Pokoljárás egy magyar sürgősségin

Bartos Enikő személyesen is megtapasztalta a sürgősségin, hogy lassan egy harmadik világbeli kórházban is komolyabb ellátást kapnak a rászorulók.

Tegnap elvitt a mentő. Előző nap este, éjfél körül lett epegörcsöm. Bevettem görcsoldókat tudva, hogy az epegörccsel nem szokás foglalkozni a magyar egészségügyben, de nem múlt el –.olvasható a Női Váltón közölt írásban.

(...)

A mentő jött, a mentős rám nézett, majd azt mondta:

– Megyünk a kórházba! – biccentett, és kiment a mentőbe. Tétován néztem utána, mit kellene tennem, de fogtam összekészített kisbőröndömet, és utána vánszorogtam. Fölmászhattam bőröndöstül a mentőbe. Ott lefektettek.

Innen filmszakadás. (...) Sorbaültem a sürgősségin.

Ráadásul cukorbeteg? Mennyi volt a reggeli cukra? Mi az, hogy nem mért? Az ember akkor mér cukrot, ha rosszul van, nem akkor, ha jól. Most mérhetem meg én! Megszúrom, vért veszek, berakok egy branült is. És megszúrt, berakta, amitől reménykedni kezdtem, hogy adnak rajta fájdalomcsillapítót is.

Nem adtak. Pedig akkor már sírva kértem.

Elküldtek hasi ultrahangra, aztán nőgyógyászatra, mert bár az epekövesség egyértelmű volt, találtak nőgyógyászati cisztát is.

Sehova nem kaptam segítséget, vánszorogva, néhol sírva, néhol az öklömet harapva, egyedül húztam a bőröndkémet a kistarcsai Flór Ferenc Kórház útvesztőiben. A vizsgálatokra várva többször volt filmszakadás, de úgy tűnik, senkit nem zavart, hogy előrebukott fejjel agonizálok.

Az ultrahangra menet eltévedtem, de egy nővér megállított. Megkérdezte, ha ilyen rosszul vagyok, miért vagyok egyedül, hol a fiú, akinek segítenie kellene. Mondtam, hogy nincs. Elvette a bőröndömet, ő kísért az ultrahangra segített leülni. Aztán vártam órákat, míg azokat, akik ugyanonnan jöttek, ahonnan én, de betegszállítóval, megultrahangozták.

(...)

A nőgyógyászaton fiatal doktornő jött ki, ahogy meglátott, ő is odarohant, elvette a bőröndöt, bevitt, kedves volt, megvizsgált, majd ötlettel állt elő.

Az epekövesség az elsődrendű probléma, előbb a “pocakom” legyen jobban, de amikor ezzel műtenek, az ő teamjük is bejönne, kiveszik a cisztákat egy füst alatt. Az ötlet kilátást adott a helyzetemből, megnyugodtam, köszöntem a kedvességét. Neki is elsírtam, hogy fájdalomcsillapítót akarok. Ekkor már 16 órája görcsöltem folyamatosan. Sajnos ő nem adhatott, de biztatott, hogy a sürgősségin adnak.

A sürgősségin adtak, mivel anyám, aki telefonon követte az eseményeket, felhívta őket. Ordítozott egy sort. Délután 16.30-kor végre a branülön keresztül kaptam egy fájdalomcsillapító injekciót.

Ezután a branült kivették, és közölték, mehetek haza.

További részletek a cikkben.