hirdetés
2024. május. 12., vasárnap - Pongrác.

Egészségpolitika

480 milliárdos uniós egészségügyi fejlesztés

Az Európai Uniótól (EU) a csatlakozásunk óta 480 milliárd forintot kaptunk egészségügyi fejlesztésekre – mondta Székely Tamás szakminiszter pénteken Veszprémben, amikor átadta a régióban nyertes települések polgármestereinek az orvosi rendelők korszerűsítéséről, illetve a kistérségi járóbeteg-szakellátás fejlesztéséről szóló támogatási szerződéseket.

A települések összesen 2,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő uniós fejlesztési összeget nyertek el az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. Ebből az összegből 31 rendelő és járóbeteg-szakellátó központ újulhat meg a közép-dunántúli régióban – közölte a miniszter, megjegyezve: kijelenthetjük, mindenképpen jó, hogy csatlakoztunk az EU-hoz.
   
Külön kiemelte, hogy a sürgősségi ellátás pályázatán a veszprémi és az ajkai kórház nyert 400–400 millió forint támogatást.

Az állampolgároknak egyformán hozzá kell férniük az egészségügyi ellátáshoz, teljesen függetlenül attól, hogy az országban hol és milyen szociális körülmények között élnek – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: most „nagy lépést tettünk arra, hogy ebben a régióban is javuljon vagy megvalósuljon az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés”.

Végül a miniszter azt kívánta – derültséget kiváltva -, hogy amikor majd megújulnak, elkészülnek ezek a rendelők, „utána álljanak üresen, mert annyira egészséges lesz mindenki, hogy nem kell használni”.
 
Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, hogy a 2,5 milliárd forintnyi támogatásból közel 3 milliárd forint értékű  beruházás valósulhat meg. Azért Veszprém megyéből nyertek legtöbben, mert lényegesen több önkormányzat van itt, mint Fejér és Komárom-Esztergom megyében. Veszprém megyében 14 helyi rendelő felújítására lesz lehetőség, Fejér megyében hatra, Komárom-Esztergom megyében pedig ötre. Emellett mindhárom megyében két-két kistérségi járóbeteg-szakellátó központ is megépülhet ebből a támogatási összegből – mondta a régió fejlesztési tanácsának elnöke. Rámutatott arra is, hogy 2009-ben és 2010-ben ismét lehet pályázni rendelők és kistérségi járóbeteg-szakellátó központok fejlesztésére, létesítésére.

Az elnök közlése szerint a 2,5 milliárd forintos támogatási összegből a helyi rendelők fejlesztésére jutott a régióban 566 millió forint, míg a kistérségi szakellátó központok kialakítására, fejlesztésére pedig 1 milliárd 993 millió forint fordítható.
 
Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy ezek a támogatási összegek sok településen nyújtanak olyan egészségügyi ellátásra lehetőséget, amely a családok biztonságát szolgálja.
    
Székely Tamás az MTI-vel közölte, hogy a regionális onkológiai centrum fejlesztéséről szóló pályázatot július végére kiírják. Az egészségügyi tárca véleménye változatlan: a közép-dunántúli onkológiai központnak a veszprémi kórháznál kell megépülnie.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink