Bírálják Obama egészségügyi reformját

Az amerikai elnök egészségügyi törvénye mindenkit biztosításkötésre kötelezne, ám ez a republikánus ellenzék szerint ártana a gazdasági életnek.

Barack Obama amerikai elnököt a tavaly nyáron nyilvánosságra hozott egészségügyi reform miatt bírálják. Ennek alapja az egészségügyi törvény, amely mindenkit biztosításkötésre kötelez. A republikánusok szerint azonban ez ártana az ország gazdasági életének. Az ügy mostanra inkább már politikai huzavonává alakult, és a tét valójában az, hogy kiderüljön: mennyire képesek akadályozni az elnök munkáját az őszi részleges alsóházi választáson megerősödött republikánusok.

A tervek szerint a törvényhozás alsóháza január 12-én, még az amerikai elnök évértékelő beszéde előtt szavaz az ügyben.

Ha az alkotmányban nincs benne, nem lehet kötelező...

A Konzervatív Párt az Egyesült Államok több mint kétszáz éves alkotmányának védelmére hivatkozik. Szerinte ugyanis, ha a dokumentumban nem szerepel az, hogy mindenkinek egészségügyi biztosítást kell kötnie, akkor azt ma sem lehet kötelezővé tenni. Néhány héttel ezelőtt Virginia Állam egyik kerületében egy szövetségi bíró alkotmányellenesnek ítélte az egészségügyi biztosítás kötelezővé tételét. Ez a passzus márpedig a törvény gerince. Szakértők szerint a kötelező egészségügyi biztosítás nélkül a reform széthullik, hiszen éppen akkor engedheti meg magának a rendszer, hogy a krónikus betegeket is biztosítsa, hogy ha az egészségesek is vásárolnak biztosítást.

Az MR1 Kossuth Rádió beszámolóját itt olvashatja, itt pedig meghallgathatja.

Az amerikai egészségügyi törvény menetrendje, fontosabb intézkedései 2020-ig terjedően.

(forrás: MR1 - Kossuth Rádió)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...