hirdetés
2019. június. 24., hétfő - Iván.
hirdetés

Kásler: az egészség megőrzése a legfontosabb cél

Az egészség megőrzése a legfontosabb cél, ennek érdekében dolgoztuk ki a nemzeti egészségügyi programokat – mondta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

hirdetés

Kásler Miklós elmondta, az öt program és a Népegészségügyi Program célja, hogy az emberek minél hosszabb ideig éljenek egészségben, a betegségek minél később alakuljanak ki, és korai stádiumban legyenek felismerve. Hozzátette: ezek a prevenciót szolgáló programok széleskörűek, hiszen a gyermekkortól az időskorig minden korosztályt érintenek. Az új egészségkultúra küszöbén állunk, amely elsősorban a megelőzésére, a betegségek elkerülésére, az egészségben töltött évek meghosszabbítására épül  mondta.

A miniszter kiemelte, hogy a kormány 2010 óta 11,5 ezer milliárd forintot fordított az egészségügyre, ebben az évben ez az összeg 1700 milliárd forint lesz, és számos fejlesztés történt és történik folyamatosan az ágazatban. Az elmúlt két-három hétben is több fejlesztést adtunk át az országban, például Zalaegerszegen új kardiológiai és szívsebészeti centrum avatására került sor, vagy említsük meg a szombathelyi onkológiai ellátást fejlesztő beruházást, és beszéljünk az új onkológiai központról, ami Salgótarjánban épül 13 milliárd forintból. A mai napon pedig új CT-készüléket adunk át a törökbálinti Tüdőgyógyintézetben  mondta a miniszter.

A méhnyakszűrés 1994-es bevezetését 2002-ben követte az emlőszűrés, az első Orbán-kormány idején, és a negyedik Orbán-kormány alatt, 2018 novemberében vezettük be a vastag-végbélszűrést  közölte. A tavaly ősszel indult vastagbélszűrésről Kásler Miklós elmondta, eddig 220 ezer meghívólevelet juttattak el a lakosokhoz, több mint kétezer háziorvos vesz részt a programban, akik közül eddig 1652 háziorvossal együttműködési megállapodást is kötöttek, és 63 ezer mintát küldtek be a laboratóriumokba minden megyéből és a fővárosból. A folyamatban lévő vizsgálatok során eddig 32 korai stádiumú daganatot fedeztek el. A következő két év alatt 2,5 millió 50-70 év közötti ember szűrését tervezik  tette hozzá.

A "Három generációval az egészségért" prevencióra ösztönző programban felnőttek és/vagy gyermekek ellátását végző háziorvosi praxisok, illetve ilyen praxisokat működtető önkormányzatok társulásai pályázhattak 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra. Közel 200 pályázat érkezett be, és 81 praxisközösség nyert átlagosan 67 millió forintot - mondta.

A miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorban arról beszélt: szeretnék az emberekkel megértetni, hogy az egészség érték mind az egyén, mind a család, mind a társadalom számára. Az embereket rá kell vezetni az egészségtelen életmód elkerülésére, arra, hogy a károsító tényezők, mint például a túlsúly, a dohányzás, a drogok, az alkoholfogyasztás elkerülésével életéveket nyerhetünk. Megjegyezte, az életmód, az életkörülmények nagyban meghatározzák az életminőséget, ehhez az egészségügy csak tizenegynéhány százalékban járul hozzá.

A magyar védőoltási rendszerről szólva kifejtette, Magyarország a védőoltások tekintetében "világhatalom", a szeptemberben bevezetendő bárányhimlő elleni vakcina lesz a tizenkettedik, amelyet beemelnek a kötelező védőoltások közé. Ez utóbbira 1,3 milliárd forint a költségvetési forrás, a kötelező vakcinákra évente nagyjából 10 milliárd forintot költ az állam  mondta Kásler Miklós.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink