Tudomány
Nemvizsgálat a sportolóknál
2009. szeptember 23. 09:27
A korai nemvizsgálatok kezdetben merő fizikai szemrevételezésből álltak – le a gatyát-bugyit, azután hadd lássuk. Az idők során aztán egyre szofisztikáltabb módszerek kerültek előtérbe – habár a kapott eredményeket és a használt módszereket egyaránt támadták tudományos, morális és emberi jogi szempontból.
Elsőként pusztán azt nézték, hogy a sportolók rendelkeznek-e XX-es kromoszómákkal – ez itt nem a méretre utal, hanem arra, hogy a sejtmagban fellelhető, a genetikai információt hordozó, tipikusan pálcikás alakzatba rendeződő DNS-szakaszok, azaz a kromoszómák között akad-e olyan, a nemet meghatározó kromoszómapár (gonoszómák), amelyeknek mindkét tagja ugyanabba a speciális típusba (X) tartozik. Később már azt is nézték, hogy a vizsgált kromoszómák között akad-e olyan gonoszóma, amelyik tipikusan csak a férfiaknál fordul elő (az úgynevezett Y kromoszóma). Ez utóbbira azért volt szükség, mivel – nem pusztán a sportolói szexvizsgálatok során – egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a két tipikus alapeset (XX és XY) mellett számos átmeneti típus is létezik, s az interszexualitás kategóriája sokkal bővebb, mint azt korábban gondolták. Létezik XXY, XXYY, sőt XXX-es kromoszómatípus is – s ezzel még nem is merítettük ki a variációkat.
A gendertesztek sok, ma már teljességgel igazságtalannak tűnő következménnyel jártak. A lengyel Ewa Klobukowskát, aki a tokiói olimpián 4x100 méteres váltóban szerzett aranyérmet, egy számára igazoltan semmi előnyt sem nyújtó genetikai rendellenesség nyomán zárták ki egy 1967-es gendervizsgálat nyomán.
Jellemző, hogy a téma bonyolultsága miatt egy idő után már nőgyógyász, endokrinológus, belgyógyász és szakpszichológus alkotta team vizsgálta a sportolókat, s ők sem tudtak mindig dűlőre jutni egy-egy érdekesebb-bonyolultabb eset kapcsán. A laikus közvélemény, amennyiben tudomással is bír az átmeneti típusok létezéséről, hajlamos azt hermafroditizmusnak tekinteni. Pedig ez, amellett, hogy számos kontextusban bántónak számít, ráadásul még pontatlan is. Hagyományosan a jól látható nemi dimorfizmussal, kétfajta kifejlett nemiszerv-készlettel bíró embertársainkat hívták hermafroditának (ez nagyon-nagyon ritka), miközben a vitatott határesetekben a „másik” genitália többnyire rejtett, csupán nehezen kimutatható, vagy éppenséggel inkább valamelyik fent említett, az átlagostól eltérő kromoszómaleosztásról van szó.
A módszer kritikusai sosem győzték hangoztatni, hogy a fenti módszerek nem csupán jogsértőek és sokszor lealacsonyítóak a vizsgálatnak tipikusan alávetett női sportolók számára, de mindez egy olyan elavult, puszta bipoláris kategóriarendszeren alapul, melyet nap mint nap felülírnak a friss, a nemek közti átmenet folytonos jellegét alátámasztó tapasztalatok. Mások határozottan állítják: teljesen fölöslegesek a fenti tudós-kommandók – a doppingvizsgálathoz levett vizelet alapján rögvest kiderül, ha valaki a másik nem álcájában indult (anélkül, hogy vegzálnák az interszexuális sportolókat). Ehhez ráadásként jöhet az is, hogy a kapott genetikai információkat simán felülírhatja egy egyszerű „helyszíni szemle”: az 1996-os atlantai olimpián például nyolc atlétanő megbukott a genetikai teszten, ám az alapos (s nyilván a felületes gendersztereotípiákat is bevető) fizikai vizsgálat minden szempontból nőnek találta őket.
A sportolói gendervizsgálatok kritikusai újra és újra elmondják: a legtöbb fellelt „rendellenesség”, a normáktól való eltérés még nem jelenti azt, hogy az atlétanő bármiféle fizikai előnnyel indulna a versenyeken nőtársaival szemben – márpedig eredetileg ez lett volna a tesztek célja. Arra pedig tényleg nehezen lehet válaszolni, mit tegyünk a vizsgálatokon bármily szinten érintettnek talált sportolókkal, s miként lehet besuszterolni őket az alapvetően duális jellegű sportszisztémába. Nem kevés emberről beszélünk, elvégre egyes (nyilván vitatott) becslések szerint embertársaink egy százaléka is érintett lehet ez ügyben. Szerencsére a NOB azok ügyét már tudja kezelni, akik transzszexuálisként nemváltoztató műtéten estek át. Nos, ők minden további nélkül indulhatnak választott nemük versenyein, ha átestek egy legalább kétéves hormonkezelésen.
A gendertesztek sok, ma már teljességgel igazságtalannak tűnő következménnyel jártak. A lengyel Ewa Klobukowskát, aki a tokiói olimpián 4x100 méteres váltóban szerzett aranyérmet, egy számára igazoltan semmi előnyt sem nyújtó genetikai rendellenesség nyomán zárták ki egy 1967-es gendervizsgálat nyomán.
Jellemző, hogy a téma bonyolultsága miatt egy idő után már nőgyógyász, endokrinológus, belgyógyász és szakpszichológus alkotta team vizsgálta a sportolókat, s ők sem tudtak mindig dűlőre jutni egy-egy érdekesebb-bonyolultabb eset kapcsán. A laikus közvélemény, amennyiben tudomással is bír az átmeneti típusok létezéséről, hajlamos azt hermafroditizmusnak tekinteni. Pedig ez, amellett, hogy számos kontextusban bántónak számít, ráadásul még pontatlan is. Hagyományosan a jól látható nemi dimorfizmussal, kétfajta kifejlett nemiszerv-készlettel bíró embertársainkat hívták hermafroditának (ez nagyon-nagyon ritka), miközben a vitatott határesetekben a „másik” genitália többnyire rejtett, csupán nehezen kimutatható, vagy éppenséggel inkább valamelyik fent említett, az átlagostól eltérő kromoszómaleosztásról van szó.
A módszer kritikusai sosem győzték hangoztatni, hogy a fenti módszerek nem csupán jogsértőek és sokszor lealacsonyítóak a vizsgálatnak tipikusan alávetett női sportolók számára, de mindez egy olyan elavult, puszta bipoláris kategóriarendszeren alapul, melyet nap mint nap felülírnak a friss, a nemek közti átmenet folytonos jellegét alátámasztó tapasztalatok. Mások határozottan állítják: teljesen fölöslegesek a fenti tudós-kommandók – a doppingvizsgálathoz levett vizelet alapján rögvest kiderül, ha valaki a másik nem álcájában indult (anélkül, hogy vegzálnák az interszexuális sportolókat). Ehhez ráadásként jöhet az is, hogy a kapott genetikai információkat simán felülírhatja egy egyszerű „helyszíni szemle”: az 1996-os atlantai olimpián például nyolc atlétanő megbukott a genetikai teszten, ám az alapos (s nyilván a felületes gendersztereotípiákat is bevető) fizikai vizsgálat minden szempontból nőnek találta őket.
A sportolói gendervizsgálatok kritikusai újra és újra elmondják: a legtöbb fellelt „rendellenesség”, a normáktól való eltérés még nem jelenti azt, hogy az atlétanő bármiféle fizikai előnnyel indulna a versenyeken nőtársaival szemben – márpedig eredetileg ez lett volna a tesztek célja. Arra pedig tényleg nehezen lehet válaszolni, mit tegyünk a vizsgálatokon bármily szinten érintettnek talált sportolókkal, s miként lehet besuszterolni őket az alapvetően duális jellegű sportszisztémába. Nem kevés emberről beszélünk, elvégre egyes (nyilván vitatott) becslések szerint embertársaink egy százaléka is érintett lehet ez ügyben. Szerencsére a NOB azok ügyét már tudja kezelni, akik transzszexuálisként nemváltoztató műtéten estek át. Nos, ők minden további nélkül indulhatnak választott nemük versenyein, ha átestek egy legalább kétéves hormonkezelésen.
Forrás: Barotányi Zoltán, Magyar Narancs Online
 Hermafrodita lehet Caster Semenya dél-afrikai atléta, a nyolcszáz méteres női síkfutás világbajnoka, akin nemvizsgálatot hajtottak végre – írta szeptember elején a Daily Telegraph című ausztrál lap. A 18 éves, férfias kinézetű és mély hangú sportoló nemével kapcsolatban a berlini világbajnokság után merültek fel kétségek.A Daily Telegraph egy, a nemvizsgálatokban részt vett személyre hivatkozva azt írta, hogy Semenyának nincsen méhe és petefészke, viszont belső férfi nemi szervekkel rendelkezik. Emiatt van az, hogy a sportoló szervezetében háromszor annyi tesztoszteront találtak, mint egy átlagos nő szervezetében. Egy nappal korábban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: „Semenya egyértelműen nő, de talán nem száz százalékig.” Pierre Weiss elmondta, hogy a szövetség november közepén dönt a sportoló sorsáról. A főtitkár közölte, hogy 2005 óta nyolc esetben kellett ilyen vizsgálatot tartani. |
