2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Adalék a magán egészségbiztosításhoz

Egy új tanulmány szerint az Egyesült Államokban a nagy szívműtétek után az állami biztosítottak sorsa nem alakul jobban, mint azoké, akiknek semmilyen biztosításuk sincs.

Mind a Medicaid által biztosítottak, mind a biztosítással nem rendelkezők körében a 65 évesnél fiatalabb betegekben kétszer akkora volt a műtétet követő évben a halálozás, a szívinfarktus vagy más súlyos kardiális esemény kockázata, mint azokban, akiknek magánbiztosításuk volt. (A Medicaid állami biztosítás, amelyre a szociálisan rászorultak jogosultak.)

Dr. Ron Waksman és kollégái 13 573 olyan személyt vontak be vizsgálatukba, akikben nagy szívműtétet hajtottak végre vagy stentet helyeztek be 2000 és 2009 között a Washington Hospital Center-ben. A betegek 49 százalékának magánbiztosítása volt, 45 százalékuknak Medicare biztosításuk (erre az állami biztosításra nagyrészt a 65 éven felüliek jogosultak), 4 százalékukat a Medicaid biztosította, és 2 százalékuknak semmilyen biztosítása nem volt.

Nagy a szakadék a magán és az állami biztosítottak közt

Amint a szerzők az American Journal of Cardiology-ban beszámolnak róla, a műtét szinte minden esetben sikeres volt. Ennek ellenére, míg a magánbiztosítottaknak kevesebb, mint 2 százaléka halt meg a kórházban, a Medicare vagy a Medicaid biztosítottaknak és a biztosítással nem rendelkezőknek 5–6 százaléka. Ez a trend a későbbiekben is folytatódott: a műtétet követő első évben a magánbiztosítottak 12 százalékában fordult elő súlyos kardiális esemény vagy halál, a Medicaid betegeknél viszont 25, a Medicare és a biztosítatlan betegnél 20 százalékos volt ez az arány.

A magánbiztosítottak és a többiek közötti szakadék akkor is megmaradt, ha az adatokat számos tényezőre nézve (rassz, dohányzás, kardiális anamnézis stb.) korrigálták. A legnagyobb különbség a 65 alattiakban mutatkozott – a Medicare által biztosított ilyen betegek jelentősen különböznek a 65 évesnél idősebbektől, mivel a korhatár alatti Medicare biztosításra rendszerint csak a rokkantak jogosultak.

Védő hatása csak a magánbiztosításnak van

Az, hogy a biztosítással nem rendelkezők sorsa rosszabbul alakult, nem meglepő, hiszen ezek a betegek rendszerint csak akkor fordulnak orvoshoz, ha már valóban nagyon rossz az állapotuk. Nem várt eredmény volt viszont, hogy az államilag biztosítottak esetében sem jobb a kimenetel, mint az egyáltalán nem biztosítottakban – védő hatása csak a magánbiztosításnak volt.

„A biztosítás nagy segítség, de nem csodaszer. Jelentős forrásokat kell a betegek oktatására fordítani, arra, hogy megtanulják hatékonyan használni a biztosítást. Úgy látszik, hogy akik maguk fizetik a biztosításukat, tudatosabban figyelnek saját állapotukra” – mondta dr. Waksman

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Reuters)
hirdetés

Könyveink