Jacqueline du Pré és Daniel Barenboim CD-je

Elnémult hattyú

 Egy rendkívüli házaspár együttműködésének emlékműve ez a lemez; örök mementó, hiszen tudjuk, hogy az 1945-ben született Jacqueline du Pré karrierjének az 1972-ben fellépő súlyos betegség, a szklerózis multiplex vetett véget, mely 1987-ben halálát is okozta. Roppant szűken mért idő adatott tehát neki, de férjével, az akkor még elsősorban csak zongorázó, azóta karmesterként is világkarriert csinált Daniel Barenboimmal készített régi, most újra kiadott felvételei a legszebbek közé tartoznak, melyeket egy cselló–zongora páros valaha is létrehozott. Túlcsorduló szenvedélyek, szinte megszállott szépségkeresés, a szomorúság metafizikája – ilyesmik jutnak eszembe, ha felteszem a két Brahms-szonáta 1968-ban készült felvételét, melyek még nem a halál árnyékában készültek. Lehet-e ennél mélységesebb mélabúval indítani az e-moll darabot?
 Du Pré csellója zsong, búsong, jajong e tájon, de soha, egyetlen pillanatra sem csöpögős vagy nyúlós, a hang büszke tartása, akár a felvetett fejű hattyú. És az asszony hihetetlen átszellemültsége magával ragadja a máskor kissé felületesebb megoldásokra hajlamos férjét; Barenboim zongorahangja telt, fényes, ritkán hallani tőle ilyen nemes pátosszal telt muzsikálást.