hirdetés
hirdetés
2021. július. 31., szombat - Oszkár.
hirdetés

Ötből egy amerikainak feleslegesen ültettek be defibrillátort

Ötből egy defibrillátort megkérdőjelezhető okból ültetnek be az amerikai pácienseknek, anélkül, hogy meggyőző bizonyíték lenne hasznáról - állapították meg amerikai kutatók az első ilyen témájú tanulmányban.

A beültetett defibrillátor megmentheti az előrehaladott szívelégtelenségben szenvedők életét, akiknél hirtelen szívleállás fordulhat elő, mert a rendetlenül verő szív ritmusát egy hirtelen sokkal visszatéríti normál ütemébe.

Az irányelvek szerint azonban nem javasolt például szívelégtelenséggel frissen diagnosztizált embereknek, és nem jó jelöltek erre a műtétre a szívrohamon nemrégiben átesett páciensek sem.

A durhami Duke Egyetem orvosi fakultásának munkatársai az Egyesült Államok országos regiszterében található, 2006 és 2009 között keletkezett, 112 ezer emberre vonatkozó adatokat elemezték. A tanulmányban megállapították, hogy a defibrillátor-beültetésen átesett páciensek 22 százaléka olyan kategóriába tartozott, amelyben az irányelvek nem javasolják a műtétet.

Az eredményeket a szerzők a Journal of the American Medical Association (JAMA) folyóirat szerdán megjelent számában ismertették.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink