Holnap! – ezt írta a Halál az öregasszony házának szemöldökfájára, amikor amaz addig rimánkodott neki, hogy ne vigye még magával. Másnap aztán jött is megint a Halál, de az öregasszony csak rámutatott a feliratra: holnap. És a Halál jött rendre, majd továbbállt bosszankodva. Pont úgy maradt hoppon, mint lapunk olvasói, akik azt hallották a telefonban, amikor időpontot akartak foglalni valamely szakrendelésre, hogy „holnap”.
Alig maradna hepatológiai beteg, ha egészségesen élnénk – vallja Vitális Zsuzsanna, a Debreceni Egyetem Gasztroenterológiai Klinikájának adjunktusa, akivel nemcsak a népbetegségnek számító zsírmájról beszélgettünk, hanem a hazai egészségügyet fojtogató problémákról is.
Nem csak a betegútszervezésre és a hozzáférés javítására kellene nagyobb figyelmet fordítani a jelenben, a prevenciónak azért kellene fókuszba kerülnie most, hogy húsz év múlva egészségesebb legyen a lakosság, amelynek ellátására így majd kevesebbet kell költeni.
Bár a kiemelt kompetenciájú ápolók képzése már évekkel ezelőtt elkezdődött és az MSc szintű végzettséggel rendelkezőket aktívan foglalkoztatják például a megreformált alapellátási ügyeleteken, máig nem sikerült elkészíteni az APN-ek kompetencialistáját, és a jogi környezet is elmarad a gyakorlattól.
Amerikában már jóváhagyták az immunológiai támadáspontú szer alkalmazását, amely 1-1,5 éven belül Magyarországon is elérhetővé válhat – nyilatkozta lapunknak dr. Kis János Tibor, az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő Inzulinpumpa és Szenzor Központjának vezetője.
A párhuzamosan, vagy nem megfelelő logikai sorrendben irányított beteg frusztrálódik, vagy el is vész az ellátórendszerben, üresjáratot vagy éppen túlterhelést okozva egyes területeken. Ezen is változtatna a szakpolitika.