hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Szent Imre kórház: nyomozás előzte meg a felmondásokat

Rendőrségi nyomozás előzte meg a felmondási hullámot a Szent Imre kórház szülészetén, tudta meg a Szabad Európa.

Néhány héttel ezelőtt behívták a Szent Imre kórház szülészeti osztályának vezetőjét a rendőrségre – értesült a Szabad Európa. Sziller István osztályvezető orvost egy, a kórháznak címzett névtelen levéllel kapcsolatban kérték be tanúkihallgatásra.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az Infotörvényre (2011. évi CXII. tv.) hivatkozva érdemben nem válaszolt a lap megkeresésére, a kórház azonban megerősítette az információt: „Dr. Sziller Istvánt, az osztályt jelenleg is vezető főorvost tanúként hallgatták ki egy korábbi, álnéven írt panaszos bejelentés nyomán” – közölte a Szent Imre kórház a Szabad Európával.

A szóban forgó levélben egy, a kórházban szülő nő lényegében leírja, hogy mennyiért lehet felbérelni szülésznőt. „December elején kerestem meg egy szülésznőt, akit többen is ajánlottak nekem, hogy mi a módja annak, hogy majd vele szüljek” – írta egy nő, aki 2021 tavaszán szülte meg első gyermekét a Szent Imrében.

A Szabad Európa birtokába került levél szerzője szerint a szülésznő nem vállalta el őt a tavaly januártól érvényes jogszabályok miatt. E szerint tilos hálapénzt elfogadni az egészségügyi dolgozóknak.

A kismamák ötven–hetvenezer forintnyi hálapénzt fizetnek a szülésznőknek, akik számlát is adnak. Ezen tanácsadás és szülésfelkészítés van feltüntetve, mivel közkórházakban már nem lehet magáért a szülésért fizetni.

A főorvos rendőrségi kihallgatását követően, egy október 14-i Facebook-posztban jelentette be a kórház, hogy november elsejétől a várandósok csak a szülés idején műszakban lévők közül választhatnak segítőt, akinek a munkaideje lejár, annak el kell hagynia az osztályt. Az intézet a túlterheltségre hivatkozott, mert nagyon megszaporodott az úgynevezett területen kívüli szülések száma. A rendőrségi kihallgatásról nem szóltak.

A kórház azt is megírta a lapunak, hogy a szülészeti osztályon „hálapénz elfogadásáról a hatályos jogszabályok értelmében nincs és nem is volt szó, ilyenről az osztály vezetésének nincs tudomása”.

(forrás: Szabad Európa)
hirdetés

Könyveink