hirdetés

 

Klinikai kutatás az Alzheimer-kór korai felismerésére

A PREDICTOM Konzorcium nagyszabású európai klinikai kutatást indított az Alzheimer-kór korai felismerését célozva, mesterséges intelligenciával támogatott szűrőplatform segítségével.

Az EU által támogatott PREDICTOM kezdeményezés megkezdte a résztvevők toborzását egy úttörő, 4000 főt érintő európai klinikai kutatáshoz, amelynek célja az Alzheimer-kór felismerése a betegség kialakulásának legkorábbi szakaszaiban. A projekt célja, hogy a GE HealthCare (Nasdaq: GEHC) által fejlesztett, multimodális, mesterséges intelligenciával támogatott szűrőplatform segítségével azonosítsa azokat az érintetteket, akiknél fennáll az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata.

Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb formája, amely jelenleg több mint hétmillió embert érint az EU-ban – ez a szám várhatóan 2050i-re megduplázódik. A betegség korai felismerése lehetővé teheti olyan terápiák megkezdését, amelyek hozzájárulhatnak a betegség lefolyásának késleltetéséhez, az önállóság megőrzéséhez, csökkentve a családokra és az egészségügyi rendszerekre nehezedő egyre növekvő terhet.

Mit vizsgál a klinikai kutatás:

Az Alzheimer-kór korai felismerését elősegítő öt biomarker területet Az 50 és 90 év közötti résztvevők vizsgálata döntően saját otthoni környezetben történik, a hozzáférhetőség és a vizsgálat skálázhatóságának biztosítása érdekében.

A kísérleti kutatás öt kulcsfontosságú biomarker-területet vizsgál:

• Képalkotás: Átfogó MRI-protokollok, beleértve a fejlett képalkotó szekvenciákat is, amelyek azonosítani fogják a stuktúrális és agyi biomarkereket.

• Biológiai, folyadék-alapú biomarkerek: Nyál, széklet, vér és agy-gerincvelői folyadék elemzése molekuláris indikátorok – mint miRNS-ek, fehérjék, genetikai és epigenetikai markerek, valamint mikrobiom-profilok - kimutatására.

• EEG-alapú biomarkerek: Az agyi kapcsolatok gráfalapú modellezése EEG-adatok alapján, még alacsony denzitású, kevésbé részletes mérés esetén is.

• Szemmozgás-alapú biomarkerek: A tekintet és szemmozgás mintázatainak elemzése a kognitív változások feltárására.

• Digitális biomarkerek: Új adatforrások feltérképezése innovatív prediktív markerek azonosítására.

A vizsgált területekről származó adatokat 13 különböző kohorsz alapján betanított mesterséges intelligencia modellekbe táplálják, így egy robusztus, skálázható és költséghatékony előrejelző platform jön létre.

Együttműködés a korai felismerésért: Akadémia, ipar és az egészségügy összefogása

A PREDICTOM projekt 11 európai országból 31 partnert egyesít, amelynek akadémiai vezetője a norvégiai Stavangeri Egyetemi Kórház. A 21 millió eurós kezdeményezés (ebből 8 millió euró EU támogatás, 9 millió euró ipari hozzájárulás, 4 millió euró UK Research and Innovation (UKRI) támogatás) célja, hogy az akadémiai szféra, ipari résztvevők és egészségügyi szolgáltatók együttműködve új utakat nyissanak a demencia korai diagnosztikájában.

A projekt vezető ipari partnere a GE HealthCare, amelynek fejlesztő csapatai Magyarországon, Budapesten, valamint MR-kutató csapatai Németországban, Münchenben kulcsszerepet vállalnak a platform architektúrájának kialakításában és a biomarker-kutatásban.

Ez a kisérleti kutatás az élvonalbeli biomarker-tudományt és a mesterséges intelligencia alapú megoldásokat egyesíti, hogy megváltoztassa az Alzheimer-kór felismerésének és kezelésének módját, lehetővé téve a lehető legkorábbi beavatkozást – mondta Suchandrima Banerjee, a GE HealthCare Neuro MR globális igazgatója.

A projekt szempontjából jelentős mérföldkő, hogy Európa-szerte elindult a résztvevők toborzása, különös figyelmet fordítva a különféle háttérrel rendelkező emberek széles körű bevonására.

Ezzel párhuzamosan a PREDICTOM az alábbi területekre fókuszál:

• MRI-protokollok harmonizálása a klinikai helyszínek között,

• idősebb önkéntes résztvevők előszűrése,

• háziorvosok és a lakosság körében nagyszabású figyelemfelkeltő kampány indítása,

• AI-modellek fejlesztésének folytatása.

Következő lépések

Közgyűlés Thesszalonikiben és a partnerség további erősítése A konzorcium szeptemberben tartja második közgyűlését Thesszalonikiben, a CERTH intézményében. A találkozó célja az eddigi eredmények áttekintése, valamint a technikai és klinikai folyamatok ütemezésének további finomhangolása. A PREDICTOM projekt eddigi eredményei között szerepel 20 tudományos konferencia-előadás és három lektorált tudományos publikáció, köztük az alábbiak:

• Alzheimer-kór szűrése az alapellátásban mesterséges intelligencia-alapú platformmal - PREDICTOM tanulmány

• Funkcionális agyi hálózatok vizsgálata Alzheimer-kórban nyugalmi állapotú EEG-jelek alapján

• Az Alzheimer-kórban szenvedőknél megemelkedett a perifériás leukocitákban található syndecan-3 szintje – emberi vizsgálatokkal alátámasztva.

A PREDICTOM fő célkitűzése, hogy a személyre szabott szűrés elérhetőségét közelebb vigye az ellátás helyszínéhez. Arra törekszünk, hogy azonosítsuk azokat az eljárásokat, amelyek otthon is elvégezhetők, és lehetővé tegyük a háziorvosok számára az Alzheimer-kór kockázatának korai felismerését – ezzel jelentősen javítja a gondozási lehetőségeket és a költséghatékonyságot – mondta Dag Aarsland, a Centre for Healthy Brain Ageing, South London and Maudsley NHS Foundation Trust igazgatója.

A PREDICTOM projektet az Innovative Health Initiative Joint Undertaking a 101132356 számú támogatási megállapodás keretében támogatja. Az IHI közös vállalkozás az Európai Unió Horizont Európa kutatási és innovációs programja, valamint a COCIR, az EFPIA, az EuropaBio, a MedTech Europe és a Vaccines Europe támogatását élvezi.

(forrás: GE HealthCare Magyarország)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...