hirdetés
hirdetés
2018. augusztus. 19., vasárnap - Huba.
hirdetés

Ápolás: nincs benne perspektíva

Kérdés, hogy a mostani 30-as, 40-es generációt ki fogja ápolni néhány évtized múlva, vetette fel a Vasárnapi Hírek.

hirdetés

A Vasárnapi Híreknek egy neve elhallgatását kérő fővárosi ápolónő nyilatkozott arról, hogy a nyári szabadságolások a mostaninál is nagyobb gondot okoznak az ápolók között, a helyzet egyre elkeserítőbb. Előfordul, hogy valakit egy-két hétre kérnek át egy másik osztályra helyettesíteni, de végül hónapokra, akár fél évre is ott ragad. Így próbálják betömni a lyukakat, de valahol mindig hiány lesz.

A valóságról pedig már senki nem mer beszélni, az egészségügyben dolgozók ugyanis a fenntartótól nem kapnak engedélyt arra, hogy újságírókkal beszéljenek, a kirúgást kockáztatják, ha névvel állnak szóba valamely, nem kormány közeli médiummal. Sok osztályon siralmas a helyzet, néha csak úgy tud egy nővér visszakerülni a saját osztályára, ha már felmondással fenyegetőzik. Jelenleg abban a fővárosi intézményben, ahol az említett ápolónő dolgozik, szinte minden osztályra fel lehetne venni 4 ápolót.

A lap forrása szerint nem a pénz a lényeg, néha többet ér egy szabad hétvége, mint még 20 ezer forint. Ugyanis akik még dolgoznak, annyira túlterheltek, hogy alig tudnak pihenni. A fiatalok közül pedig kevesen igazán rátermettek. Vannak, akik nem is tudják, mit vállalnak, például nem akarnak gyereket pelenkázni egy csecsemőosztályon.

„Van olyan ápoló, akinek egy hónapban mindössze 4-5 szabadnapja van, a többi napon dolgozik, általában 12 órákat. Összesen 200-240 órát töltenek a műszakban egy hónapban, ami egyenes út a kiégéshez. Sok beteg ezért panaszkodik arra, hogy nem megfelelően beszélt vele egy nővér, mert szegény már annyira kimerült, hogy nem tud másként szólni. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbbször nincs megfelelő munkaruha, védőeszköz sem, így még inkább magukra vannak hagyva az ápolók a rendszerben” – ezt már Eisenhauerné Fördös Andrea, a Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek. A munka tehát nem csak fizikailag, pszichésen is megterhelő, a családok is gyakran emiatt szakadnak szét, nagyon sok a csonka család az egészségügyben.

A jelenlegi béremelés Eisenhauerné Fördös Andrea szerint csak egy felfújt labda, sok szakterület, például a védőnők és az alapellátásban dolgozók is kimaradtak. A nővérek bére pedig annyira alacsony, hogy ezek a 8 százalékos emelések bruttó 20 ezer forintot jelentenek maximum, de a többség inkább csak néhány ezer forinttal visz haza többet.

Hogy miért oly kevés a fiatal az ápolói szakmában, annak egyik oka az alelnök szerint az oktatási rendszer megváltoztatása. Eltörölték a szakirányú érettségit, és most csak érettségire épülő 3 éves szakápolói képzés érhető el. Négy évvel viszont már diploma is szerezhető, ami sokkal magasabb végzettség és több a lehetőség is ilyen papírral.

Azért egyébként, hogy többen válasszák az ápolói szakmát, a kormány nemrég ösztöndíjakat is meghirdetett. Azok a fiatalok, akik érettségi után OKJ-s ápolói képzésben vesznek részt, havi 40 ezer forintot kaphatnak. Az ösztöndíj feltétele azonban, hogy a szakképesítés megszerzését követően a pályázók legalább annyi ideig dolgozzanak a megszerzett szakképesítésüknek megfelelő munkakörben egy hazai közfinanszírozott intézményben, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták. Erre már kevesek hajlandóak.

Emellett azért a diplomás ápolók további képzését is támogatják, a Michalicza-ösztöndíj félévenként akár 670 ezer forint is lehet. A cél itt az, hogy a magasan képzett ápolók bizonyos feladatokat átvehessenek az orvosoktól. A kérdés csak az, hogy az ápolói feladatokat ki látja majd el.

(forrás: Vasárnapi Hírek)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink