Lapszemle – a NEJM legfrissebb cikkeiből, 2010.06.14.

The New England Journal of Medicine

Hosszabb ideig tartó kezelés, iatrogén amenorrhoea és túlélés korai emlőrákban: véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat

2010;362:2053–2065

S. M. Swain és munkatársai 5351 operálható, nyirokcsomó-pozitív emlőrákban szenvedő  beteget háromféle kemoterápiában részesítettek: az egyik csoport 4 ciklusban doxorubicint és ciklofoszfamidot, majd 4 ciklusban docetaxelt kapott (szekvenciális ACT), a másik 4 ciklusban doxorubicint és docetaxelt, a harmadik 4 ciklusban doxorubicint, ciklofoszfamidot és docetaxelt (egyidejű ACT). Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy az egyidejű ACT hatásosabb-e, mint a szekvenciális ACT, illetve hogy a doxorubicin–docetaxel protokoll hatásossága eléri-e az egyidejű ACT protokollét. A követési idő mediánja 73 hónap volt. Az összesített túlélés a szekvenciális ACT protokoll mellett volt a legkedvezőbb (8 évre 83% vs. 79% vs. 79%). A betegségmentes túlélésben is a szekvenciális ACT hozta a legjobb eredményt (8 évre 74% vs. 69% vs. 69%). Az összesített túlélés szempontjából a doxorubicin–docetaxel kezelés nem kevésbé hatásosnak bizonyult, mint az egyidejű ACT. A legalább 6 hónapos amenorrhoea a kezelési protokolltól és az ösztrogénreceptor-státustól függetlenül javította a túlélést. 

Stressz-inkontinencia kezelése a húgycső retropubikus, illetve transzobturátor felfüggesztésével: multicentrikus, véletlen besorolásos vizsgálat

2010;362:2066–2076

A Urinary Incontinence Treatment Network vizsgálatában H. E. Richter és munkatársai 597 stressz-inkontinenciában szenvedő nőbeteget kétféle műtéti eljárással kezelt; 565 beteget tudtak 12 hónapig követni. Az objektív értékelés szerint a retropubikus eljárások 80,8%-ban, a transzobturátor beavatkozások 77,7%-ban voltak sikeresek. A betegek szubjektív értékelése szerint 62,2%, illetve 55,8% volt a sikerarány. Műtéti beavatkozást igénylő vizeletürítési diszfunkció retropubikus felfüggesztés után 2,7%-ban jelentkezett, a másik csoportban nem fordult elő. A neurológiai tünetek aránya a két csoportban 4,0%, illetve 9,4% volt, a különbség szignifikáns. A műtét utáni késztetéses inkontinencia előfordulásában, a betegek elégedettségében és életminőségében nem volt szignifikáns különbség a két csoport között. Az objektív értékelés alapján az eredmények kielégítették a két műtéti eljárás egyenértékűségére előzetesen rögzített kritériumokat, a szubjektív értékelés alapján azonban nem. 

A pallidum, illetve a nucleus subthalamicus mélyagyi ingerlése Parkinson-kórban: multicentrikus, véletlen besorolásos vizsgálat

2010;362:2077–2091

A CSP 468 Study Group – K. A. Follett és munkatársai – vizsgálatában hét Veterans Affairs kórházban és hat egyetemi kórházban 299 idiopátiás Parkinson-kórban szenvedő beteg közül 152-t a pallidum, 149-et a n. subthalamicus mélyagyi ingerlésével kezeltek. Az elsődleges kimeneteli változó a motoros funkció változása volt, amit a Unified Parkinson’s Disease Rating Scale III. része (UPDRS-III) segítségével értékeltek, miközben a beteg mélyagyi ingerlést kapott, de antiparkinson gyógyszert nem. Az elsődleges végpontban nem volt szignifikáns különbség a két kezelési csoport között, és maguk a betegek is hasonlóan értékelték a funkcionális változást a két csoportban. Szubtalamikus ingerlés mellett kevesebb dopaminerg gyógyszert kellett a betegeknek szedniük, mint a pallidum ingerlése esetén. A vizuomotoros feldolgozási sebesség nagyobb mértékben csökkent a n. subthalamicus, mint a pallidum ingerlése után. Súlyos mellékhatás a pallidum ingerlése esetén 51%-ban, a n. subthalamicus ingerlése esetén 56%-ban jelentkezett. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a mélyagyi ingerlés célpontjának kijelölésekor a motoros funkción kívül más tényezőket is érdemes figyelembe venni. 

A CISH gén és a fertőző betegségek iránti fogékonyság: eset–kontroll vizsgálat

2010;362:2092–2101

C. Khor és munkatársai 8402 gambiai, hongkongi, kenyai, malawi és vietnami személy vérmintái segítségével vizsgálták, hogyan függ össze a citokin álal indukált SRC homológia 2 (SH2) domén fehérjét (CISH) kódoló gén polimorfizmusa a bakteriémia, a tuberkulózis és a súlyos malária iránti fogékonysággal. (Korábban már 20 másik, az immunitással összefüggő gén polimorfizmusának hatását is tanulmányozták ugyanezeken a mintákon.) Azt találták, hogy a CISH több polimorfizmusának variáns alléljai is összefüggésbe hozhatók mindhárom fertőző betegséggel. A valamely CISH-variánst hordozó személyek körében legalább 18%-kal volt gyakoribb a bakteriémia, a tuberkulózis és a malária valamelyikének előfordulása. A –292-es variánst hordozó felnőttek perifériás vérének mononukleáris sejtjei 25–40%-kal csökkent CISH-expresszióval reagáltak az interleukin-termelés stimulációjára. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a citokin-jelátvitel negatív regulátorainak szerepük van a különféle fertőző betegségekkel szembeni immunvédekezésben.