Halitosis, halitophobia

Sok betegség közös tünete

Valaha a kellemetlen szagú lehelet – amelyet görög, római, korai keresztény források, valamint a Talmud is megemlít – törvényes válóoknak számított, de jelentősége az interperszonális kapcsolatok fontossága miatt ma sem lebecsülhető. Nem mellékes, hogy számos betegség jelzője lehet.

A valódi halitosis hátterében kimutatható valamilyen szervi eltérés, míg pszeduohalitosis esetén a páciens csak hiszi, hogy szájszaga van. Amikor pedig a beteg a sikeres oki terápia ellenére is úgy gondolja, hogy rossz a lehelete, az már halitophobia. A valódi halitosis lehet fiziológiás: ez a „közönséges” reggeli rossz lehelet. Hátterében a nyáltermelés éjszakai csökkenése, valamint a szájüregben zajló rothasztó folyamatok állnak. Kezelést nem igénylő, átmeneti állapot, megszüntetéséhez pusztán a megfelelő szájhigiéné fenntartása szükséges.

A patológiás – orális vagy extraorális eredetű – halitosis kezelést igényel. Ha tartósan fennáll, megzavarja a páciens normális életvitelét. Gyakoriságát az állapot definiálására szolgáló standard kritériumok, valamint átfogó epidemiológiai tanulmányok hiányában nehéz megbecsülni. Az Amerikai Fogorvos Társaság 1995. évi jelentése szerint a rendelők 92 százalékában fordult meg krónikus szájszagot panaszoló beteg, és felmérésükben a fogorvosok több mint fele azt nyilatkozta, hogy hetente legalább hat kellemetlen leheletű pácienst kezelt. Úgy tűnik, hogy bár a probléma mindkét nemnél közel azonos gyakorisággal jelentkezik, inkább a nők fordulnak vele orvoshoz. Összességében az érintetteknek csak igen kis hányada próbálja kezeltetni magát – ennek valószínű oka, hogy sokan észre sem veszik, ha rossz a leheletük.