A visszaküldött kamarai törvényről a parlamentben (Bővítve: részben módosították)
A képviselők hétfő este lefolytatták a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött egészségügyi kamarai törvény vitáját a parlamentben, kedden pedig módosították a jogszabályt.
Bilisics Zita (Tisza) a törvényalkotási bizottság álláspontját ismertetve elmondta: az országgyűlés által korábban elfogadott, majd a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényt módosító javaslat rendezi az orvosok kötelező kamarai tagságának visszaállításával, illetve az orvos-etikai ügyeknek a Magyar Orvosi Kamarához való áttelepítésével kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket. A törvényalkotási bizottság ugyanakkor úgy döntött, hogy a köztársasági elnök átiratának első pontjában megfogalmazott kifogásra nem nyújt be módosító javaslatot. Bilisics Zita közölte, a bizottság elnöke, Rák Richárd (Tisza) javaslata alapján azt a véleményt fogalmazták meg, hogy az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény hatályos és a módosítással nem érintett rendelkezései is tartalmaznak a kamarai testületeknek, a tisztségviselő és nem tisztségviselő tagjainak megválasztására vonatkozó rendelkezéseket. A tisztségviselő-választás kereteit nem ez a törvényjavaslat teremtené meg, hanem csak a már meglévő feltételeket pontosítaná, miközben változatlanul biztosítaná a szervezeti önszabályozás lehetőségét.
Porpáczy Krisztina (Tisza) képviselői felszólalásában azt mondta: az előző kormány a kötelező kamarai tagságot az új ügyeleti rendszerről szóló egyeztetésen a kamara részéről megfogalmazott kritika miatt szüntette meg. A kamarai tagság megszüntetéséhez csak alkalmat adott az az etikai ügy, amire érvként hivatkoztak. Valójában egy szakmai, a háziorvosi ügyeletről szóló vitából csináltak politikai vitát.
Takács Péter (Fidesz) azt mondta: pont azt a passzust kritizálta ő is az általános vita során, amit Baka András köztársasági elnök, ez pedig a választott tisztségviselők cikluskorlátozása. Az pedig, hogy "azzal alázzák meg" az "illegitim módon pozícióba segített köztársasági elnöküket, hogy pökhendi módon, változtatás nélkül hozzák vissza az Országgyűlés elé ezt az inkriminált passzust, már csak hab a tortán", fogalmazott.
Rétvári Bence (KDNP) azt mondta: senki sem akarta volna megszüntetni a kamarai tagságot, ha a kamara nem fenyegeti etikai vizsgálattal, kizárással a kamarából és ezzel egzisztenciális ellehetetlenítéssel azokat a háziorvosokat, akik részt kívántak venni az új ügyeleti rendszerben, és vállalták, hogy hétvégén, este is gyógyítani fogják a betegeket. A KDNP-s képviselő is kritizálta, hogy a módosítás során teljes mértékben figyelmen kívül hagyták az egyébként illegitim köztársasági elnök kifogásainak első pontját. A javaslat indokolatlanul, aránytalanul csökkenti a kamarai autonómiát a saját vezetőik megválasztásával kapcsolatban. Megjegyezve, kívülállóként érdeklődve figyelik a Tisza és a köztársasági elnök küzdelmét.
Szabadi István (Mi Hazánk) arról beszélt: pártja véleménye, hogy Magyarországon az egészségügyi szakma gyakorlásához ne legyen kötelező a kamarai tagság, mindenki, aki megfelelő diplomával, szakvizsgával, szakképesítéssel rendelkezik, kötelező kamarai tagság nélkül gyakorolhassa az egészségügyi szakmát. Hozzátette: álláspontjuk szerint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyar Gyógyszerészi Kamara esetében is el kell törölni a kötelező tagságot, mert a kamarai tagdíj havi megfizetése nagy anyagi megterhelést okoz az egészségügyi dolgozóknak.
Kőszegi Krisztián levezető elnök lezárta a vitát.
Svéd Tamás, az Egészségügyi Minisztérium parlamenti államtitkára köszönet mondott a köztársasági elnök észrevételeiért, amelyeket érdemben megfontoltak, és a legtöbb észrevétel figyelembevételével készült el a módosító javaslat. Köszönetet mondott azért is, hogy az államfő levelében megerősítette azt, hogy jó úton haladnak, amikor az egészségügyben működő szakmai kamarák helyreállításán és megerősítésén dolgoznak. Hangsúlyozta: a törvényalkotási bizottság által elfogadott módosítás nem érinti a vezető kamarai tisztségviselők többszöri újraválasztásának korlátozásával összefüggésben tett elnöki észrevételt.
*
Részben módosította az Országgyűlés az egészségügyi kamarákról szóló törvényjavaslatot
Az államfő kifogásait részben figyelembe véve módosította az egészségügyi kamarákról szóló, ki nem hirdetett törvényt kedden az Országgyűlés.
A Baka András köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az egészségügyi és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvényjavaslat változtatását 138 igen, 50 nem szavazattal fogadták el a képviselők.
A módosítás szerint, ha nem a törvényben meghatározott határidőig érkezik be a Magyar Orvosi Kamarába történő tagfelvételi kérelem, akkor a kamarai tagsághoz kapcsolódó tevékenység a határidő lejárta után - 45 helyett - a 60. naptól nem végezhető a kérelem elbírálásáig. A módosító javaslattal a köztársasági elnök észrevételének megfelelően összhangba hozzák az egyes határidőket az etikai eljárások átmeneti szabályai körében. Beépül továbbá az a garanciális rendelkezés az etikai döntések felülvizsgálatának eljárásába, amely szerint a folyamatban lévő ügyekben az etikai eljárást az etikai vétség elkövetésének időpontjában hatályos etikai szabályok szerint kell lefolytatni.
Az államfő másik, a tisztségviselő-választásra vonatkozó kifogásával kapcsolatban a törvényalkotási bizottság azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a törvény most is tartalmaz rendelkezéseket erről, nem a módosítással kerülnének a szabályozásba a tisztségviselő-választás keretei, az csak a már meglévő kritériumokat módosítaná, nem érintve a szervezeti önszabályozás lehetőségeit. Ezért a bizottság nem kezdeményezte ezen rendelkezések módosítását.
Baka András szeptember 30-án küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra a törvénymódosítást. Az államfő közölte: kifejezetten egyetért a törvény elsődleges céljával, az egészségügyben működő kamarák szakmai önkormányzatiságának helyreállításával és megerősítésével. Ugyanakkor ezzel a céllal éppen ellentétesnek találja, hogy a törvény két ciklusra korlátozta a Magyar Orvosi Kamara vezető tisztségviselőinek mandátumát. Az egészségügyi ellátórendszer biztonságos működésének elengedhetetlen feltétele, hogy az orvoskamarába történő kötelező visszalépés előírása a lehető legészszerűbb átmeneti rendelkezésekkel történjen. Szükségtelen adminisztratív korlátozások ne vezethessenek oda, hogy a kamarai tagsággal jelenleg nem rendelkező orvosok elveszítik a szakmagyakorláshoz való jogukat, és kiesnek az egészségügyi ellátórendszerből.























