hirdetés
2024. május. 09., csütörtök - Gergely.
hirdetés

 

Derékfájást okozó gének

Nyolc gén tehető felelőssé a milliók életét megkeserítő porckorongsérv kialakulásáért. A korábban pusztán mechanikai eredetűnek tartott betegség genetikai hátterének feltárása célzott terápiára és a jelenleginél jóval hatékonyabb prevencióra is módot nyújthat.

Korábbi kutatások is felvetették ugyan, hogy részben genetikai okokkal is magyarázható, hogy egyeseknél miért alakul ki viszonylag csekély megterhelés mellett is porckorongsérv, míg másoknál jóval intenzívebb igénybevétel ellenére miért nem, a gyanúba vett gének köre azonban viszonylag nagy volt.
Michele Crites-Battie és Tapio Videman, az Alberta Egyetem kutatói most arról számoltak be, hogy korszerű DNS-vizsgálatokkal, valamint ikerpárok gerincéről készült MR-felvételek elemzésével huszonötről nyolcra sikerült leszorítaniuk azoknak a géneknek a számát, melyek közvetlen szerepet játszhatnak a porckorong elfajulásos betegségeinek létrejöttében. A Medical News Today internetes lapban közzétett adatok szerint a kutatópáros munkájának következő célja, hogy az egyes gének közötti, illetve a gének és a környezet közötti bonyolult kölcsönhatások tisztázásával közelebb jussanak a korábban kizárólag a porckorongok túlzott és tartós mechanikai igénybevételének tulajdonított betegség biológiai hátterének és tényleges okainak megértéséhez. Azt remélik, hogy a genetikai sajátosságaik folytán különösképpen veszélyeztetett személyek kiszűrése lehetőséget nyújthat a jövőben arra, hogy a gerincoszlopot kímélő életmóddal és az elhízás megelőzésével késleltetni lehessen a porckorongsérv megjelenését, ugyanakkor célzott prevenciós módszerek alapjául is szolgálhat.

Forrás: http://www.medicalnewstoday.com/articles/142233.php

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink