hirdetés
2025. május. 09., péntek - Gergely.
hirdetés

 

Nem ismerik fel az undor kifejezését a gyerekek

A gyerekek sokszor művelnek olyasmit, amit a felnőttek undorítónak találnak. Ők maguk azonban sokáig nem értik meg, mit gondolnak tetteikről a körülöttük élő felnőttek – derül ki egy friss tanulmányból.

A kutatók korábban úgy gondolták, hogy az evolúció során kialakult egy velünk született képességünk, amelynek segítségével a felnőttek arckifejezését értelmezni tudjuk gyakorlatilag születésünk pillanatától. Az undor kifejeződésének megértése például segíthetne minket a mérgező ételek vagy veszélyes tárgyak elfogyasztásától, használatától. Egy tudóscsoport azonban arra a következtetésre jutott, hogy öt éves korunkig az undor kifejeződését haragként észleljük.
Egy széles körben elfogadott nézet szerint hat alap érzelem – boldogság, düh, szomorúság, undor, félelem, meglepettség – és a hozzájuk tartozó arckifejezések felismerése velünk született, „beépített” képesség. Friss kísérletek szerint azonban a nagyon fiatal, két év körüli gyermekek még csak a boldog arckifejezésekre ismernek rá, minden mást a dühös kategóriába sorolnak. Később a szomorúságot is meg tudják már különböztetni, majd szépen lassan a többit is, az undor azonban utoljára marad.

A kutatók korábban úgy gondolták, hogy az evolúció során kialakult egy velünk született képességünk, amelynek segítségével a felnőttek arckifejezését értelmezni tudjuk gyakorlatilag születésünk pillanatától. Az undor kifejeződésének megértése például segíthetne minket a mérgező ételek vagy veszélyes tárgyak elfogyasztásától, használatától. Egy tudóscsoport azonban arra a következtetésre jutott, hogy öt éves korunkig az undor kifejeződését haragként észleljük.

Egy széles körben elfogadott nézet szerint hat alapérzelem – boldogság, düh, szomorúság, undor, félelem, meglepettség – és a hozzájuk tartozó arckifejezések felismerése velünk született, „beépített” képesség. Friss kísérletek szerint azonban a nagyon fiatal, két év körüli gyermekek még csak a boldog arckifejezésekre ismernek rá, minden mást a dühös kategóriába sorolnak. Később a szomorúságot is meg tudják már különböztetni, majd szépen lassan a többit is, az undor azonban utoljára marad. Vagyis a belünk épített képesség beérése viszonylag lassú.

(forrás: Népszava Online)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink