A hemolízis hatásai a rutinban mért biokémiai paraméterekre

A hemolizált minták többségét már a preanalitikai fázisban visszautasítják, amennyiben már szemmel is látható a szérum interferenciája, még akkor is, ha a kért vizsgálatot nem befolyásolná a hemolízis. Meg kell azonban jegyezni, hogy a közlemények szerint a szérum hemolízisének vizuális megítélése csekély egyezést mutat a hemoglobininterferencia mértékével. Ez fordítva is igaz, a sejtalkotók akkor is a szérumba vagy a plazmába kerülhetnek, ha a hemolízisnek nincs szemmel látható jele. Ily módon a látható hemolízis a téves eredmények gyakori forrása, melyet már a vizsgálati eljárást megelőzően fel kell ismerni. A kért laboratóriumi vizsgálatok és a minták számának növekedésével, illetve az eljárások felgyorsulásával egyre nagyobb jelentőséget nyer a hemolizált minták preanalitikai felismerése és az interferált analitikumok azonosítása.

Annak ismeretében, hogy a lehetséges hibák felismerése alapvetően fontos az eredmények korrekt értelmezéséhez, jelen közlemény szerzői azt elemezték, hogy a hemolízis különböző szinteken miként befolyásolja a gyakran alkalmazott biokémiai teszteket.

Anyag és módszerek

Az in vitro hemolízis hatásainak elemzése céljából 16 önkéntestől vettek vénás vért 5 különböző heparinos mintavételi csőbe. Négy mintát 5 ml-es fecskendőbe vettek 2, 4, 6 és 8 alkalommal gyorsan, hogy ily módon mechanikai trauma révén enyhén, kismértékben, közepes fokban és erősen hemolizált mintákat nyerjenek. A mintákat 1000-es fordulaton 15 percen keresztül centrifugálták. Azért választották a sejtlízisnek ezt a formáját, mert a fecskendő dugattyúja által kifejtett fizikai erő analóg azzal, ami a mintavétel során gyakran hat a vörösvértestekre.

A hemolizált minták szabad hemoglobinkoncentrációjának meghatározását követően a kapott értékek alapján három csoportba sorolták a mintákat. A minták szabad hemoglobintartalmát spektrofotometriával mérték. A plazma össz-hemoglobinkoncentrációját az alábbi képlet segítségével számították ki: Hb = 154,7 × (A425) – 130,7 × (A450) – 123,9 × (A700).

Ezt követően a hemoglobinkoncentráció alapján három kategóriát jelöltek ki:

I. csoport (0−0,1 g/l) – nem hemolizált (n = 15);

II. csoport (0,10−0,50 g/l) – enyhén hemolizált (n = 12),

III. csoport (0,51−1,00 g/l) – kismértékben hemolizált (n = 10);

IV. csoport (1,01−2,50 g/l) – közepes fokban hemolizált (n = 15); és

V. csoport (2,51−4,5 g/l) – erősen hemolizált (n = 12).

Az eredmények elemzése annak megítélését szolgálta, hogy az enyhe, kisfokú, közepes vagy súlyos hemolízis befolyásolja-e számottevően az analitek koncentrációit. Minden csoportban az alábbi paramétereket mérték: albumin, alkalikus foszfatáz (AP, alkaline phosphatase), alanin-aminotranszferáz (ALT), alfa-amiláz, aszpartát-aminotranszferáz (AST), össz-bilirubin, kalcium, nátrium, kálium, klorid, össz-koleszterin (TC, total cholesterol), kreatin-kináz (CK, creatine kinase), kreatinin, gamma-glutamiltranszferáz (GGT), glükóz, nagy sűrűségű lipoprotein-koleszterin (HDL-C), vas (Fe), laktát-dehidrogenáz (LD), magnézium, anorganikus foszfát, összfehérje, triglicerid (TG), nem szaturált vaskötő kapacitás (UIBC, unsaturated iron bindig capacity), urea és húgysav.

Eredmények

A mechanikai trauma következményeként a szabad hemoglobin (Hb) medián koncentrációja az alábbiak szerint alakult: 0,02 g/l (I. csoport), 0,27 g/l (II. csoport), 0,75 g/l (III. soport), 1,27 g/l (IV. csoport) és 3,34 g/l (V. csoport). 0,5 g/l-es szabad Hb-koncentrációnál a hemolízis a plazma vöröses elszíneződése alapján szemmel látható volt. Úgy tűnik, hogy a tejsav-dehidrogenáz (LD) a leginkább érzékeny a hemolízis iránt; a LD egy literre számított 1000 E-nyi emelkedése 4,5 g/l Hb jelenlétében 4,5-szeresére fokozta az enzimaktivitást, szemben a 0,27 g/l-es koncentrációval. Az AST-aktivitás 2,5-szeresére emelkedett erősen hemolizált plazmában (Hb <4,5 g/l).

Az elektrolitok közül a kálium volt a leginkább érintett, direkt korrelációban a plazma emelkedett szabad Hb-koncentrációjával; a káliumkoncentráció átlagos emelkedése 4,5 g/l koncentrációig 1,48 mmol/l, vagyis körülbelül 1,4-szeres volt.

Ahogyan az várható volt, a LD, AST és kálium értéke szignifikáns mértékben, közel lineárisan emelkedik a hemolizált plazma szabad Hb-koncentrációjától függően. Az össz-bilirubin koncentrációja csökkent (100%). A szervetlen foszfát értéke lineáris módon, szignifikánsan csökkent a szabad Hb koncentrációjának emelkedésével, szemben a kiindulási mintákkal. Az enzimaktivitás klinikailag jelentős (körülbelül 1,2-szeres) emelkedését tapasztalták a GGT és ALT esetében, ha a plazma Hb-koncentrációja 4,5 g/l volt.

Összefoglalás

A szerzők következtetése szerint a hemolízis a biokémiai paraméterek teljes tartományában befolyásolja a plazmakoncentrációkat, miközben a hemolízis hatása az AST, LD, kálium és össz-bilirubin esetében volt a leginkább szembetűnő. A többi analit esetében (albumin, ALP, amiláz, klorid, CK, HDL-C, glükóz, magnézium, összfehérje, trigliceridek, UIBC és húgysav) a különbségek szignifikánsak voltak, ám a megadott korlátok között maradtak. A szerzők ezért a szérum vagy plazma szabad Hb-szintjének rutinszerű meghatározását, illetve hemolízis mértékének más automatikus módszerekkel történő megítélését javasolják. Új mintákat kell kérni azokban az esetekben, amikor a hemolízis becsült mértéke eléri a meghatározott szintet. Bár ez az eljárás meglehetősen időigényes, mégis igen hasznos, mivel segíthet elkerülni a szükségtelen ismételt mintavételeket, és költségmegtakarítással is jár.

Forrás: Koseoglu M, et al. Effects of hemolysis interference on rutine biochemistry parameters. Biochemia Medica 2011;21(1):79-85. http://dx.doi.org/10.11613/BM.2011.015