hirdetés
2022. augusztus. 10., szerda - Lörinc.
hirdetés

Ezt gondoljuk itthon a járványról és a további oltásokról

Az ATV megbízásából felmérést készített a Pulzus közvélemény-kutató, melyből kiderül, hogyan vélekednek az emberek a koronavírus-járványról.

A megkérdezettek több mint fele úgy nyilatkozott, hogy nem szeretné felvenni a koronavírus elleni emlékeztető oltást és csak a megkérdezettek 26 százaléka mondta biztosra, hogy beadatja magának az újabb vakcinaadagot. A válaszadók 22 százaléka még nem tudja biztosra, hogy felveszi-e majd az oltást.

Az 59 éves kor felettiek kevésbé elutasítóak az emlékeztető oltással szemben, de így is csupán valamivel több mint egyharmaduk nyilatkozott úgy, hogy biztosan felveszi az újabb vakcinát. 43 százalékuk biztosan nem fogja ismét beoltatni magát.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező kitöltők 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy beoltatná magát egy újabb emlékeztető oltással, míg az alap- illetve középfokú végzettséggel bírók 54 illetve 56 százaléka nemmel válaszolt.

A megkérdezettek 41 százaléka szerint nem lenne indokolt ősztől újra bevezetni a maszkhasználatot zárt térben. A válaszadók 39 százaléka gondolta ennek az ellenkezőjét.

A válaszadók 39 százaléka tart a koronavírus hatodik hullámától, mert szerintük nem elég magas az átoltottság, és csupán 31 százalék gondolja úgy, hogy a folyamatos oltás és a vakcinák hatékonysága megakadályozzák a járvány újbóli felfutását.

További részletek, grafikonok

MTI/Varga György
MTI/Varga György

(forrás: ATV)
hirdetés
hirdetés

Könyveink