Úgy tűnik, nem csak a finanszírozás alapkérdéseiben van nézetkülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az egészségügyet felügyelő belügyi tárca között, de az események arra utalnak, hogy az intézmények eszközbeszerzése okán is elkezdődött a szkander – derült ki a XXXI. Magyarországi Egészségügyi Napokon, ahol az is elhangzott, jövőre 80 milliárd forintos többlethez jut az ágazat.
Miközben ígérik, hogy jelentősen bővül a július 1-jével bevezetett időpontfoglalási rendszerben részt vevő intézmények száma, számos hiányosság van, amelyek orvoslása több hónapot vehet igénybe.
Nemrég jelent meg Magyarország 2024-2030 közötti időszakra vonatkozó versenyképességi stratégiája, amiben komoly szerepet tölt be az egészségipar, írja az Economx.
Miközben az egészségügyi kormányzat egy következő konszolidációra vonatkozó konkrét javaslatot nyújtott be a kormánynak, a mai napig nem született meg az erről szóló döntés.
Az idén először a magyar egészségügyi szektor leginnovatívabb digitális megoldásainak elismerésére létrehozott Digital Health Summit-díjat is kiosztották.
Az orvostechnikai szektor üdvözli, hogy a kormány decemberben biztosította a lejárt kórházi tartozásállomány rendezéséhez szükséges pénzügyi forrásokat.