Az alkoholizmus gyógyítása LSD-vel
Jónéhány évtizeddel ezelőtt számos kórház valamelyes sikerrel alkalmazta az LSD-t az alkoholizmus kezelésére. Mindeddig azonban nem gyűjtötték össze e régi vizsgálatok eredményeit, hogy dokumentálják, valójában mennyire volt hatásos az LSD. Most jelent csak meg a Journal of Psychopharmacology-ban a randomizált, kontrollált vizsgálatok egy metaanalízise, amely igazolja, hogy az LSD-nek egyértelmű és konzisztens jó hatása volt az alkoholfüggőségre.
Teri Krebs and Pål-Ørjan Johansen mindketten a trondheimi Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem munkatársai. Miközben kutatói ösztöndíjon voltak a Harvard orvoskarán, azt vették észre, hogy egyetlen kutató sem végzett sohasem kvantitatív metaanalízist azokról a klinikai vizsgálatokról, amelyekben a lizergsav-dietilamidot (LSD) használták fel az alkoholizmus kezelésére. Ezért ezt a célt tűzték ki maguk elé - írja a Science Daily.
Hat megfelelő vizsgálatot találtak, valamennyi a 60-as évek második és a 70-es évek első felében készült. Összesen 536-an vettek részt a kísérletekben, akiknek túlnyomó többsége alkoholelvonó kúrán résztvevő, bennfekvő férfibeteg volt. Már az eredeti vizsgálatokból kizárták azokat, akiknek anamnézisében skizofrénia vagy pszichózis szerepelt. A kontroll csoportok vagy kis dózis LSD-t, vagy stimulánsokat kaptak, vagy pedig semmilyen szert sem. Mindegyik vizsgálat jól definiált, kezelésfüggetlen, standardizált módszert használt a kimenetel mérésére.
Bár a kísérletekben más-más LSD adagot alkalmaztak és a placebók is különböztek, az alkoholfogyasztásra mindegyikükben jó hatása volt az LSD-nek. A problámás alkoholivás átlagosan az LSD-t kapók 59 százalékában és a placebót kapók 38 százalékában enyhült. Hasonlóan jó hatást tapasztaltak az alkoholtól való tartózkodást illetően is. Egyetlen LSD adag pozitív hatása legalább 6 hónapig tartott, és a 12. hónap táján múlt el teljesen. (Ilyen eredmények születtek a nem randomizált vizsgálatokban is.)
Az LSD tartós hatásával kapcsolatban az egyik vizsgálatban résztvevő kutatók egyike megjegyezte: „Meglehetősen gyakori volt, hogy a betegek azt állították, hogy mélyebben látták át a problémáikat, úgy érezték, mintha egy új esélyt kaptak volna az élettől, és erősen elhatározták, hogy szakítanak az alkohollal”. Egy másik vizsgálat kutatói szerint: „Nem volt ritkaság, hogy a betegek az LSD-élmény után sokkal jobban el tudták fogadni magukat, nyitottabbak és megközelíthetőbbek lettek, és pozitívabban, optimistábban látták azt, hogy képesek lesznek-e megküzdeni a várható problémákkal”.
Mint Krebs elmagyarázta, az LSD egy bizonyos fajta szerotoninreceptorral lép interakcióba az agyban, amelynek hatására új kapcsolatok épülnek ki és az elme előtt új lehetőségek, új perspektívák nyílnak meg. Az LSD nem addiktív és nem toxikus a testre, viszont erős hatása van a képzeletre, a percepcióra és az emlékezetre, sőt, erős szorongást és konfúziót is kiválthat átmenetileg.
„Tekintve az LSD igazoltan jó hatását alkoholizmusban, rejtély, hogy miért hagyták figyelmen kívül ezt a kezelési lehetőséget” – mondja Johanson. A szerzők szerint az okok között szerepelhet, hogy sok egyedi vizsgálatban nem volt annyi beteg, hogy biztonságosan következtethessenek az LSD jó hatására; egyes vizsgálatok szerzőinek irreális elképzelései voltak egyetlen adag LSD hatásáról, és nem foglalkoztak a mérsékelt erősségű vagy rövid távú hatásokkal; a korábbi nem randomizált vizsgálatok eredményei bíztatóak voltak ugyan, de módszertani problémáik voltak, és ez azt a félreértést szülhette, hogy vagy nincsenek jól megtervezett vizsgálatok, vagy ezek nem mutattak ki jó hatást. Végül, az LSD bonyolult társadalmi és politikai története miatt nehézkessé vált engedélyt szerezni a klinikai vizsgálatokra, noha sem nemzetközi, sem nemzeti szabályok nem tiltották soha az LSD orvosi felhasználását.