2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Júliusra nyolc millió magyart oltanak be

Orbán Viktor: Drámai lesz a kihívás a kórházakban – minden egészségügyit mozgósítanak

Akár 15-20 ezer beteg kerülhet kórházba a járvány harmadik hullámában, a rezidenseket, orvostanhallgatókat is csatasorba állítják az intézményekben, és azokat is átvezénylik a közellátásba, akik magánszolgáltatóknál dolgoznak.

Tragédia lesz, ha nem lépünk – idézte a járványügyi szakembereket Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Szokásos, péntek reggeli interjújában azt mondta, a kormány meghallgatta a szakértők okfejtéseit, és eszerint döntött a zárás mellett.

Abban nem volt egyöntetű a járványügyi szakemberek véleménye, hogy mikor nyithatunk – folytatta a beszámolót a kormányfő, mert eltérnek a számítások és előrejelzések abban, hogy hogyan alakul a fertőzöttek és életveszélyben lévők száma, és miként viszonyul ez a beoltottak arányához. Egyes álláspontok szerint a mostani zárással 10-12 nap után meg lehet törni a harmadik hullámot, mások sokkal óvatosabban azt prognosztizálják, hogy egy túl korai nyitás nyomán elindulhat a koronavírus-járvány negyedik hulláma. Mint Orbán Viktor fogalmazott: hiszek abban, hogy két hét múlva óvatosan megindulhat, és Húsvét környékén tovább bővülhet a nyitás. Hozzátette azt is, hogy március közepén, a nemzeti konzultáció lezárását követően dönt a kormány a következő lépésekről.

Drámai lesz a kihívás, és óriási a nyomás a kórházakban – vetítette előre Orbán Viktor, aki szerint az intézményekben – ahol a mai napon 6867 koronavírus-fertőzöttet ápolnak, akik közül 677-en lélegeztetésre szorulnak – fel fognak futni a betegszámok.

Tizenöt-húszezer fertőzött kórházi ápolására kell felkészülnünk, akiknek az ellátásához ágyakra és emberekre lesz szükség. Készülni kell a kórházakon belüli és kívüli kirendelésekre, a rezidenseket és orvostanhallgatókat bevonjuk az ellátásba – közölte Orbán Viktor. Elmondta azt is, hogy az átvezénylések kapcsán az operatív törzs ma reggeli ülésén részt vett az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője, Jenei Zoltán is. A nemrégiben felállított hivatal azt a feladatott kapta, hogy dolgozza ki annak részleteit, miként lehet a magánszolgáltatóknál dolgozó orvosokat és ápolókat a közellátásba irányítani, hogy kezelni tudják a várhatóan kialakuló helyzetet.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban - forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban - forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

Eddig ismeretlen mutánsokat hurcolnak be az exkluzív üdülőhelyekről, Tanganyikából, a Maldív-szigetekről, Dubaiból hazatérő honfitársaink – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, határozottan arra kérve az érintetteket, hogy az ezekre a helyekre tervezett luxusvakációikat halasszák el, mert másokat veszélyeztetnek vele.

Nyárra nyolcmillió magyar oltott lesz

Technikai zavar alakult ki a hétvégi oltások körül, az egész rendszert leállítottuk, kijavítására egy kisebb operatív csoportot is felállítottunk – folytatta az operatív törzs reggeli ülésén történtekről a beszámolót a kormányfő, jelezve, hogy ettől a hibától eltekintve az oltási rend szabályszerűen megy tovább. – Eddig a háziorvosok oltottak, akik személyesen ismerték a betegeiket, most át kell térni az adatalapú oltásra. Ha itt az adatok nem stimmelnek, akkor van probléma. Sokan nem a lakcímnyilvántartó szerinti címen laknak, vagy évek óta nem jártak a háziorvosuknál – magyarázta a káosz okát a miniszterelnök, jelezve, hogy már folyik az adatok felülvizsgálata.

Több mint 2,8 millióan regisztráltak a koronavírus elleni oltásra – ismertette az adatokat Orbán Viktor, aki azt is elmondta, minden nap, így Húsvétkor is folytatódni fog a vakcinázás. A tervek szerint áprilisra 2,4 millióan fogják megkapni az oltást, júliusra pedig nyolcmillió felett lesznek védetekk a magyarok, ami azt jelenti, hogy mindenkit beoltanak.

Ehhez szoktak a magyarok

A kínaiak időben szállítanak, az oroszok kisebb késésekkel, a nyugati vakcinák szállítása megbízhatatlan – fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a vakcina-beszerzésekkel megbízott Szijjártó Péter „állja a sarat”, külügyminiszter kollégáin keresztül intézi a logisztikát, hogy ha lehet, még korábban, és még nagyobb mennyiségben érkezzenek az oltóanyagok Magyarországra. Az orosz szállítmányok kisebb késéseivel kapcsolatban megértő volt a miniszterelnök, hiszen az ő vakcináikra is óriási a piaci igény, rengetegen akarnak belőle vásárolni.

Az oltások kapcsán a miniszterelnök beszélt saját vakcinázásáról is. Ismét kifejtette, hogy azért bízott jobban a kínai készítményben, mert „ott ismerik legjobban a vírust”, és „mi, magyarok a legyengített kórokozót tartalmazó vakcinákhoz vagyunk szokva”, ráadásul korábban is szovjet oltóanyagokkal oltottak bennünket. Mesélt arról is, hogy nemrégiben beszélt Karikó Katalinnal, a BioNTech RNA Pharmaceuticals első alelnökével arról, hogy hatékonyak lesznek-e a vakcinák a vírusvariánsokkal szemben, ennek kapcsán megemlítette, hogy bár ő régi vágásúként a hagyományos oltóanyagokban hisz, akik a tudomány újdonságaiban bíznak, válasszák a Pfizer készítményét.

Ami az élethez kell, az marad

A második hullám erősebb volt, mint az első, a harmadik pedig erősebb, mint a második, ehhez kell alkalmazkodniuk az intézményeknek is – jelentette ki a miniszterelnök. A középiskolákban ősz óta folyó digitális oktatást hétfőtől bevezetik az általános iskolákban is, és április 7-éig bezárnak az óvodák. Sok fejtörést okozott a kabinetnek, hogy nyitva maradhatnak-e a bölcsődék. Mivel ezekben az intézményekben rendkívül alacsony a fertőzésszám, végül úgy határoztak, hogy ezeket egyelőre nem zárják be.

Ami az élethez kell, az nyitva marad – tért át a szolgáltatásokra Orbán Viktor, kiemelve a tavaszi kerti munkálatokhoz szükséges árucikkeket kínáló szakboltokat, és bejelentette azt is, hogy a virágüzleteknek nem kell bezárniuk március 8-án, csak az azt követő napon. Étterem, kaszinó, szálloda, műszaki cikkeket kínáló bolt nem maradhat nyitva – szögezte le a kormányfő.

Varga Mihály pénzügyminiszter javaslata nyomán valamennyi, a korlátozások miatt érintett szolgáltatóra kiterjesztik azokat a támogatásokat, amelyek eddig csak a turizmushoz kapcsolódó ágazatokra vonatkozott. A bértámogatás, az adó- és bérleti díj kedvezmények nemcsak a zárás két hetére, hanem egész március hónapra igényelhetőek – mondta Orbán Viktor.

A kormány legújabb korlátozó intézkedéseit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be csütörtökön.

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés