hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg a bruttó 500 ezer forintos juttatását

170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban; az egyszeri rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít  jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

Kásler Miklós a Semmelweis-nap alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány – ígéretéhez híven  meghálálja az egészségügyben dolgozók áldozatvállalását. A juttatást Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be március elején a Kossuth rádióban.

Rendkívüli juttatást kapnak mások mellett a kórházak, a szakrendelők, az egynapos sebészeti ellátást nyújtó szolgáltatók, a laboratóriumi ellátást nyújtó, a művesekezelést végző szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók, az Országos Vérellátó Szolgálat dolgozói. A juttatást így megkapják orvosok, ápolók, asszisztensek, takarítók, valamint a műszaki és adminisztratív területen dolgozók, az alapellátásban dolgozó háziorvosok, fogorvosok, védőnők, főállású iskolaorvosok, az otthoni hospice szolgálatok és otthoni szakápolási feladatok egészségügyi tevékenységet ellátó dolgozói.

Jutalmat kapnak még a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a kormányhivatalok, a járási hivatalok járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozói, közreműködői, az orvosegyetemeknek azok a hallgatói, akik a járványügyi küzdelemben szerepet vállaltak, valamint a Magyar Honvédség közfeladatot ellátó, védelem-egészségügyi feladatot ellátó és védelem-egészségügyben dolgozó alkalmazottai. Ismertetése szerint a részmunkaidőben dolgozókat is megilleti a teljes összeg, továbbá a szabadságon, a fizetés nélküli és a betegszabadságon, a gyeden és a gyesen lévőket is. A jutalomra mindenki csak egyszer jogosult, az is, akinek több jogviszonya van.

A miniszter elmondta, hogy a kormány döntése értelmében júliustól 10 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. Az ágazati szakmai pótlékra minden pedagógus munkakörben foglalkoztatott kolléga jogosult. Emlékeztetett, 2013 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, és 2010-hez képest 355 milliárd forinttal költenek többet a pedagógusok bérére. Azt hangoztatta, mindez hozzájárult a pedagógusok munkaerőpiaci helyzetének, szakmai és társadalmi megbecsültségének javulásához.

Kásler Miklós arra is kitért, hogy júliustól 6 ezer intézményvezetőnek megduplázzák a pótlékát. A pótlékemelés fele megilleti helyetteseiket, valamint a tagintézmények, intézményegységek vezetőit, összesen további 9 ezer vezetőt. Mindezen túl az intézmények vezetői külön ösztönzési keresetkiegészítés megítélésére is jogosultak lesznek, ennek összege havonta akár bruttó 101 500 forint is lehet.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink