hirdetés
2024. május. 11., szombat - Ferenc.

Gazdaság

Hatvan ország érdeklődött a magyar vakcina iránt

Eddig hatvan ország jelezte, hogy vásárolna a Magyarországon előállított, H1N1 elleni oltóanyagból, ám az Omninvest csak akkor juttat vakcinát a határokon túlra, ha  legyártotta a magyar lakosság ellátásához szükséges 6 millió ampullát – mondta Németh Zsolt az Omninvest Kft. szóvivője.
Németh Zsolt nem kívánt nyilatkozni arról, hogy készült-e lista a külföldi igényekről, s ha igen, milyen „sorrendet” állítottak fel leendő vásárlóik körében. Csupán annyit jegyzett meg: a magyar lakosságnak szánt 4+2 millió adag, új influenza elleni vakcina legyártása után az az ország kap először a szerből, amelyik előbb fizet.

Azt már most is lehet tudni, hogy az Európai Unióba nem szállít, s nem is fog szállítani az Omninvest – közölte Németh Zsolt. A piac lefedettsége, illetve az eljárás drágasága miatt a pilisborosjenői cég nem kívánja megszerezni az uniós engedélyt. Mivel öt nagy, influenza elleni vakcinát gyártó multinacionális cég áll szerződésben az uniós országok kormányaival, értelmetlen volna az Omninvestnek betörnie erre a piacra, ráadásul fel kellene vállalniuk egy két évig tartó, több tízmillió forintba kerülő engedélyeztetési eljárást, közölte Németh Zsolt.

Az Omninvest négy évvel ezelőtt már kilépett a nemzetközi piacra: több, harmadik világbeli országnak – közöttük Vietnamnak és Indonéziának – adták át a szezonális influenza elleni vakcina gyártási technológiáját.

Üzlet az állammal
Az Omninvest Kft.-től a magyar állam 4,4 milliárd forintért rendelt 4 millió adag vakcinát, amelyet térítésmentesen adnak be a rászorulóknak. Mivel a költségvetés tavalyi összeállításakor nem lehetett tervezni ezt a kiadást, a cég idén ennek az összegnek csak egy részét kapja meg, a számla teljes kiegyenlítése jövő tavasszal várható. A cég közlése szerint ha ugyanezt a mennyiséget külföldről szerezték volna be, az 13 milliárd forintos pluszkiadást jelentett volna a költségvetésnek. További 2 millió adag szérumot gyárt az Omninvest a magyar patikákba, amelyeket ampullánként 1930 forintért lehet megvenni.

A vakcinát gyártó cég a 2006-os madárinfluenza-pánik idején kétmilliárd forintos állami támogatást kapott. A magyar állammal 15 éves szerződést kötő és közpénzeket felhasználó cég több mint kilencven százaléka a Cipruson bejegyzett Sumpter nevű cég tulajdonában van, de nem tudni, ki a valódi tulajdonosa. A cég vezetői arra hivatkoznak, hogy a Sumpter által tulajdonolt Omninvest Kft. magyar cég, amely Magyarországon adózik.

A cégnek az Egészségügyi Minisztériummal kötött , az újinfluenza elleni védőoltásról szóló szerződés nem nyilvános – a kormány tíz évre titkosította azt. A Heti Válasz emiatt az adatvédelmi biztoshoz fordult.

cimkék

hirdetés

Könyveink