzik el, a tanácsadás rövidebb ideig tart, a hangvétel személytelenebb. A nem megfelelő orvos-beteg kommunikáció rosszabb egészségügyi kimenetelhez és félrekezeléshez vezethet. A kommunikáció fontosságát felismerve egyre nagyobb az érdeklődés, hogyan lehetne az egészségügyben észlelhető egyenlőtlenségeket enyhíteni. Jelen vizsgálatnak kettős célja volt. Az egyik, hogy az orvos-beteg kommunikációról szóló, rendelkezésre álló tudásanyag összegyűjtésével a szerzők egy elméleti hátteret vázoljanak fel, vajon befolyásolja –e az orvos és a beteg között zajló kommunikáció a beteg viselkedését, és amennyiben igen, hogyan. A másik, hogy az orvos-beteg párok mintájából szerzett rákszűrésről való kommunikáció adatait azon feltételezés ellenőrzésére használhassák, hogy a rákszűrést érintő orvos-beteg kommunikáció elősegíti -e az ajánlott vizsgálatokon való részvételt. A tanulmány eredménye arról adhat tájékoztatást, milyen beavatkozások szükségesek az egészségügy minőségbeli fejlesztéséhez, és a jobb orvos-beteg kommunikáció eredményezte gyakoribb rákszűrésen való részvételhez. A részvételi hajlandóság részben a szűrést érintő orvos-beteg kommunikáción múlik. Bár a szűrésnek vannak hátrányai is – az álpozítív eredmények okozta szükségtelen biopsziák és az ezzel járó idegeskedés-, bizonyos malignus betegségeket, mint például az emlő-, a méhnyak- és a vastagbélrákot a szűrővizsgálatokkal korai fázisban fel lehet fedezni, lehetővé téve a rákhoz köthető morbiditás és mortalitás csökkentését. A szűrővizsgálatok látogatottsága lényegesen alul marad a megkívánt értéktől az Egyesült Államokban. A kihasználatlanság személyes, szolgáltatáshoz köthető, szervezetbeli és kulturális faktoroknak tulajdonítható. A kisebbséghez tartozó betegek között gyakrabban fordul elő, hogy nem mennek el a javasolt szűrővizsgálatokra. A betegek társadalmi-gazdasági állapota szoros összefüggésben áll a tanultsággal, nyelvismerettel: az alacsony végzettséghez és a nyelv ismeretének hiányához az információ-, az egészségtudatosság hiánya köthető, ami a szűréstől való tartózkodásra hajlamosíthat. A megelőzéssel foglalkozó kutatások arra is felhívják a figyelmet, hogy a betegek az orvosok inaktivitása miatt sem mennek el mammográfiai -, nőgyógyászati -, székletvér- és endoszkópos szűrővizsgálatokra. Amennyiben viszont az orvosok ajánlják a szűrővizsgálatokat, lényeges különbség van a betegek szűrésre való hajlandóságában. A vizsgálat ajánlásának hangvétele legalább olyan fontos, mint az, hogy egyáltalán beszélnek-e a szűrésről az orvosok. Jelen tanulmány két empírikus hipotézist tesztelt. Az első, hogy azok a betegek hajlamosabbak szűrővizsgálatra menni, akiknek orvosa beszélt a szűrésről, azokhoz a betegekhez hasonlítva, akiknek orvosa ezt nem hozta szóba. A második feltevés az volt, hogy azok a betegek, akik úgy érzékelték, hogy orvosuk lelkesen beszélt a szűrésről, valószínűbben mentek szűrésre, mint azok a betegek, akik nem észleltek lelkesedést orvosuk kommunikációjában.  Az orvos-beteg kommunikációt vizsgáló szakirodalom két útvonalat emel ki, amin keresztül az orvosi kommunikáció megváltoztathatja a betegek viselkedését. Az első, ha az orvos pontosan megnevez egy speciális viselkedésbeli változást, a betegek nagyobb valószínűséggel fognak változtatni, mint azok, akiknek ezt személyesen nem ajánlották. A másik, hogy ha az orvos megfelelő személyes töltéssel kommunikál – melegszívűen, nyitottan, érdeklődően – a beteg nagyobb valószínűséggel fogja megkísérelni a javasolt változtatást.

Módszerek

A szerzők keresztmetszeti vizsgálat segítségével elemezték 63 Los Angelesi háziorvos 904, 50 és 80 év közötti nőbetegeinek adatait. A vizsgálat kimeneti változói a betegek által igénybevett mammográfiás szűrés illetve a vastagbélrák szűrésében alkalmazott székletvér vizsgálat voltak. Az adatok a betegek visszaemlékezéseiből származtak, arra vonatkozóan, hogy melyik hónapban és évben vettek részt mammográfiás vizsgálaton, illetve adtak le székletvér vizsgálatot.  A szűrési vizsgálatot érintő orvos-beteg kommunikációra vonatkozólag a betegeket megkérdezték, hogy „Mikor beszélt Önnek X. doktor utoljára a mammográfiáról/székletvér vizsgálatról, és mennyire érdekelte, hogy Ön elmegy-e mammográfiára/székletvizsgálatra?” A válaszokat egy 6 pontos Likert skálán kellett megjelölni: ”Az orvos soha nem beszélt a mammográfiától/székletvér vizsgálatról” választól a „Az orvos beszélt a szűrővizsgálatról, és nagyon lelkes volt” válaszig. A lelkesedés mértékét három kategória jelölte: „nem beszélt a szűrésről”, „beszélt, de kevéssé volt lelkes”, „beszélt a vizsgálatról és nagyon lelkes volt”. Az orvosi kommunikáció hatását F-próba segítségével vizsgálták összevetve a 3 kategóriát.  A következő ellentétpárokat hasonlították össze: (1) nem beszélt vs. beszélt, de kevéssé volt lelkes, (2) beszélt, de kevéssé volt lelkes vs. beszélt és nagyon lelkes volt, (3) nem beszélt vs. beszélt és nagyon lelkes volt.

Eredmények

A betegek 82%-a számolt be arról, hogy orvosa beszélt neki a mammográfiáról, mint az emlőrák szűrésének formájáról és 42%-uk a vastagbélrák szűrés székletvér vizsgálatáról. A betegek 51%-a értékelte a mammográfiáról való beszélgetést nagyon lelkesnek, míg a székletvér vizsgálatról csak 20%-uk mondta, hogy a megbeszélés nagyon lelkes volt. A szűréseken való megjelenési arány jelentősen különbözött: emlővizsgálaton a betegek 81%-a jelent meg, székletvér vizsgálatot a betegek mindössze 29%-a adott le. A rákos megbetegedés rizikóját emelő életkori tényezővel a betegek egyharmada volt tisztában. A mammográfiára vonatkozóan az F-próba az orvosi kommunikáció szignifikáns és pozitív hatását jelezte (p< 0,0001). Az eredmények a második kommunikációs útvonalat igazolták: a betegek, akikkel kifejezetten lelkesen beszéltek orvosaik a szűrésről, kétszer olyan nagy eséllyel mentek el a vizsgálatokra, mint akikkel úgy beszéltek orvosaik, hogy kevéssé érdekelte őket, vajon elmennek-e (valószínűségi hányados - odds ratio [O.R.]: 2,134; p=0,002). A nők, akiknek mérsékelt lelkesedéssel beszéltek a szűrésről, kétszer olyan nagy valószínűséggel mentek el szűrésre, mint akiknek egyáltalán nem beszéltek róla (O.R.: 2,234; p=0,003). A lelkes orvosi tájékoztatás és a tájékoztatás hiányának összehasonlítása majdnem ötszörös valószínűségbeli különbséget eredményezett (O.R.: 4,767; p<0,0001). A székletvér vizsgálatok esetén is kifejezetten szignifikáns hatása volt a kommunikációnak a vizsgálatokon való részvételi hajlandóságra az F-próba alapján (p<0,0001). Azok a nők, akiknek orvosa kifejezett lelkesedéssel beszélt a székletvizsgálat fontosságáról, több mint hatszoros valószínűséggel vették igénybe, mint azok, akiknek nem beszéltek róla egyáltalán (O.R.: 6,426; p<0,0001). Azok a nők, akiknek kifejezett lelkesedéssel beszéltek a székletvér szűrésről 1, 526-szor nagyobb valószínűséggel vették részt a szűrésen, mint azok, akiknek mérsékelt lelkesedéssel beszéltek róla. Ez azt mutatja, hogy a székletvér vizsgálat esetében - ami egy újabb és sokak számára a mammográfiánál kellemetlenebb vizsgálat – bármilyen kommunikáció már jelentőséggel bír, de itt kevésbé számít a lelkesedés. Ezek az eredmények az első kommunikációs utat támasztják alá, mely szerint bármilyen kommunikáció már hatással van a szűrésen való megjelenésre.

Következtetés

Az orvosi kommunikáció képes pozitívan befolyásolni a betegek egészséghez köthető viselkedését. A szűrővizsgálatokról adott orvosi tájékoztatás fontos és hatékony a vizsgálatra való magas hajlandóság esetén is, mint a mammográfia, és az alacsony hajlandóság esetén is, mint a székletvér vizsgálat. A szűrés szempontjából nemcsak az lényeges, hogy az orvosok beszélnek-e róla betegeikkel, hanem az is, hogy ezt milyen formában teszik. Az orvos egyértelmű támogatói attitűdje pozitívan befolyásolja a betegek szűrési vizsgálatokon való részvételét. A szűrésre gyakorolt kommunikáció értékét szükséges kiemelni az első vonalbeli ellátásban dolgozó kollégák számára, akik a legerősebb hatást tudják gyakorolni a szűrővizsgálatokon való részvételre. A szerzők kiemelik, hogy vizsgálatuk eredményei komoly hozzáadott értéket képviselnek az orvosképzés kommunikációs oktatásának területén is.