hirdetés

 

Az Alzheimer-kór újabb genetikai okára derült fény

A kutatási eredményekről a Guardian számolt be egy, a Nature Medicine folyóiratban közzétett tanulmány alapján. A Qubit idézi.

Mint a lap írja: az ApoE4 génváltozatot már korábbi kutatások is összefüggésbe hozták az Alzheimer-kór kialakulásával, most kutatóknak azt sikerült igazolniuk, hogy amennyiben egy személy nemcsak 1, hanem 2 ilyen génvariánssal is rendelkezik, akkor nála akár 95 százalékra is megnőhet a betegség kialakulásának valószínűsége.

Az apolipoprotein E egy fehérje, ami az emlősök testében a zsíranyagcsere-folyamatokban vesz részt. Bizonyos altípusait az Alzheimer-kór kialakulása mellett más kardiovaszkuláris betegségekkel is összefüggésbe hozták már.

Juan Fortea, a barcelonai Sant Pau kórházban végzett kutatás vezetője szerint a génvariánsok okozta Alzheimer-kór tüneteinek megjelenését hasonlóan lehet megbecsülni, mint a Down-szindrómához kötődő Alzheimer-kór (DSAD) vagy az autoszomális domináns (más néven öröklődő) Alzheimer-kór (ADAD) esetén.

Az ApoE4 génvariáns szerepéhez kapcsolódó hipotézist a kutatók közel 3300 boncolt agy vizsgálatával igazolták, ezek közül több mint 270-ben találták meg a dupla génváltozatot. Egy 10 ezer fős mintán pedig igazolták, hogy azoknál, akik hordozói a génváltozatnak, 65 éves korukra kimutatható az amiloidplakkok kialakulásáért felelős fehérje felhalmozódása a gerincvelői folyadékban.

További részletek

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...