Hogyan kezeljük a rákbetegeket, ha nincs mivel?
A rákbetegség ellátása ma úgy működik az USA-ban, mintha jegyre adnák. Valószínűleg nagy elégedetlenségükre, Obama elnök kritikusai ezért nem hibáztathatják az egészségügyi reformot, mert az ok az, hogy súlyos hiány van a legfontosabb rákgyógyszerekből.
Ahogyan dr. Michael Link, az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság elnöke megfogalmazta: „Ha valaki gyermekonkológus, akkor tudja, hogy hogyan kell kezelnie betegei 70–80 százalékát. De ezek nélkül a gyógyszerek nélkül tehetetlenek vagyunk”.
A hiány nemcsak a kezelést, hanem a kutatást is akadályozza, amely pedig nagyobb gyógyulási arányokhoz vezethetne. Számos vizsgálatban felfüggesztették vagy megszüntették a betegek toborzását, mivel a hiányzó gyógyszerekkel való kezelés alkotja a standard terápiát, amellyel egy új szer hatása összevethető, vagy amely egy új gyógyszerrel kiegészíthető.
A szomorú tény az, hogy számos olyan újabb originális gyógyszerünk van, amelyek senkit sem gyógyítanak meg, csak pár hónappal meghosszabbítják a betegek életét, betegenként akár 90.000 dolláros költséggel. Csak a régebbi, de gyógyító hatású rákgyógyszerek, amelyek egy-egy dózisa gyakran csak 3 dollárba kerül, váltak elérhetetlenné. E gyógyszerek legtöbbjének nincs helyettesítője, de – bármilyen képtelenül is hangzik – egyes esetekben a hiány arra készteti az orvosokat, hogy több mint százszor annyiba kerülő originális gyógyszereket adjanak a betegnek.
A hiánynak legfeljebb 10 százaléka magyarázható azzal, hogy nem állnak rendelkezésre a nyersanyagok vagy egyéb, a gyártáshoz szükséges anyagok. A többi abból fakad, hogy a gyógyszergyárak a gyógyszer gyártásának beszüntetése vagy felfüggesztése mellett döntöttek pénzügyi vagy minőségi problémák miatt, amelyeket nem sietnek rendbe hozni.
Ha megfelelően működne a kereslet-kínálat törvénye, akkor egy gyógyszer hiánya felvinné a árat, és ez arra késztetné a gyártókat, hogy elégítsék ki a felhasználók igényét. De a rákgyógyszerek esetében ez a szabály nem működik. Ez egy 2003-as, George W. Bush által hozott törvénynek tudható be, amely egyebek közt azt is tartalmazta, hogy félévente legfeljebb 6 százalékkal lehet emelni a gyógyszerek árát.
Ennek a törvénynek nem kívánt következményei lettek. Amikor egy rákgyógyszer generikus lesz, akkor az első két-három évben akár 90 százalékkal is zuhanhat az ára, mivel a gyártók harcolnak a piacért. Ha azonban hiány alakul ki egy gyógyszerből, akkor ismét emelkedni kellene az árnak, hogy több gyógyszercég érezze érdemesnek a gyógyszer gyártását. Mivel azonban a 2003-as törvény erősen korlátozza a lehetséges áremelkedést, ez nem történik meg. A gyógyszercégeknek gyakran azt a súlyos kérdést kell eldönteniük, hogy veszteséget termeljenek-e egy életmentő gyógyszer gyártásával vagy korlátozott termelői kapacitásukat egy jövedelmező gyógyszer gyártására fordítsák.
Az eredmény – sajnos – világos: míg 2004-ben 58 gyógyszer vált hiánycikké, 2010-re ez a szám már 211-re nőtt (ebbe beleértendők a nem rákgyógyszerek is).
Egyszerű válasz erre a problémára nincs, mivel minden megoldás új törvény megalkotását igényelné. Két szenátor februárban egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint a generikus gyógyszergyártóknak be kellene jelenteniük az Élelmiszer-és Gyógyszerügyi Hatóságnak (FDA), ha ellátási problémáik vannak vagy azt tervezik, hogy megszüntetik egy gyógyszer gyártását. Ennek azonban nem sok haszna lenne, mivel az FDA nem kényszerítheti a gyógyszercégeket bizonyos szerek gyártására. Mi több, a korai figyelmeztetés egy újabb problémát generálna: amint az onkológusok és a rákközpontok értesülnének a várható hiányról, valószínűleg fejvesztve kezdenék felvásárolni a gyógyszert.
Nem kell cinikus kapitalistának lenni ahhoz, hogy lássuk: a hosszú távú megoldás csak az lehet, hogy nyereségesebbé teszik a generikumok gyártását. Ez megoldható lenne például azzal, ha a 6 százalékos áremelési limitet 30 százalékosra növelnék. A generikus gyógyszerek áremelkedése alig érezhetően növelné meg az egészségügyre fordított költségeket. Múlt évben az injekciós generikus rákgyógyszerekre 400 millió dollárt költöttek, ami csupán 2 százaléka volt a rákgyógyszerek teljes költségének és 0,5 százaléka a rákbetegek ellátását fedező összegnek. Ha mégis aggódnánk a költségek miatt, ez kompenzálható lenne azzal, hogy – akárcsak Európában – a nagy állami biztosítók (Medicare, Medicaid) kevesebbet fizetnének azokért az originális gyógyszerekért, amelyek csak pár hónappal hosszabbítják meg a betegek életét.
Az egészségügyi reform körüli pánikkeltés elvonta a figyelmet az egészségügy valódi problémáiról. A gyógyító rákgyógyszerek hiánya teljesen elfogadhatatlan. Véget kell vetni a politikai demagógiának, és meg kell oldani az égető kérdéseket.
