A kórházi adósságspirál hatása az informatikai beszállítókra
Király Gyula és Gratz Bettina az IME – Egészségügyi Vezetők Szaklapjában megjelent tanulmánya újszerű megközelítést alkalmaz: a problémát nem a finanszírozó vagy az intézmény, hanem egy kórházi információs rendszert (HIS) szállító kis- és középvállalkozás (KKV) szemszögéből elemzi.
Az egészségügyi szakirodalomban és a gazdasági sajtóban évtizedek óta visszatérő téma a magyarországi kórházak eladósodása. A szerzők 156 hónap adatait vizsgálva mutatják be, hogyan válik a rendszerszintű likviditási hiány a beszállítók számára mindennapos, stratégiát meghatározó kényszerré.
A tanulmány bevezetőjében a szerzők emlékeztetnek: a kórházi tartozásállomány közel 25 éve nyomasztja az ágazatot. A szakirodalomban „puha költségvetési korlátként” definiált jelenség lényege, hogy az intézmények abban a tudatban gazdálkodják túl a kereteiket, hogy az állam végül úgyis konszolidálja a tartozásokat. Ez azonban a beszállítói oldalon súlyos torzulásokat okoz.
A kutatás során alkalmazott statisztikai elemzések (Pearson-féle korrelációs együttható) igazolták, hogy az állami kórházi tartozásállomány mértéke és a vizsgált informatikai szállító kintlévőségei között szoros és szignifikáns az összefüggés. Ez azt jelenti, hogy a beszállítók nem egyedi menedzsmenthibák, hanem egy makrogazdasági folyamat áldozatai. A vizsgált öt éves periódusban az informatikai cég számláinak közel 80 százaléka késve vagy egyáltalán nem került kifizetésre. Ez a gyakorlatban több tízezer napnyi késedelmet jelent, amelyre a vállalkozások a legtöbb esetben sem késedelmi kamatot, sem egyéb kompenzációt nem tudnak érvényesíteni.
A likviditási csapda: adózás bevétel nélkül
A tanulmány rávilágít a beszállítói szféra egyik legégetőbb problémájára: a KKV-knak a piacon maradáshoz köztartozásmentesnek kell lenniük. Ez azt a paradox helyzetet teremti meg, hogy a szoftverfejlesztő cégnek akkor is be kell fizetnie az áfát és a bérköltségek utáni közterheket az adóhatóságnak, ha a szolgáltatása ellenértékét a kórház nem utalta át. Mivel az informatikai szektor erősen bérintenzív – a költségek közel 60 százalékát a szakemberek bére teszi ki –, a kifizetetlen számlák azonnali és súlyos finanszírozási terhet rónak a vállalkozásra, elszívva a fejlesztési forrásokat.
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a beszállítóknak két fronton is versenyezniük kell. Az első verseny a piacon zajlik a megbízások elnyeréséért, a második viszont már a kórházakon belül, a kifizetési prioritásokért. Amikor egy intézmény konszolidációs forráshoz jut, a menedzsment egyedi döntésén múlik, melyik partnert részesíti előnyben.
Az adatok elemzése során kiderült, hogy a vizsgált 14 közfinanszírozott intézmény kifizetési hajlandósága rendkívül heterogén. Csupán az intézmények alig több mint egyharmadánál mutatható ki, hogy a konszolidációs támogatás megérkezése után valóban rendezik a tartozást az informatikai szállító felé. A többi esetben a kifizetést sokkal inkább szubjektív faktorok befolyásolják, mintsem a pénzügyi keret rendelkezésre állása.
Szubjektív faktorok és stratégiai bizonytalanság
A szerzők azonosították azokat a nehezen számszerűsíthető hatásokat, amelyek meghatározzák, ki kapja meg a pénzét. Ezek közé tartozik:
-
Az intézményi menedzsmentben bekövetkező személyi változások.
-
A szolgáltatás helyettesíthetősége (bár egy HIS-rendszer váltása kockázatos és lassú, a centralizációs kormányrendeletek gyengítették a piaci szereplők alkupozícióját).
-
A személyes kapcsolatok és a „fizetési hajlandóság” egyedi szintjei.
A tanulmány konklúziója szerint a tartozások okainak őszinte feltárása és a beszállítói terhek enyhítése elengedhetetlen az egészségügyi ágazat hatékony működéséhez. A kiszámítható pénzügyi környezet nem csupán a vállalkozások érdeke: a jól működő beszállítók stabilabb szolgáltatásai közvetlenül hozzájárulnak a nagyobb betegbiztonsághoz. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a medikai szoftverek ma már az ellátás gerincét alkotják, így ezek fejlesztőinek pénzügyi ellehetetlenülése rendszerszintű kockázatot hordoz.
A cikk zárógondolata szerint a kormányzati törekvéseknek nemcsak az adósság mértékére, hanem a kifizetési struktúra átláthatóságára és kiszámíthatóságára is koncentrálniuk kellene, hogy a beszállítók ne kényszerüljenek folyamatos válságmenedzselésre a fejlesztés helyett.
