hirdetés
2024. május. 09., csütörtök - Gergely.

Háziorvostámogatás: van még kétszázmillió parlagon

Még egy hónapig, április 30-ig lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásért háziorvosi eszközök, illetve praxis vásárlására - közölte az Országos Alapellátási Intézet (OALI) főigazgatója az MTI-vel.

Balogh Sándor elmondta, hogy eszközvásárlásra mostanáig összesen 53 pályázat érkezett, közülük 8-at utasítottak el, mert azok nem feleltek meg a kiírási követelményeknek. A pályázók között több mint 25 millió forintot osztottak szét, háziorvosok átlagosan 600 ezer forintot kaptak eszközök vásárlására.

Praxisvásárlásra mostanáig 13 pályázatot bíráltak el, ezek mind megfeleltek a követelményeknek. Balogh Sándor  arra is kitért, hogy a vásárlók életkora 35, míg a praxisukat eladóké 67 év volt. Utóbbiak között négyen már 70 évesek is elmúltak. A fiatal háziorvosok között összesen valamivel több mint 50, átlagosan mintegy 3,6 millió forintot osztottak szét. A jelentkezők nagy része nagyvárosi, de akadtak néhányan, akik falusi praxis vásárlásához jelentkeztek anyagi támogatásért.

Balogh Sándor kiemelte: a háziorvosok eszközvásárlását fedező 100 millió forintos forrásból 75, míg a praxist vásárlók támogatására szolgáló 200 millió forintos keretből nagyjából 150 millió forint van még. A pályázatok benyújtásának határideje április 30-án lejár - hívta fel a figyelmet a főigazgató.

A kormány úgynevezett Praxis-váltás programjának pályázati kiírásai januárban jelentek meg az OALI honlapján. A pályázatokat a bírálóbizottság megadott szempontrendszer alapján, beérkezési sorrendben folyamatosan bírálja el, amíg a rendelkezésre álló keret tart.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink