"Nagyon hiányoznak az Öveges professzorok"
Mit lehetne tenni a tudományellenesség, az áltudományok hódítása ellen? Az Index a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, Lovász Lászlóval beszélgetett.
Amikor 2014-ben, frissen megválasztott MTA-elnökként adott nekünk interjút, érintőlegesen előkerült az áltudományok témája is, és azt mondta: „Az MTA mint testület mondhatja, hogy ez meg ez áltudomány – lehet, hogy kellene is mondani (...) A magam részéről támogatom, hogy az Akadémia tegyen ilyen irányú lépéseket.” A gyakorlatban ezt – a homeopátiával kapcsolatos állásfoglalástól eltekintve – azóta sem nagyon látni. Miért?
Ráadásul a homeopátiával kapcsolatos akadémiai álláspont is eléggé visszhang nélkül maradt. De ha nem is deklarációkkal, más ügyekben sok alkalommal felléptünk, volt előadásunk az oltások helyzetéről például. Arra jutottunk, hogy a legtöbb esetben az a célravezető, ha nem cáfolni próbálunk valamit, hanem megpróbáljuk a tudományos eredményeket, magát a tudományos módszert bemutatni. Ott van például Róna-Tas András előadása a székely rovásírásról, ami őszintén elmondja, mi az, amit tudunk, mi az, amit nem tudunk, és nagyon jól helyreteszi ezt az egész kérdést. Az Akadémia és általában a tudomány igyekszik a saját módszereit bemutatni, hogy hogyan nyerünk, és mit fogadunk el bizonyítékként. Ez egy nagyon izgalmas téma önmagában, hogy milyen módon lehet bizonyítani vagy cáfolni valamit, a magyar nép eredetétől kezdve az oltásokkal kapcsolatos tévhitekig.
Azt is látni kell, hogy sokszor azért megy félre egy-egy vita, mert a tudomány eredményei nagyon gyakran valamilyen feltételek, megszorítások mellett igazak, csak bizonyos körben érvényesek. A tudóst köti a saját tudományos etikája, ő azt mondja bizonyítéknak, ami ténylegesen az, míg az áltudományok képviselői olyan érvet mondanak, amilyet csak akarnak. Ezért gondolom, hogy nem a közvetlen vita a legcélravezetőbb, hanem az, hogy minél jobban próbáljuk megtanítani az embereknek felismerni a bizonyítékokat. Olyan nincs, hogy valaki kitalál egy csodagyógymódot, és felsorol öt embert, aki ettől szerinte meggyógyult. Ez nem bizonyíték. (...)
Lehet, hogy valójában az áltudományok előretörése is csak látszólagos, az információs buborékoknak és a közösségi média minden hangot felerősítő hatásának eredménye?
Nem hiszem, hogy a helyzet sokkal rosszabb lenne, mint régebben volt, ez a jelenség mindig is létezett. A tudományban, a technikában nem is annyira a bizalom rendült meg, inkább egyfajta félelem alakult ki. Nézzünk meg egy régi telefont, könnyen meg lehetett érteni, hogy működik benne a mikrofon, a hangszóró, hogy megy a dróton az elektromos áramra ráültetett információ. Egy mai okostelefont nem lehet ugyanígy megérteni, annyira bonyolult a működése, annyi mindent tud, használ fel a modern tudomány eredményeiből.
Az egész modern tudománytól tart az ember, őszintén szólva én sem tudom például, hogy az okostelefonból az információ, az adataim hová kerülhetnek. Ugyanígy vagyunk a gyógyszerekkel. Gyerekkoromban volt aszpirin, kalmopyrin – most rengeteg gyógyszer van, és a hatásmechanizmusukat csak az érti, akinek konkrétan ez a szakterülete. Ez a félelem nyilvánul meg például a génmódosított termékekkel szemben. Európában félünk tőlük, miközben Amerikában nem alakult ki ugyanez – ez jó példája annak a bizonyos információs buboréknak. Ha a környezetemben mindenki fél egy dologtól, akkor én is félek; ha senki nem fél, én sem. (...)
Pozitív trend, hogy egyre többen vannak az igazi tudós sztárok, illetve az olyan celebek, akiknek az imidzséhez hozzátartozik, hogy értenek a tudományhoz. Neil DeGrasse Tysonra, Stephen Hawkingra, Elon Muskra milliók figyelnek, ha megszólalnak. Magyarországra viszont nem nagyon akar eljutni ez a trend.
Magyarországon is voltak tudós sztárok, Öveges professzor például annak idején abszolút ilyen típusú ember volt. És valóban, ma nagyon hiányoznak az Öveges professzorok. A tudományos kutatás területén nagyon nagy a nyomás, hogy eredményeket produkáljunk, kevés az idejük az embereknek. Ezt nehéz jól csinálni, és aki benne van, az elképzelhető, hogy sajnálja is az időt a tudomány kommunikációjára. Aki mondjuk egy új, jelentős gyógyszer fejlesztésén dolgozik, ha egyáltalán megvan az a képessége, hogy erről színesen, közvetlenül, érthetően beszéljen, akkor sem biztos, hogy megvan az ideje, energiája erre. (...)
