hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.
hirdetés

 

Felére csökkentheti a tüdőrákkockázatot a fokhagyma

Hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztva csaknem megfeleződik a tüdőrák kialakulásának kockázata, ráadásul a fokhagymaevő dohányosoknál is jelentősen csökken a tüdőrák veszélye. Az erről szóló kínai tanulmány online jelent meg a Cancer Prevention Research folyóiratban.

A csiangszui betegségellenőrzési és -megelőzési tartományi központ tudósai 1424 tüdőrákos és 4500 egészséges felnőttet vontak be a hosszú távú kutatásba. A résztvevők mindegyikét részletesen kikérdezték táplálkozásáról, életmódjáról, szokásairól, köztük arról, hogy milyen gyakran fogyaszt nyers fokhagymát és dohányzik-e, ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph online kiadása.

 

Az eredmények szerint a legalább hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztók jóval kisebb arányban estek áldozatul a tüdőráknak akkor is, ha dohányosok voltak vagy ki voltak téve a felhevített főzőolaj füstjének, ami szintén komolyan növeli a rákkockázatot.

A rendszeresen fokhagymát evőknél 44 százalékkal kisebb volt a tüdőrák kialakulásának veszélye, a dohányosok estében pedig 30 százalékkal alacsonyabb kockázatot találtak.

Az nem derült ki a tanulmányból, hogy a hőkezelt fokhagymának is van-e ilyen hatása. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy ha a gerezdet összetörik vagy feldarabolják, az allicinnek nevezett fontos kémiai összetevő szabadul fel. Ez csökkenti a szervezetben kialakult gyulladást, és antioxidánsként működik. 

Más vizsgálatok szerint a fokhagyma megfázásra is jó, illetve a kórházi szuperbaktériumok és malária ellen is bevethető.  A tanulmányt jegyző kínai tudósok szerint a fokhagyma potenciálisan alkalmas a tüdőrák kialakulásának megelőzésére.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink