hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Fortélyos félelem gyógyítgat?

A kórházállamosítás mellékhatásaira is felhívja a figyelmet a Népszabadság, amikor az abortusztabletta kórházi alkalmazása gyakorlatának próbál utánajárni. 

Miközben szerdán nyílt politikai vitává fordult az abortusztabletta magyarországi története, a szakma megfélemlítettnek tűnik, hiszen mélyen hallgat. Az érintett orvosok azért nem beszélnek, mert a frissen államosított kórházakban épp most zajlik az igazgatói pályázatok elbírálása, és senki sem szeretné nyílt konfrontációval kezdeni a próbaidejét – írja a nol.hu.

Az általuk megszólaltatott Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke is csak annyit mondott: Szócska Miklós, az annak idején a kereszténydemokraták által jelölt egészségügyi államtitkár hétfőn a parlamentben meglehetősen egyértelműen fogalmazott a gyógyszer használhatóságát illetően, és – idézik – „nem célszerű a gyógyító intézményeknek egy vita politikai erőterébe belépni”. Arra a felvetésükre, hogy mint kiderült, az érvényben lévő szakmai protokoll legitimálja a terhesség megszakításának tablettás módját is, tehát az államtitkár kijelentésén kívül nincs semmilyen jogalapja annak, hogy ne alkalmazzák a tablettát, Rácz Jenő mindössze azt válaszolta: mindez természetesen lehetséges. Ennek ellenére, ha a kórházában dolgozó nőgyógyászok közül bárki is alkalmazni szeretné az abortusztablettát, úgy azt kérné tőle, hogy amíg ebben a kérdésben a politikai vita nem tisztázódik, ne változtasson senki az eddigi gyakorlaton.

A kórházszövetség elnökéhez hasonlóan más kórházigazgatók is úgy nyilatkoztak a lapnak, hogy mindaddig, amíg a tabletta körüli politikai vihar el nem csendesedik, kísérletet sem tesznek a szer beszerzésére.

(forrás: NOL)
hirdetés

Könyveink