hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.
hirdetés

 

Már egy órával több alvás is segíthet leszorítani a kalóriabevitelt

A Chicagói Egyetem kutatói hétfőn, a JAMA Internal Medicine folyóiratban tették közzé tanulmányukat, írja a Qubit.

Egy négyhetes alvásvizsgálat keretében azt nézték meg, hogy 21-40 éves, 25-29,9 közötti testtömegindexű, vagyis túlsúlyos felnőttek körében, akik átlagosan naponta kevesebb, mint 6,5 órát alszanak, milyen változásokat okoz, ha alvásukat napi 8,5 órára hosszabbítják. A kis elemszámú klinikai vizsgálatból az derült ki, hogy már átlagosan 1,2 órányi extra alvásidő is átlagosan 270 kalóriával csökkentette a tápanyagbevitelt anélkül, hogy a résztvevők bármit változtattak volna napi étkezési vagy sportolási szokásaikon.

A 80 tesztalanyt véletlenszerűen két csoportra osztották: az egyik csoport tagjai egy alkalommal tanácsokat kaptak ahhoz, hogyan tudnának többet aludni, a kontrollcsoportban viszont nem igyekeztek változtatni az alvási szokásokon. Az első két hétben a tudósok felmérték az összes résztvevő alvási szokásait, majd az egyik csoportnak megtartották az alvástanácsadást, és további két hétig figyelték, mi történik. Bár a kutatók a tanulmányt eredetileg nem a súlycsökkenés vizsgálatára tervezték, miután a tesztalanyok elkezdtek változtatni alvási szokásaikon, észrevehetővé vált a kalóriabevitel csökkenése.

Az alvási időt a tudósok viselhető eszközökkel mérték, és minden önkéntes a saját ágyában aludt a kutatás idején, vagyis az alvásukat nem befolyásolhatták a klinikai körülmények. A kutatók úgy vélik, hogy ha az alanyok a megfelelő alvásidőt három éven keresztül tartani tudnák, az akár 12 kg súlyfeleslegtől is megszabadíthatná őket anélkül, hogy változtatni kellene a napi étkezési szokásokon.

A teljes információt ITT olvashatja.

Forrás: Pharma Tribune-archív
Forrás: Pharma Tribune-archív

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink