hirdetés
hirdetés

Dr. Matos Lajos cikkei

#1
2012-04-03 07:39:00

A nem reggeliző gyerekek fogai lényegesen rosszabbak, reggeliző társaiknál, főleg akkor, ha utóbbiak sok tejterméket fogyasztanak – mutatta ki egy amerikai vizsgálat.

#2
2011-09-15 11:07:00

Régóta és általánosan ismert tény, hogy a sörhas, a zsíros pocak a szívroham egyik kockázati tényezője, de japán kutatók új vizsgálata szerint a szívet burkoló hártya elzsírosodása is az infarktus veszélyére utal. 

#3
2011-07-02 09:48:00

A magas vérnyomás miatt gyógyszert szedő betegek vérnyomásának alakulását az orvosi rendelőben mért érték alapján nehéz megítélni, és erre sokkal alkalmasabb az otthoni mérések alapján vezetett vérnyomásnapló – erősítették meg amerikai kutatók az Annals of Internal Medicine szaklapban közölt tanulmányukban.

#4
2011-07-01 08:45:00

Az évek előrehaladtával az emberek többsége fokozatosan hízik és három hatalmas vizsgálat tanúsága szerint ebben a legfőbb bűnös a burgonyaszirom – a világszerte angol nevén is gyakran emlegetett chips – rendszeres fogyasztása. Amerikai szakértők vizsgálatának összesített eredményeit a világ első számú orvosi folyóirata, a New England Journal of Medicine közölte.

#5
2011-03-17 01:18:00

Amerikai kutatók megállapítása szerint már a passzív dohányzás is hajlamosítja a nőket a kettes típusú cukorbetegségre – olvasható a Diabetes Care című folyóiratban.

#6
2011-02-26 09:40:00

A pszichiátriában használt gyógyszereknél akkor jelennek meg a legjelentősebb mellékhatások, amikor a beteg először kezdi szedni azokat. A kialakuló szövődmények miatt főleg szív- és érrendszeri betegségek következtében halnak meg ezek a betegek évtizedekkel korábban, mint az átlag – derült ki egy új tanulmányból.

#7
2010-07-27 10:10:00

Sokkal korábban fejezi be életét az, aki szabad idejében napi hat óránál többet tölt üldögéléssel, mint az, akik három óránál kevesebbet ül naponta – írja az American Journal of Epidemiology.

#8
2010-07-19 10:09:00

A szív elektromos működésének többirányú tanulmányozására van szükség a hirtelen halál esélyének pontosabb fölmérésére, ennek részeként világszerte vizsgálatok folynak az egészségesnek tartott sportolók megmagyarázhatatlan szívhalálának korai jelzésére – írja a Heart Rhythm szakmai folyóirat legújabb számában.

#9
2010-07-18 08:38:00

SZÍVET a nőknek (HEART for Women) elnevezéssel törvényt fogadott el az amerikai kongresszus a nők szívének  védelmére, az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiuma és az Amerikai Szív Szövetség pedig szervezett mozgalmat indított az abban foglaltak érvényesítésére.

#10
2010-07-17 10:12:00

Az idült tüdőbetegségek kezelésére a legújabb módszer a rendszeres szájharmonikázás: amerikai tüdőgyógyászok hetenként tartanak eredményes, ugyanakkor szórakoztató herfligyakorlatot betegeiknek.

#11
2010-06-20 10:01:00

Számítógépes modellezés szerint két évtizeden belül Kínában sokkal több lesz a szív- és érrendszeri betegség, mint korábban bármikor – közölte amerikai kutatók számításainak eredményét a Circulation: Cardiovascular Quality and Outcomes szakfolyóirat.

#12
2010-06-06 05:36:00
Elhunyt szívbetegek szívritmust szabályozó pacemakert vagy bonyolultabb változatát, a mellkasukba beültethető defibrillátort adományoztak végrendeletükben, mivel az elhalálozásuk után kiemelt készülékek továbbra is működésképesek – ismertették amerikai kutatók a Heart Rhythm Society 2010 nemzetközi kongresszusán.

Elhunyt szívbetegek szívritmust szabályozó pacemakert vagy bonyolultabb változatát, a mellkasba beültethető defibrillátort adományoztak végrendeletükben, mivel az elhalálozásuk után kiemelt készülékek továbbra is működésképesek – ismertették amerikai kutatók a Heart Rhythm Society 2010 nemzetközi kongresszusán.

#13
2010-04-25 13:13:00

A piros szőlő legfontosabb hatóanyaga, amely a borban is benne van, csökkenti szélütés esetén az agyi károsodás mértékét.

  #14
2009-02-01 00:00:00
Az ARIC tanulmány most nyilvánosságra hozott eredményei világszerte nagy érdeklődést keltettek. Az akut coronaria szindróma (ACS) korszerű ellátásának korában az infarktus okozta halálozás imponálóan csökkent, de ezt önmagában nem lehetett az intervenciós kezelés javára írni. A kérdés megválaszolásában a tényleges „kemény” végpont – a halálozás – az igazi mutató, amelynek jelentős javulását most örömmel tapasztaltuk. Olyan „puha” adatoknak tulajdoníthatjuk a körülmények változását, mint a mellkasi fájdalom mértéke, az EKG-eltérések jellege vagy a laboratóriumi paraméterek. Ez azt jelzi, hogy a „puha” és a „kemény” végpont párhuzamosan alakult, a klinikai-laboratóriumi leletek pedig azt sugallják, hogy a halálozás mérséklődése – legalább részben – annak köszönhető, hogy mind hatékonyabb és drágább terápiás eszközökkel valami lényegesen enyhébb kórképet kezelünk.
  Ez semmit nem von le a kardiológia fejlődésének eredményes fölhasználásával elért gyógyítás értékéből, de fölveti a magyarázat kérdéseit. Mitől szelídült az infarktus, napjainkban miért károsodik kisebb szívizomterület az oxigénellátás megszűnése vagy kritikus mértékű csökkenése következtében, mint évtizedekkel korábban?
  A szerzők föltételezik, hogy bizonyos kockázati tényezők – magas vérnyomás, hiperkoleszterinémia – korábbinál jobb ellátása játszhat szerepet a javulásban. Ebben biztosan van igazság, és megerősíti azokat a nézeteket, hogy nálunk is minden erővel érdemes fokozni az elsődleges és másodlagos megelőzést.
  A lehető legtöbb segítséget érdemelnék azok a hazai lépések, melyek a kardiovaszkuláris prevenciót szolgálják. Az antihipertenzív kezelés terén a nemzetközi mezőnyben nem is állunk a lista végén, de javítanivalónk bőségesen volna. Kitűnő kezdeményezés az „Éljen 140/90 alatt”, mert ezt nemcsak a doktor, hanem a betege is könynyen megjegyzi. Folytathatnánk is, hogy „images/így élhet kilencven éven keresztül, de akár száznegyvenig”.
  Fontos a tájékoztató munka, mint például az országot bejáró Egészségvonat, ahol sorban álltak a szűrővizsgálatra, ismeretekre várakozók.   Figyelemre méltó, hogy ma is csupán a betegek egyharmada érkezik a fájdalom kezdetétől számított két órán belül a kórházba az Egyesült Államokban. Nemcsak ott, hanem nálunk is e téren lehetne a legtöbbet nyerni. A prehospitális fázis rövidítése életeket menthetne. Ausztráliában például egypercesnél rövidebb tévéfilmecskék tűntek fel a műsorok közötti szünetekben. Az elegáns üzletember mellkasát az íróasztalnál szorongató óriáskígyót vagy a távolról rohanva közeledő mentőautó reflektorát csak addig lehetett látni, amíg elhangzott, hogy ha negyedóránál tovább érez ilyen mellkasi fájdalmat, az infarktus lehet, ezért azonnal hívja a rohamkocsit. Ha az üzenet kedvéért nálunk is sokszor vetítenék az ilyen pár másodperces filmeket a serdülő és felnőtt nézők állítólagos szórakoztatása céljából sugárzott többórás öldöklések előtt, az előbbi hatására több infarktusos beteg maradna életben, mint amennyien az utóbbiban meghalnak.
  #15
2008-09-01 00:00:00
Az Európai Kardiológusok Társaságának (ESC) idei kongresszusát augusztus és szeptember fordulóján rendezték meg Münchenben. Beszámolónkból kiderül: a legnagyobb vitákra és a legígéretesebb gyógyszerekről szóló szimpóziumokra siető szívgyógyászokat nem feltétlenül csak a tudomány fárasztotta ki.
  #16
2008-05-01 00:00:00

Két nagy meglepetéssel szolgált a hat földrész 32 országára kiterjedő ENDORSE vizsgálat, amelynek eredményeit a napokban közölték. Kiderült: az igen jó egészségügyi ellátásukról híres országokban is óriási színvonalkülönbségek fordulnak elő a vénás thromboembolia megelőzése terén. A kommentárok szerint a baj legfőbb forrását a klinikusokban kell keresni. A hazai adatok arra utalnak, hogy nálunk ez leginkább a belgyógyászokra igaz.

„A világ belgyógyászati és sebészeti osztályain fekvő betegek felét fenyegeti életveszélyes trombózis, mégis legfeljebb 50 százalékuk esetében történik hatásos profilaxis. A betegek felét tehát olyan halálos kockázatnak tesszük ki, ami egyszerű, olcsó, körülbelül napi egy fontba kerülő kezeléssel megelőzhető lenne” – mutatott rá a megdöbbentő tényre dr. Alexander T. Cohen (Kings College Hospital, London) az ENDORSE tanulmány eredményeinek (Lancet 2008, 371:387–394) közlése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
  A vénás thromboembolia (VTE) gyakori szövődmény a heveny okból sebészeti vagy belgyógyászati osztályra kerülő betegek körében. Statisztikák szerint a hospitalizáltak 5-10 százalékánál következik be bennfekvése alatt tüdőembólia okozta halál, ami azt jelenti, hogy ez a kórházi mortalitás leggyakoribb, megelőzhető oka. Ráadásul a VTE a poszttrombotikus szindróma magyarázata is lehet, valamint a krónikus thromboemboliás pulmonális hipertónia kialakulásában ugyancsak szerepet játszhat.
  Az ENDORSE (Epidemiologic International Day for the Evaluation of Patients at Risk for Venous Thromboembolism in the Acute Hospital Care Setting) tanulmány bevezetésében a szerzők hangsúlyozzák, hogy noha a VTE megelőzésére több mint 15 éve léteznek megfelelő, konszenzuson alapuló terápiás irányelvek, a gyakorlatban ezek alkalmazása világszerte elmarad a tényleges igénytől. Ezért végezték ezt a hatalmas vizsgálatot, melynek során 32 ország 358 gyógyintézetében tekintették át közel 85 ezer beteg adatait, véletlenszerűen kiválasztva az egyes országok gyógyintézeteinek listájáról azokat a kórházakat, ahol megfelelő nagyságú – legalább 50 ággyal működő – akut belgyógyászati és sebészeti osztályok működtek és az adatnyilvántartás is olyan módon történt, hogy az eredményeket értékelni lehetett.
  Az átnézett kórtörténetekből a beválasztási feltételeknek 68 ezer beteg felelt meg, közülük 37 ezret belgyógyászati, 31 ezret sebészeti osztályon kezeltek. A nyilvántartásban magyar betegek is szerepeltek; a tanulmány végén a munkacsoport névsorában az ENDORSE vizsgálat magyar vezetőjének, dr. Losonczy Hajnának (Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika) neve is olvasható.
  Az elemzésbe minden olyan beteg adatait bevették, aki a belgyógyászatra kerülésekor legalább 40 (a sebészet esetében 18) esztendős volt. A VTE kockázatát és az osztályon annak megelőzésére tett lépéseket az American College of Chest Physicians (ACCP) 2004- ben kiadott irányelveiben rögzítettek szerint osztályozták. Értékelték az anamnézist, a beavatkozás típusát, a beteg általános állapotát, a VTE megelőzésére vonatkozó lépéseket, az antikoaguláns kezelés kockázatát, esetleges ellenjavallatait, a vérzéses szövődményeket.

Mekkora a kockázatvállalás kockázata?

A korábbi tanulmányok azt vizsgálták, milyen mértékben tartják be a különböző országok egyes intézetei a nemzetközi és a hazai terápiás irányelveket a VTE megelőzésére és kezelésére vonatkozóan. Korunkban azonban az orvosi világszervezetek a közegészségügyileg kiemelten fontos területekre nem csupán általános, követni ajánlott elveket fogalmaznak meg, hanem gyakran részletes kezelési rendszabályokat, protokollokat is közölnek. Az ENDORSE adatait a világszerte ismert és elfogadott ACCPkonferencia elvei szerint értékelték, s az eredmények jól összehasonlíthatók.
  Ha a kockázatot vesszük, az ACCP feltételei alapján a VTE rizikója a kórházban ápoltak 51,8 százalékát érintette (a belgyógyászatokon a betegek 41,5, a sebészeten 64,4 százalékát). Kezelőorvosaik szerényen éltek a VTE-profilaxis lehetőségeivel: a sebészeten az indokolt esetek körülbelül 59 százalékánál, a belgyógyászatokon csupán a veszélyeztetettek 40 százalékánál történt az irányelvnek megfelelő profilaxis.
  A VTE profilaxisának léteznek mechanikus eljárásai (rugalmas harisnyák, intermittáló pneumatikus kompresszió stb.), de ezeket is csak a betegek néhány százalékánál alkalmazták. Az alvadásgátló gyógyszeres kezelés ellenjavallata elsősorban a már kórházi fölvételkor észlelt vérzés vagy a májkárosodás volt, de a részletes adatok áttekintése azt mutatja, hogy ilyen kontraindikáció a VTE-profilaxist igénylő betegeknek mindössze 9-10 százalékánál fordult elő. Ahol viszont gyógyszeres megelőzést vagy kezelést alkalmaztak, ott általában a legkorszerűbb eljáráshoz nyúltak: átlagosan négyszer olyan gyakran (39 százaléknál) használtak kis molekulatömegű heparint, mint frakcionálatlant (9 százalék).

Globalizált VTE-rizikó

A hat földrész 32 országában folytatott vizsgálat két nagy meglepetéssel szolgált. Az egyik az volt, hogy nem felel meg a valóságnak az a régi hiedelem, miszerint egyes földrészeken lényegesen ritkább a VTE. A mozgásképtelen betegek körében a szövődmény kockázata világszerte azonos. A másik – kellemetlen – meglepetés az volt, hogy a VTE-profilaxis szempontjából az igen jó egészségügyi ellátásukról híres országokban is óriási színvonalkülönbségek fordulnak elő.
  Bangladesh, Pakisztán, India intézeteiben úgy vélték, hogy a VTE kockázata az ottani lakosság körében lényegesen kisebb, mint például Európában. Az ENDORSE egyértelműen bizonyította, hogy azonos betegcsoportban a rizikó Ázsiában és Észak-Amerikában egyaránt mintegy 50 százalékos. A német vagy svájci intézetek vezető orvosai pedig, akik korábban állították: náluk minden beteg részesül tromboprofilaxisban, most rosszkedvűen szembesültek azzal a ténnyel, hogy ez gyakran nincs így.

13:72 az itthoni arány

Érdemes nekünk is szembenéznünk a hazai adatokkal, bár az eredményeket torzíthatja, hogy a hatalmas vizsgálatban aránylag kicsi volt a magyarországi betegek száma. A VTE-kockázat a sebészeti osztályon fekvők 58, a belgyógyászaton kezeltek 31 százalékát érintette. A veszélynek kitett betegek közel 57 százaléka részesült megfelelő profilaxisban, de itt igen jelentős különbség észlelhető a sebészek javára: míg az operatív osztályon a betegek 87 százaléka kapott az ACCP-elvek szerint megfelelő ellátást, a belgyógyászati betegek esetében ez az arány mindössze 28 százalékot ért el. Az ACCP irányelvek szerinti VTEprofilaxisból világszerte a sebészeti betegek 38, a belgyógyászaton kezeltek 60 százaléka marad ki. Nálunk az ilyen betegek aránya a sebészeten 13, ám a belosztályokon 72 százalék.


Tanulságok és tennivalók

Az ENDORSE-hoz két olasz kutató, dr. Walter Ageno és dr. Francesco Dentali (Insubria Egyetem) fűzött szerkesztőségi kommentárt. Úgy fogalmaztak, hogy miközben mind több adat bizonyítja, hogy a VTE megelőzése fontos, szükséges és lehetséges, nem növekszik azoknak a betegeknek a száma, akik megkapják a profilaxist. Valamilyen módon tisztáznunk kellene, mi az oka az irányelvek és a gyakorlati alkalmazás közötti szakadéknak.
  Az olasz kollégák szerint a legfőbb baj bennünk, klinikusokban van. Bizonyos szakterületek képviselői elhiszik és tudják, hogy a VTE csöndes és gyakran csak későn megtalált gyilkos. Cohen is idézi azt a tanulmányt, hogy az Európai Unióban évente mintegy félmillió ember hal meg trombózis következtében, ami kétszerese annak, ahánnyal emlőkarcinóma, prosztatarák, közlekedési baleset és HIV-fertőzés összesen végez. A VTE megelőzése sok beteg számára jelenthet sorsfordulót – meglepően kis figyelemmel és beavatkozással életet menthetünk.

  #17
2008-04-01 00:00:00

A nagy kardiovaszkuláris kockázatú betegek és a diabéteszben szenvedők kezelésére – ha nem áll fenn szívelégtelenség – a telmisartan teljes értékű, de kevesebb mellékhatást okozó alternatívája a ramiprilnek. A most nyilvánosságra hozott eredményekbOEl arra is fény derült, hogy hatásosabb-e, ha egyszerre két ponton befolyásoljuk a renin–angiotenzin-rendszert, mint ha csak az ACE-gátlást vagy az angiotenzinreceptor- blokkolást vesszük igénybe.

A telmisartant és a ramiprilt öszszehasonlító ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) kiválóan megfelel a „non-inferioritás” bizonyításban fontos feltételeknek, vagyis hogy a kétféle terápiában hasonló betegcsoportok részesüljenek; a lehető legkevesebben essenek ki a megfigyelési idő alatt; a beavatkozások legyenek jól összehasonlíthatók a vizsgálati végpontok alapján és a statisztikai módszerek is rendelkezzenek a kellő érzékenységgel, erővel.
  Az ONTARGET igen népes – 40 ország 733 vizsgálati központjában dolgozó – vizsgálócsoportja azt kívánta tanulmányozni, hogy az angiotenzinreceptor- blokkoló (ARB) telmisartan ugyanolyan hatású-e (nem kisebb hatású-e) a nagy kockázatú szívbetegek kardiovaszkuláris eseményeinek megelőzésében, mint a bizonyítottan hatékony ACE-gátló ramipril. Azt is vizsgálták, hogy a két készítmény párhuzamos adása (a renin-angiotenzin rendszer – RAS – kettős gátlása) meghaladja-e az önmagában alkalmazott ramipril hatékonyságát.
  A prospektív, kettős vak tanulmány egyszeresen vak, háromhetes bevezető szakasszal kezdődött (NEJM 2008;358:1547–1669). Ezt követte a kettős vak besorolás, aminek alapján a résztvevők a végleges kezelést kapták a vizsgálat végéig, átlagosan 56 hónapon át. A több mint 25 ezer randomizált, átlagosan 66 éves beteg közül mindhárom csoportba (telmisartan, ramipril, kombináció) körülbelül 8500 fő került. A vizsgáltak 85 százaléka szenvedett szív- és érrendszeri betegségben, 69 százalékuknak volt magas a vérnyomása, 38 százalékot tettek ki a cukorbetegek. Azokat, akiknek ACE-gátló-intoleranciája már ismert volt, a TRANSCEND (Telmisartan Randomized AssessmeNt Study in aCE-iNtolerant subjects with cardiovascular Disease) tanulmányba vonták be.
  Az egyszeresen vak bevezető szakban valamennyi beteg először három napig 2,5 mg ramiprilt kapott napi egy adagban, majd egy hétig naponta egy dózisban 40 mg telmisartant és 2,5 mg ramiprilt, végül 11–18 napon keresztül napi 5 mg ramiprilt és 40 mg telmisartant. A véletlen besorolás után a telmisartan-csoport tagjai napi 80 mg-os, a ramipril-csoportba kerülők napi 5 mg-os adagban kapták a vizsgálati szert. Két hét után a ramipril dózisát napi 10 mg-ra növelték. A bevezető vizsgálatok után az első klinikai kontrollra 6 hét múlva, majd 6 hónap múlva került sor, ettől kezdve pedig az utolsó tervezett vizitig félévenként. Az elsődleges végpont az a kombinált adat volt, ami a kardiovaszkuláris halálozásból, az infarktusból, szélütésből vagy szívelégtelenség miatti kórházi felvételből adódott össze. Másodlagos végpontként egyrészt egy kombinált adat (kardiovaszkuláris okú halál, infarktus vagy szélütés) szerepelt, másrészt az újonnan megjelenő szívelégtelenség, diabétesz, pitvarfibrilláció, demencia vagy kognitív romlás, nefropátia, illetve revaszkularizáció.
  A vizsgálat kezdetekor az artériás középnyomás értéke 141,8/82,1 Hgmm volt. A hatodik héten a

Folytatás a 11. oldalon

  #18
2008-03-01 00:00:00

„Önnek magas a vérnyomása. Gyógyszert írjak, vagy beoltsam?” Az izgalmas kérdéssel – a tudományos fantáziálás világából hirtelen a klinikai valóságba került hipertónia-oltással – évek óta több laboratórium foglalkozik, de a tényleges eredmények csak 2007-ben kezdtek megjelenni. Hívei két előnyét is kiemelik, és akad, aki feleslegesnek tartja.

  Először a brit irodalomban olvashattunk olyan adatokat, amelyek már túlmentek az elméleti eszmefuttatásokon. Beszámoltak arról, hogy egy korábban alig ismert angol cég, a Protherics sikeresen kipróbálta emberen a hipertónia kezelésére kidolgozott vakcinát, és úgy vélte, hogy oltóanyagának tökéletesített változatát mintegy öt éven belül forgalomba hozhatja. A laboratórium egy tengeri kagylóféléből nyert fehérjét módosítva készítette el az oltóanyagot, amivel leírásuk szerint a szervezet immunrendszerét lehet az angiotenzin ellen fordítani. Az első beszámolók úgy szóltak, hogy erre a célra már embereknek is adták az oltást, módosított formáján pedig dolgoznak, ami az első változatnál tízszer erélyesebben tudja az immunválaszt kiváltani. Azt is leírták, hogy a vizsgált személyek 10 százaléka tapasztalt az oltás után rövid ideig tartó, influenzára emlékeztető tüneteket.
  A svájci Cytos biotechnológiai cég ugyancsak 2007-ben hozta nyilvánosságra, hogy eredményes vizsgálatokat végzett hipertóniás betegeken, és erről már 2007. január 26-án jelentést tett közzé. A klinikai eredményeket a XVII. Európai Hipertónia Kongresszuson, Milánóban ismertették: ott hallhattunk a CYT006-AngOb szép névre hallgató vakcina alkalmazásának sikeréről.
  A Cytos legfontosabb irányzata az „Immunodrugs” gyógyszervonal: olyan oltóanyagokat igyekeznek kidolgozni, amelyek lényegesen kiterjeszthetik az immunizációval kezelhető betegségek körét. Ezek között jelent meg a CYT006-AngOb vakcina, ami az angiotenzin II. peptid ellen igyekszik az emberi szervezet immunrendszerét fordítani.

Peptidsemlegesítés

  A vizsgálatot vezető Juerg Nussberger, Vaud kanton egyetemi kórházának (Lausanne) professzora igen lelkesen tájékoztatta a kérdésben nem túlságosan járatos hipertonológusokat a technikai részletekről. A Cytos kutatóinak sikerült elkészíteniük az angiotenzin II. szintetikus változatát, ami immunrendszerünk számára olyan, akár egy vírus. Az immunreakció az antitestek útján a valódi angiotenzin II. peptidet is semlegesíti – az nem kötődhet a receptorhoz, és nincs érszukítő hatás. Milánóban már a IIa. fázisú klinikai vizsgálat eredményeit ismertették.
  A tanulmányban 72, enyhe-középsúlyos hipertóniás vett részt. Placebóval kontrollált, kettős vak vizsgálati terv szerint adták a vakcinát 300 µg dózisban. Utaltak arra, hogy már januárban beszámoltak arról: ebben az adagban az oltóanyag biztonságos, az oltott személyek jól tolerálták és már akkor is hatásosnak találták a beavatkozást.
  A monitorozás során megállapították, hogy a középnyomás – kiváltképp a kora reggeli időszakban – már két héttel az első injekció után szignifikánsan csökkent. A kiindulási értéket, ami öt órakor elindult fölfelé, a placebóhoz képest a CYT006-AngQb a reggel nyolc órai regisztráció tanúsága szerint –25/–13 Hgmm-rel csökkentette, ami mindkét érték esetében igen jelentős.
  Az American Heart Association (AHA) kongresszusán, 2007 novemberében részletesebb ismertetés is elhangzott. Ott úgy mondták, hogy 72 hipertóniás 100 vagy 300 µg adagban kapta az oltást, a vizsgálat kezdetén, majd a 4. héten, végül a 12. hét végén. A csoportban csak hét hölgy volt, a résztvevők átlagos életkora 51,5 év. Akik nem placebót kaptak, azok mindkét oltóanyagdózis után már egy hónap múlva angiotenzin II. ellenanyagot termeltek. Az antitest megjelenése dózisfüggően alakult, és viszonylag hosszú ideig tartott, bár erre pontos adatot nem közöltek.
  Az antihipertenzív hatás úgy jelent meg, hogy két héttel az injekció után a tenzió középértékének csökkenése –5,6/–2,8 Hgmm-nek bizonyult és Nussberger profeszszor itt is kiemelte a kora reggeli vérnyomás-emelkedés még szignifikánsabb gátlását. A reggeli vérnyomás- emelkedés erélyes gátlása idején a plazma reninkoncentrációja csak minimálisan nőtt: 5,1 pg/ml kiindulási középértékről a 14. hét végén 6,3 pg/ml-re. Ez különbözik a renin–angiotenzin rendszer gyógyszeres kezelésével kapcsolatos tapasztalatoktól, amikor a reninkoncentráció reaktív emelkedése észlelhető. A Cytos szakértője az AHA kongresszusán úgy nyilatkozott, hogy az oltás után az anti-angiotenzin II.- ellenanyagok felezési ideje négy hónap, ami tartós hatást eredményez, és magyarázza a reggeli tenziókiugrás erélyes gátlását.

Két nyomós érv

  Az antihipertenzív oltás hívei két előnyt emelnek ki, amikor a módszer mind szélesebb köru alkalmazása mellett érvelnek: a kombinált vérnyomáscsökkentő gyógyszerelések miatt naponta többszöri, többféle tabletta, kapszula bevétele a hipertóniások többségénél megbízhatatlan gyógyszerszedéssel jár, illetve az előbbiek, valamint a gyógyszerek farmakokinetikája következtében a legkritikusabb hajnali-reggeli vérnyomáskiugrás veszélyes helyzetet teremt.
  Az antihipertenzív szereket szedő betegek terápiahutlenségét sok tanulmány bizonyította. Az idézett kongresszuson Daniel Jones, az AHA elnöke arról számolt be, hogy az Egyesült Államokban a felnőttek egyharmadának magasabb a vérnyomása, és a legutolsó adatok szerint csupán a hipertóniások 37 százalékának sikerül a tenzióját megfelelő értékre csökkenteni. Ennek oka gyakran a pontatlan, rendszertelen gyógyszerszedés, illetve a „gyógyszermentes weekend”, amikor a hét végén a páciens teljesen „kirúg a gyógyszerhámból”. Ezt a hibát a hosszú távon hatékonynak gondolt vakcináció kiküszöbölheti.
  A másik előny: a kora reggeli hipertenzió kockázatának minimálisra csökkentése. Ez klinikai szempontból igen fontos: elég csak Kario és munkatársainak tanulmányát idézni, akik 519, idős hipertóniás vizsgálatával igazolták, hogy a hajnali vérnyomásemelkedés független kockázati tényezője a szélütésnek, mert csaknem háromszorosára növeli az agyi katasztrófák rizikóját (Circulation 2003;107:1401–06).


Nem lehet abbahagyni

  A hipertónia azonban lényegesen bonyolultabb gond, semhogy oltással elkerülhető lenne. A témában megszólaló szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy kezdődő hipertenzióban, korai stádiumban a vakcinálás megfelelő szinten tarthatja a vérnyomást – lehet annyira hatásos, mint egyetlen antihipertenzívum –, de amikor már kombinált kezelésre van szükség, a különböző támadáspontú gyógyszerek nélkül megbízható eredmény nem érhető el.
  A jól együttmuködő beteg magas vérnyomásának gyógyszeres terápiája – gyakorlott klinikus irányításával – megoldottnak vehető. Minden új lehetőséget igyekszünk megragadni, de – a számomra rémségesen hangzó, bár sokak számára népszeru fordulatot használva – „a medicina antihipertenzív terápiás armamentáriuma a legmilitánsabb hipertonológus számára is lehetővé teszi a magas vérnyomás elleni, azonnali hadüzenetet”.
  Sokkal békésebb megoldásokat keresve érdemes végiggondolni, hogy mikor vegye be páciensünk a tablettáit. Ramón C. Hermida és munkatársai tavaly közölték eredményeiket, hogy az este bevett telmisartan az éjszakai tenziót hatékonyabban csökkentette, mint a reggeli tablettabevétel, ugyanakkor a 24 órás antihipertenzív hatás változatlan maradt (Hypertension 2007;50:715). Ajánlhatjuk betegeinknek, akiknek többsége minden bizonnyal szed naponta 80-100 mg aszpirint is, hogy ezt a primer-szekunder megelőzésre adott tablettát elalvás előtt nyeljék le. Az előbb idézett spanyol munkacsoport néhány éve publikálta azt is, hogy az esti aszpirin a tenziót átlag 6,8/1,6 Hgmm-rel mérsékli, minden egyéb vérnyomáscsökkentő nélkül (JACC 2005;46:975–83). Emlékezzünk: az oltás is csaknem azonos mértéku vérnyomáscsökkentéshez vezetett.
  Február közepén jelent meg Michael Ho és munkacsoportjának dolgozata, akik igazolták, hogy szükség esetén a gyógyszeres kezelés fokozásával és a terápiahuség javításával a legmakacsabb hipertónia is kézben tartható (Arch Int Med 2008;168:271–76). A hipertonológus akkor igazi szakorvos, ha egyénre szabottan megkeresi az optimális gyógyszert, kombinációt, és eléri azt is, hogy betegei mindig bevegyék a tablettákat, és akkor, amikor azok hatása a legjobban érvényesül.
  A svájci származású, nálunk is jól ismert amerikai professzor, Franz Messerli az antihipertenzív oltásról nemrég elismerően azt mondta: „Nem kérdés, hogy ez újszeru megközelítési mód. Az a tény viszont, hogy valami újszeru, nem jelenti azt, hogy a gyakorlat szempontjából is használható. Ha a gyógyszerekkel baj van, adásukat egyszeruen abbahagyjuk. A beadott oltást nem lehet abbahagyni.”

  #19
2004-12-01 00:00:00

Az őskoszttól a hamburgerig

Az őskori gyorsbüfé szakácsa más nyersanyagokból dolgozott, mint a mai, az adagok nagysága pedig kiszámíthatatlanul ingadozott. Érdemes összehasonlítani az ősmenüt a mai átlagos étrenddel, mivel az előbbinek is van méréstechnikája, módszertana, kongresszusa – mindene, amire bármely tudományág kutatói joggal büszkék.

Optimális kalóriafogyasztás, helyes és kívánatos tápanyagbevitel, ideális étkezési gyakoriság, kemikáliák, méregtelenítő biotápanyagok – csupa létfontosságú, vagy annak vélt téma, amelyek megtöltik a fényes papírra nyomott, színes, elsősorban hölgyeknek szóló folyóiratokat. Évmilliókkal előbb ez mind nem volt kérdés, amikor csak a túlélés volt a tét: megtölteni a gyomrot és megtalálni a még jobb gyűjtőhelyet, vadászterületet.

Mit evett az ősember?

Mindent, amit talált, elejtett és nem volt ehetetlenül rossz vagy mérgező. Az emberi faj éppen azért maradt fenn és terjedt el a Föld legtávolibb vidékein is, mert mindenevő volt. Megvetette a lábát a sarkvidéken, ahol az év nagyobb részében nem találhatott növényi táplálékot – mi lett volna vele, ha vegetariánus? –, de ahol csak lehetett, bármit gyűjtött és mindenre vadászott. Képes volt a legnehezebb körülményekhez is alkalmazkodni.

  #20
2004-09-01 00:00:00

Egy amerikai újságíró a hálaadás napján a roskadásig megrakott asztalnál ül, miközben a tv éppen arról ad hírt, hogy két ifjú hölgy pereli a McDonald’s gyorsétteremhálózatot, mert az ördögi praktikákkal odaláncolta őket a pulthoz, emiatt elhíztak és boldogtalanok lettek. Morgan Spurlockban ekkor merül fel a „Super Size Me” című film ötlete.

Elhatározza, hogy egy hónapig csak a McDonald’s kosztját eszi. Az önkísérlet előtt és néhány hét múlva alapos orvosi vizsgálat történt, s közben számos riport, statisztika és ismertetés látható az amerikai étkezési szokásokról.

Ez az a dokumentumfilm, amit minden iskolásnak és felnőttnek látnia kellene.

Nem hiszem, hogy ilyen hangsúlyozottan közepes színvonalú dokumentumfilm bármikor is ekkora világsikert aratott volna. Magyarázata a nagyszerű témaválasztás, ami a megvalósítás gyenge pontjai ellenére is érzékelteti, milyen veszélyekkel jár az ízlelőbimbók hamburgerizációja. A puha és kissé édeskés tészta valósággal eteti magát, a látszólag egészséges műcsirkét, a McNuggets-t a dietetikusok a benne rejlő, hamburgernél is több telített zsír miatt chicken McFrankenstein-nek nevezték el, a sült krumpli pedig mindegyiknél finomabb és persze még nagyobb haszonkulccsal értékesíthető...

A McDonald’s tényleg gyors, ízletes és senki nem kényszeríti a vevőt arra, hogy ott napi 5000 kalóriát tömjön magába, ahogy a film hőse egy hónapig teszi. Ray Croc, a McDonald’s Corporation alapítója szerint a cég filozófiája a Minőség, a Szolgálat, a Tisztaság és az Érték. Ha valaki ismeretlen országba téved, ahol nem tudja, mit egyen és mit ehet egyáltalán, hol talál olyan mellékhelyiséget, ahová biztonsággal bemehet, valószínűleg megkönnyebbülten fölsóhajt, ha megpillantja a McDonald’s kettős kupolát formázó „M” betűjét – a biztos pontot, ahol tudja, mire számíthat. Érthető, hogy a cég naponta 46 millió embert szolgál ki. Ez több mint Spanyolország lakossága.

hirdetés
hirdetés

A környéki idegrendszer megbetegedéseit összefoglaló néven neuropátiáknak hívjuk. A neuropátiák jóval gyakoribbak, mint a központi idegrendszer betegségei, mégis méltatlanul a neurológia „perifériáján” helyezkednek el.

hirdetés

A december végén megjelent jogszabály változások, így a fix díj elvonása, és az új indikátor rendszer bevezetése korántsem segíti a magyar közfinanszírozott alapellátás működését.